Tudásrégió projekt
Pest megyében

(aktuális állapot 2001 januárjában)

 

 Az Európai Unió tagállamain kívül Európában eddig még egyetlen regionális információs társadalom projekt sem indult el. Magyarország elsőként vállalkozott arra, hogy az európai minták alapján Pest és Bács-Kiskun megyében regionális információs projektet indítson el. Ez a Tudásrégió projekt.

A Tudásrégió projekt indításáról a szándéknyilatkozatot 1999. májusában írta alá Pest megye és Bács-Kiskun megye közgyűlésének elnöke. A két megye vezetése ambicionálta, hogy az Európai Unión kívül ez legyen az első regionális információs társadalom fejlesztés. Ezt a szándékot támogatja egy-egy finn, svéd, osztrák és német RISI-projekt, azaz intelligens régió fejlesztés. A Tudásrégió projektet 1999 nyarán és őszén készítettük elő; s az mindjárt messze felülmúlta a várakozásokat, hogy a két megyéből már 1999-ben több mint harminc részprojektre érkezett be javaslat.

Az első pillanatban látszott, hogy Pest megyében azok a települések jeleskednek, amelyek vezetése a gyorsabb fejlődés érdekében évek óta kutatja a kitörési pontokat, vagy amelyekben a szellemi erők, az értelmiségi akaratok régóta új alternatívákat keresnek. Nem egy esetben maga a Tudásrégió projekt inspirált és indított el projekt előkészítési folyamatokat.

1999. november első hetében rendezett nemzetközi workshopon az európai uniós szakértők részvételével kilenc elemből álló projektcsomagot dolgoztak ki és fogadtak el.

 

Tudásrégió projekt

Pest és Bács-Kiskun megyében

2000-2010

 

  • Szélessávú, interaktív hálózat építése, működtetése
  • Digitális önkormányzás, elektronikus városházák
  • Tudásalapú gazdaság, technológiafejlesztési övezet (INCOPARK)
  • Távoktatási központok, virtuális egyetemek
  • Távegészségügyi projektek
  • Intelligens falvak, városok
  • Teleházak és tudásházak rendszere
  • Interaktív médiák és új szolgáltatásaik (internetes televízió)
  • Tartalomszolgáltatási projektek (Tudás-völgy)

 

 

Ez egy európai minőségű stratégia. Ilyen komplex regionális információs társadalom programmal bármelyik fejlett európai társadalom vagy régió is büszkélkedne. Ha ez a Tudásrégió program megvalósul, Pest (és Bács-Kiskun) megye szükségképpen európai mintává is válhatna.

 

 

A Tudásrégió projekt tervezett irányítása

 

  • Térségi Fejlesztési Tanács létrehozása (1999. évi XCII. Törvény) vagy térségi fejlesztési kht alakítása
  • Együttműködés a regionális és a megyei területfejlesztési tanácsokkal
  • Tudásrégió Projekt Iroda alakulása
  • Szakmai kontroll, irányítás: Stratégiakutató Intézet Kht
  • Megyei konzultatív (szakértői) bizottságok
  • Gazdasági társulások (pl. konzorciumok) a részprojektek gazdái
  • Társadalmi társulások (pl. egyesületek) a részprojektek települési, kistérségi összefogásának megszervezésére
  • Takarékszövetkezeti és más pénzügyi konzorcium

 

 

A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény 1999. szeptemberi módosítása alapján a Tudásrégió irányítását rövidesen Térségi Fejlesztési Tanács veheti át, amelyhez Pest és Bács-Kiskun megye mellett csatlakozni akar Szolnok megye és Szolnok városa.

 

 

Fontosabb projektek Pest megyében:

 

1. Virtuális megye program

Az intelligens megyévé válás alapvető infrastrukturális feltétele, hogy a gazdasági társaságok, vállalkozások, a közigazgatási és oktatási intézmények, s a háztartások többsége (60-80% között) közvetlenül elérje a hálózati (és mobil) szélessávú, gyors, interaktív infokommunikációs hálózatokat. A Virtuális megye program ezért Pest megyében a Tudásrégió projekt központi eleme. A Novotron Informatikai Rt. 2000-ben elkezdte kiépíteni a megyében az egységes infokommunikációs hálózatot. Jelenleg már a megyei közgyűlést és közel húsz települést kötöttek össze, 2001-ben pedig – a finanszírozási forrásoktól függően – további nyolcvan-száz települést kötnek be az információs-kommunikációs rendszerbe.

 

 

2. E-közigazgatási program

A Virtuális megye program megvalósítása közben, illetve azzal párhuzamosan kiemelt megyei program a digitális önkormányzás, azaz az e-közigazgatási program. Az optikai hálózat kiépülését követően Pest megye minden településén bevezethető a digitális önkormányzás-közigazgatás integrált szoftvercsomagja. (A szoftvercsomag a SZÜV Rt., a Kiméra Kft., és az Alföld Informatikai Rt. közös fejlesztése.) 2000 végén öt településen (Dunakeszi, Fót, Szigethalom, Halásztelek, Nagykovácsi) már elkezdenek áttérni az e-közigazgatásra. A következő fő feladat az intelligens megyei (integrált) portál létesítése és működtetése.

 

 

3. Az INCOPARK (technológia fejlesztési övezet) program

A program célja, hogy Pest megye regionális fejlesztésének gazdasági alapját erősítse a különböző típusú innovációs parkok, tudomány parkok lehetőségeinek kihasználásával. Ez olyan új parki struktúra kialakítását jelenti, amely magában foglalja az összes ipari park, inkubátorház, technológiai centrum, innovációs park, tudomány park belső szolgáltatásait és minden parki szervezet között szoros kölcsönkapcsolat létrejöttét eredményezi. Ezáltal az önmagukban is hatékony szervezetek eredményessége nagymértékben növekszik, hiszen az egész megye e-gazdaságának jelentős részét lefedő új parki hálózat jön létre. Az egykori agglomeráció helyén így öt településen (Budaörs, Budakeszi, Nagykovácsi, Fót, Szada) hat parkból (Fóton kettő) álló tudásgazdasági gyűrű jön létre.

Az INCOPARK-projekt három, lényegüket tekintve egymástól különböző dimenzióban valósul meg, amelyek kölcsönösen erősítik egymást: a gazdaság, a térszerkezet és az innováció síkján, és így lényegében egy nagy megapark struktúra jön létre. Ez lehetővé teszi, hogy a parkokon, inkubátorokon, illetve ezek közvetlen hatókörén kívül található kis- és középvállalkozások is integrálódjanak a parki rendszerbe, és így az egész megye a jelenleginél lényegesen magasabb szinten integrált tudásalapú gazdasági szerkezetté fejlődjön. A kiterjedtebb lokális szerveződések – a technológia fejlesztési övezet komplex jellegéből adódóan – egymást kölcsönösen kiszolgáló kooperáló egységek, melyek együttműködése több ipari park szorosabb összekapcsolódását is jelenti (M0-s tudásbázisú térgyűrű). A kooperatív rendszer tagjai a magas színvonalú technológiák átadás-átvételében érdekeltek és elkötelezettek.

Az INCOPARK programról már külön könyv is megjelent.

 

 

4. Tudás-völgy program (e-content projekt)

A Pest (és Bács-Kiskun) megyei Tudásrégió projekt keretében az egyik legfontosabb regionális információs társadalom kezdeményezés a Tudás-völgy projekt. Ehhez a fejlesztéshez távoli minta a hálózati alapon működő amerikai Szilícium-völgy program, amelynek keretében részben területileg is koncentráltan települtek le a tudásalapú gazdaság kutató- és fejlesztő intézményei.

A Tudás-völgy projekt nem más, mint tudomány park. A technológia fejlesztési övezet egyik vezető elemeként a tudás- és tartalomipar, azaz a tudástermelés és tudásközvetítés virtuális regionális központja lehet. Pest megyében a nyugati oldalon Budaörs-Budakeszi és térségében, a keleti oldalon Fót és térségében épülhetnek fel azok az épületegyüttesek és mehetnek végbe azok az infrastrukturális beruházások, amelyek a Tudás-völgy építészeti és szervezeti központját adják majd. A fejlesztési tudásbázis az információs gazdaság és társadalom, továbbá az intelligens régió fejlesztések központi adatbázisa lehet. A másik adatbázis a Magyarországon létrejött új tudások, új tudományos eredmények és alkalmazások adatbázisa és értékesítő központja lesz. A Tudás-völgy lenne a helyszíne a kreatív média központnak, azaz a kommunikációs technológiák kreatív felhasználását kutató és alkalmazó központnak (kommunikációs ügynökségnek és virtuális vállalatnak). A Tudás-völgy projektbe már több mint harminc jelentős cég, vállalkozás kapcsolódott be.

 

 

5. E-gazdasági projektek

Pest megyében az e-gazdaság fejlesztésére a már eddig bemutatott projektek mellett a következő elképzelések születtek meg és részben meg is valósultak:

  1. Első Magyar Tudásalapú Virtuális Vállalat (EMaTaViV) és más virtuális vállalatok alapítása
    Pest megyei központtal alapult meg Magyarország első tudásalapú gazdaság fejlesztését célul kitűző virtuális vállalat, amelyet közel harminc gazda
    sági társaság hozott létre.
  2. Elektronikus kereskedelem projekt
    A megye e-gazdaságának kialakításában meghatározó a megye vállalkozásainak bekapcsolódása az elektronikus kereskedelembe és az elektronikus üzletmenetbe.
  3. Távegészségügyi projektek
    A Tudásrégió projekt Pest megyei programjában már létrejött egy olyan szakértői csoport, ami az egészségügyi információrendszerekkel, az egészségügyi hálózatokkal és a távorvoslásokkal foglalkozik.
  4. Elektronikus piac létesítése Pest megyében
    A tervezett Pest megyei portál keretében már 2001-ben létrejön az e-gazdasági és ennek részeként az e-kereskedelmi portál, amelyek Pest megyében megteremtik a virtuális piac intézményét.
  5. Megyei e-gazdasági kht.
    Egyelőre csak javaslat formában merült fel, hogy a megyei területfejlesztési tanács és néhány vezető Pest megyei kereskedelmi vállalkozás hozzon létre egy olyan közhasznú társaságot, amelynek közvetlen feladata az e-gazdaság fejlesztésének támogatása.
  6. Pest Megyei Virtuális Inkubátorház létrehozása
    A virtuális inkubátorház a saját telephellyel rendelkező, tehát kedvezményes üzem- vagy irodabérletet nem igénylő kezdő vállalkozókat jogi, gazdasági, kereskedelmi, minőségfejlesztési, iparjogvédelmi tanácsadással segítő központ.
  7. Digitális családi házak, lakások program elindítása 2001-ben
    A Tudásrégió Pest megyei programjának kifejezett célja, hogy a következő években inspirálja az ingatlan- és lakásfejlesztőket

 

 

6. Tudásház, teleház program

A városi tudásházak és a községi teleházak nem csupán a civil társadalmak fejlesztő központjai, hanem az Új Gazdaságban a kis- és középvállalkozások támogatói is. Az első tudásház 2000 őszén elkészült, most lesz a hivatalos megnyitója. A Tudásrégió program keretében további tudásházak és teleházak létesülnek Gyömrőn, Szobon, Tökön, Nagykovácsiban, stb. Ezek támogatására külön megyei alapot vagy pályázatot kell létrehozni.

 

 

7. Intelligens kistérségek

A Tudásrégió projektben több intelligens kistérségi fejlesztési koncepció született. A Tudásfolyosó nyugat-keleti irányú kistérség, amely Fóttól Gödöllőig tart és az M3-as autópálya északi oldalán fut végig. A Tudásfolyosó projekt lényege az, hogy Fóton, Veresegyházán, Erdőkertesen és Gödöllőn (valamint további szomszédos településeken) koncentrált tudásfejlesztési avagy oktatásfejlesztési programok valósulnak meg. Hasonló intelligens kistérségi fejlesztés indult meg a szobi és a gyömrői kistérségben.

 

 

8. Közoktatási projektek

Az intelligens megye fejlesztés sem képzelhető el tudásfejlesztési stratégia nélkül. Ehhez mérten a közoktatásban is meg kell jelenniük azoknak az elemeknek, amelyek az egyik alapfeladat teljesülését szolgálják a megyében: 2002-2004 után egyetlen fiatal se végezhessen általános iskolát vagy középiskolát, hogy ne sajátítaná el a digitális alapműveltséget. Szeretnénk elérni, hogy az általános és a középiskolákat ne hagyja el olyan végzős tanuló, aki nem rendelkezik számítástechnikai alapismeretekkel. A megye oktatási intézményeinek oktatóit, pedagógusait is felkészítjük az információs társadalom követelményeinek megfelelő szintű internet használat elsajátítására és alkalmazására. Ennek érdekében Pest megyében egy oktatásszervezési szoftver is elkészül.

Modellértékűnek tekinthető a megyében, hogy Erdőkertesen Közép-Európa talán legjelentősebb általános iskolai fejlesztése született meg, az ATOM-program, amelyet Pest megye további három-négy településén adaptáltatni fogunk.

 

 

9. Távoktatási központok

A távoktatás lehetőségének meghonosítása azt jelenti, hogy a megfelelő technológiai és oktatási színvonal biztosításával elindul és folytatódik a megyében a felnőttoktatás megújítása, a tananyagok továbbfejlesztése, méghozzá a távoktatás módszereivel és az információtechnológiai eljárásokkal.

A Tudásrégió Pest megyei programjában is szerepel a fóti felnőtt távoktatási központ (és ennek része egy civil távoktatási műhely) létrehozása. Ennek feladata a felnőtt társadalom képzése az információs kor követelményeinek megfelelően. Fóton 2000 őszén létrejött a felnőttoktatási konzorcium hat szakmai szervezet és gazdasági társaság részvételével. Ha a fóti tudásház egyben a megyei civilház is lesz, akkor a távoktatási program kibővül egy középszintű civilképzési programmal és itt lehet elkezdeni a számítástechnikai képzéseket, a megváltozott munkaképességűek, információszegény csoportok, rétegek oktatását is. Ezzel Fót távoktatási központként (avagy informatikai tudásközpontként) bekapcsolódik a felnőttoktatásba, a megye igényeinek megfelelően felsőfokú felnőtt képzéseket (átképzéseket, továbbképzéseket, szabadegyetemeket, stb.) az élethosszig tartó tanulás jegyében távoktatással közvetíti.

Budaörsön 2001-ben létrejön a Kodolányi János Főiskolával közösen egy olyan felsőoktatási távoktatási konzorcium, amely kísérletképpen az információs társadalom szakirányú képzést kezdi el.

 

 

10. Internetes televízió csatorna (regionális információs és médiarendszer Pest megyében)

Ez olyan komplex, modern adatátviteli rendszer lesz, amelynek segítségével rövid idő alatt megvalósítható egy térség, egy megye gazdaságának, közigazgatásának és természetesen társadalmának új, interaktív kommunikációs hálózata. A régión belüli kommunikációba bevonhatók a helyi hír- és információs rendszerek, a lokális újságok, helyi televíziók és rádiók, valamint számos internet szolgáltatás.

A digitális helyi hálózaton keresztüli lehetővé válik például a közszolgálati-, és kereskedelmi szolgáltatások regisztrálása, vezérlése, dokumentálása. (pl. víz, gáz, elektromos szolgáltatások vezérlése és számlázása, közigazgatási, önkormányzati feladatok gyors, hatékony lebonyolítása), az interaktív televíziózás, rádiózás, a mindennapos Internet-használat, a video-telefon, a video-konferencia, a digitális műholdas összeköttetés, a digitális műsorszórás, az Internet alapú telefonhálózat, a távoktatás és távmunka. Egyszóval ez mindenki számára előnyös, praktikus, a mindennapi élet számos területén jól kihasználható rendszer lesz, amely élhetőbb környezetet, többszörösen bővülő kommunikációs lehetőségeket kínál a lakosság számára.

A MAFILM tulajdonában lévő fóti médiapark jövője ugyan még nem dőlt el véglegesen, de sok jel arra mutat, hogy ez a médiapark a hazai médiaiparnak a jelenleginél is sokkal fontosabb központja lesz, amely – reményeink szerint - világhírű média ipari parkká nőheti ki magát. A médiapark egyik tervezett új funkciója, hogy ebben születne meg Pest megye internetes televízió csatornája, amely az első megyei interaktív televízió lehet hazánkban.

 

 

11. e-Police

Pest megyében már eddig is több kezdeményezés született arra, hogy az információs kor eszközeivel segítsük a bűnüldözést és közbiztonságot és például a közlekedés fejlesztését. Ezért a Tudásrégió programban szeretnénk a TIT Hadtudományi és Biztonságpolitikai Egyesülettel közösen kidolgozni egy e-Police programot. Ennek a programnak többek között része lenne a térfigyelő rendszerek elterjesztése, vagy két-három rendőrörs esetében az intelligens rendőrörs fejlesztés elvégzése illetve egy elektronikus integrált válságkezelő központ működtetése.

 

 

Összefoglalás

Pest megye a Tudásrégió projekt révén Magyarország első regionális információs társadalma lesz. Ez ma már nem csak szakmai koncepció, hanem olyan stratégiai projekt, amelynek megvalósítása gyors tempóban elkezdődött Pest (és Bács-Kiskun valamint rövidesen Szolnok) megyében.

 

    1. melléklet

INCOPARK

 

A Pest megyei Tudásrégió program technológiafejlesztési övezete

 

 

Budaörs – Ipari és technológiai park

Budakeszi – Tudománypark (Tudás-völgy projekt)

Nagykovácsi - Tudománypark

Fót - Médiapark

Fót Károlyi kastély – Oktatási park

Szada – Ipari és technológiai park

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Stratégiakutató Intézet

H-2094 Nagykovácsi Kolozsvár u. 17-19.

strategia@elender.hu

 

2001.

Budaörsi Ipari és Technológiai Park

A park neve:

Budaörsi Ipari és Technológiai Park

A park címe:

2040 Budaörs, Gyár u. 2.

A park mérete:

40,5 ha

Betelepült cégek száma:

40 (Vogel Sitze, CanStan, Alltech, Kaeser, stb.)

Legkisebb bérelhető épület:

100 m2

Legkisebb terület:

2000 m2

A park tulajdonosa

Budaörsi Ingatlanfejlesztő és Szolgáltató Centrum Kft.

Székhelye:

2040 Budaörs, Gyár u. 2.

Telephelye:

1056 Budapest, Fővám tér 2-3.

Fejlesztési vezető:

Polgárné Májer Ildikó

Tel: (+361) 266 5108, Fax: (+361) 266 5182

Üzemeltetési vezető:

Szabó Zoltán

Tel: (+361) 23 420 355, Fax: (+361) 23 421 565

Értékesítési vezető:

Gergely Zoltán

Tel: (+361) 23 420 787, Fax: (+361) 23 421 565

Mobil: (+36) 30 269 5413

Ingatlan ügynökség:

Biggeorge’s International Ingatlantanácsadó

1012 Budapest, Logodi u. 44/C/I. Kiss Ernő

Tel: (+361) 487 3300, Fax: (+361) 487 3333

A betelepülés formái:

hosszú távú bérlet, leasing, eladás

A terület alkalmas:

Fémfeldolgozás, gépipar, fa-, papír- és egyéb könnyűipar, valamint elektronikai, fejlesztési, logisztikai, nagykereskedelmi és disztribúciós tevékenység végzésére. Környezetkímélő és innovációs tevékenység.

Az INCOPARK projekten belül tervezett tevékenységek és kialakítói:

• Regionális (közép-magyarországi) integrált portál (GFT WebSolutions Kft)

• Pest megyei elektronikus piac (Offers Hungary Kft, Trebag Kft)

• INCOPARK Központ (Konzorcium - Innotech Kft)

• Tudás-völgy központ (Tudás-völgy Virtuális Vállalat – Stratégiakutató Intézet Kht)

• Első szellemi tőke társaság virtuális tudásáruháza (Offers Hungary Kft, Alföld Informatikai RT.)

• Közép-Magyarországi Regionális Távoktatási Klaszter (Magyar Adatbázisforgalmazók Szövetsége, Gábor Dénes Informatikai Főiskola, Szent István Egyetem, stb.)

• Finn-magyar felsőoktatási távoktatási központ (Tamperei Főiskola, Tamperei Technológiai Központ, PARADDIS Projekt, Kodolányi János Főiskola, Stratégiakutató Intézet Kht.)

• Befektetés-támogató ipari park projekt (Ipari Parkok Egyesülete)

• Regionális innovációs transzferközpont (Ipari Parkok Egyesülete)

• Kis- és középvállalkozásokat integráló és képző központ (Ipari Parkok Egyesülete)

• Regionális szociális-fogyatékosügyi portál (Offers Hungary Kft)

• Nemzetközi szoftverfejlesztő piacközpont (Neumann János Számítógéptudományi Társaság, Novell Magyarország Kft)

Közművek:

 

Víz:

van (ipari, ivó)

Szennyvíz:

van (saját tisztító telep)

Villamos energia:

van (2,1 MW)

Gáz:

van

Telefon:

van (ISDN)

Beépítési lehetőségek:

A területre vonatkozó szabályozás alapelvei szerint átlagosan 40%-os beépíthetőségre van lehetőség.

Adók:

 

Iparűzési adó:

1,7%

Építményadó:

350 Ft/nm/év

Telekadó:

120 Ft/nm/év

 

Budakeszi – Tudomány Park (Tudás-völgy projekt)

A park neve:

Tudomány Park

A park címe:

2092 Budakeszi
(zöldmezős beruházás a Budaörs és Budakeszi közötti útvonal mellett, a tervezett MOTOROLA Fejlesztő Központ szomszédságában)

A park mérete:

6 ha

Betelepült cégek száma:

várhatóan 10-12 cég

Legkisebb bérelhető épület:

50 m2

Legkisebb terület:

Terület nem bérelhető

A park tulajdonosa:

Stratégiakutató Intézet Kht. lesz

Székhelye:

2094 Nagykovácsi, Kolozsvár u. 17-19.

Telephelye:

A Tudás-völgy program központjának székhelye

Fejlesztési vezető:

Varga Csaba

Üzemeltetési vezető:

Nincs még kijelölve

Értékesítési vezető:

Csörgő Zoltán

Ingatlan ügynökség:

Kincstári Vagyoni Igazgatóság

A betelepülés formái:

iroda- és épületbérlet

A terület alkalmas:

kutató és fejlesztő cégek tevékenységére (elkészülte után ide költözik a Stratégiakutató Intézet és a Tudás-völgy program központja)

Az INCOPARK projekten belül tervezett tevékenységek és kialakítói:

•Közép-európai jövőközpont (Stratégiakutató Intézet Kht)

•Tudásrégió projektközpont (Tudásrégió kht)

•Első magyar szoftverkölcsönző (Novell Magyarország Kft)

•Virtuális e-közigazgatási fejlesztési központ (e-közigazgatási konzorcium, Számítástechnikai és Ügyvitelszervező /SZÜV/ RT és társai)

•Virtuális távegészségügyi központ (Semmelweis Orvostudományi Egyetem Családorvosi Tanszék)

•Virtuális népjóléti fejlesztő központ

•Regionális tartalomipari központ, gépi fordító fejlesztő központ (Morphologic Kft)

•E-biztonsági fejlesztő központ (Vámosi Zoltán és társai – E-police Szakértői Csoport)

stb.

Közművek:

A beruházás keretében minden közműt bevezetnek

Víz:

 

Szennyvíz:

 

Villamos energia:

 

Gáz:

 

Telefon:

 

Beépítési lehetőségek:

A területre vonatkozó szabályozás alapelvei szerint átlagosan 40%-os beépíthetőségre van lehetőség.

Adók:

Nincs adat

Iparűzési adó:

 

Építményadó:

 

Telekadó:

 

 

Nagykovácsi – Tudomány Park

A park neve:

Nagykovácsi Tudomány Park és E-gazdaság Fejlesztő Központ

A park címe:

Nagykovácsi (zöldmezős beruházás)

A park mérete:

5000-60000 m2 (a megvásárolt területtől függ)

Betelepült cégek száma:

várhatóan 10-14 cég

Legkisebb bérelhető épület:

Még nem eldöntött

Legkisebb terület:

Még nem eldöntött

A park tulajdonosa:

Megalapítandó (addig: TREBAG Kft.)

Székhelye:

Nagykovácsi

Telephelye:

 

Fejlesztési vezető:

Kövesd Péter

Üzemeltetési vezető:

 

Értékesítési vezető:

 

Ingatlan ügynökség:

TREBAG Kft.

A betelepülés formái:

Bérlet, befektetés és tulajdon

A terület alkalmas:

Kulturális, K+F, turisztikai, e-gazdasági központ, sport, egészségügyi és minden minimális környezetterhelést okozó szolgáltatásra

Az INCOPARK projekten belül tervezett tevékenységek és kialakítói:

• Intelligens irodaház (Első Magyar Tudásalapú Virtuális Vállalat /EmaTaViV/, TREBAG Kft)

• Virtuális inkubátorház (TREBAG Kft)

• Adatbázis Inkubátorház (Magyar Adatbázis-forgalmazók Szövetsége, ORACLE Hungary Kft, stb.)

• Regionális távmunka központ

• Kistérségi gazdaságfejlesztési mintaprogram központ (TREBAG Kft)

• Regionális virtuális kézműves portál (Harmadik Évezred Alapítvány)

Közművek:

A telkek ma még közművesítetlenek, de minden közmű a közelben van

Víz:

 

Szennyvíz:

 

Villamos energia:

 

Gáz:

 

Telefon:

 

Beépítési lehetőségek:

12-40% beépíthetőség kizárólag a tájba illő max. 3 szintes épületekkel

Adók:

 

Iparűzési adó:

1,8 %

Építményadó:

500 Ft/m2

Telekadó:

100 Ft/m2

 

Fót - Médiapark

A park neve:

Fóti Multimédia Ipari Park

A park címe:

Fót, Keleti Márton u. 14.

Tel: (36+) 27 358 073, -4, -5

A park mérete:

23.200 m2

Betelepült cégek száma:

10

Legkisebb bérelhető épület:

Nem eldöntött

Legkisebb terület:

Nem eldöntött

A park tulajdonosa:

Mafilm Rt

Székhelye:

1145 Budapest, Róna u. 174.

Telephelye:

Fót, Keleti Márton u. 14.

Fejlesztési vezető:

Bali Zoltán (koordinátor)

Üzemeltetési vezető:

Gárdonyi László, mint a Mafilm Szcenika Kft igazgatója

Értékesítési vezető:

(Mafilm Rt. hatáskörben)

Ingatlan ügynökség:

(Mafilm Rt. hatáskörben ÁPV Rt. közreműködéssel)

A betelepülés formái:

Bérlés, befektetés

A terület alkalmas:

Kulturális és média, különösen film és/vagy tv központnak

Az INCOPARK projekten belül tervezett tevékenységek és kialakítói:

• Regionális internetes tudástelevízió (Mafilm Invest, Helyi Televíziók Hálózata Kft, Stratégiakutató Intézet Kht, stb.)

• Kreatív művészet és média központ (Stratégiakutató Intézet Kht, Tamperei Művészeti és Média Központ, stb.)

Közművek:

 

Víz:

van

Szennyvíz:

van

Villamos energia:

van

Gáz:

van

Telefon:

van

Beépítési lehetőségek:

Már van rajta két filmstúdió és számos kiszolgáló épület

A területre film- és televízióstúdiók valamint más a környezetet nem terhelő épületek építhetők a rendezési terv szerint

Adók:

 

Iparűzési adó:

1,8 % Fóti önkormányzati rendelkezés szerint

Építményadó:

400-500 Ft/év/m2

Telekadó:

(nincs adat)

 

Fót Károlyi kastély – Oktatási park

A park neve:

Oktatási Park

A park címe:

Fót, Károlyi kastély

A park mérete:

30 ha

Kastély 7200 m2 (földszint+emelet a pincék és a padlástér nélkül)

Betelepült cégek száma:

Várhatóan minimum hat-hét oktatási intézmény

Legkisebb bérelhető épület:

Még nem eldöntött

Legkisebb terület:

Még nem eldöntött

A park tulajdonosa:

Magyar Államkincstár

Székhelye:

2153 Fót, Vörösmarty tér 2.

Alapítvány bejegyezve:

2153 Fót, Vörösmarty tér 2.

Fejlesztési vezető:

gróf Károlyi László

27/ 361-339 e-mail: lkatoly@elender.hu

Üzemeltetési vezető:

 

Szakmai vezető:

Bese Ferenc, Intelligens Városért Egyesület, Fót

Helyi program koordinátor

A Fóti Károlyiak Alapítványa

A betelepülés formái:

Bérlet, befektetés

A terület alkalmas:

Oktatási, konferencia, kulturális, idegenforgalmi központnak

Az INCOPARK projekten belül tervezett tevékenységek és kialakítói:

• Felnőttoktatási távoktatási központ (Elender Internetszolgáltató RT, Harmadik Évezred Alapítvány Központi Civilegyeteme, Comsolvings Kft, stb.)

• Regionális civil távoktatási központ (Miniszterelnöki Hivatal Civil Kapcsolatok Főosztálya)

• Virtuális középiskolai önképzőkör

• Virtuális közoktatási fejlesztő központ (Erdőkertesi Általános Iskola)

• Virtuális regionális teleház-tudásház központ

• E-civil társdalom fejlesztő központ (Intelligens Város Egyesület - Fót, stb.)

• Konferenciaturizmus fejlesztés

Közművek:

 

Víz:

van

Szennyvíz:

van

Villamos energia:

van

Gáz:

van

Telefon:

van

Beépítési lehetőségek:

 

Adók:

Nincs adat

Iparűzési adó:

 

Építményadó:

 

Telekadó:

 

 

Szada – Ipari és technológiai park

A park neve:

Ipari és technológiai park

A park címe:

Szada (az M3-as autópálya közvetlen szomszédságában lévő iparterület)

A park mérete:

313037 m2

Betelepült cégek száma:

egyelőre 12

Legkisebb bérelhető épület:

 

Legkisebb terület:

5000 m2

A park tulajdonosa:

Szada Község Önkormányzata, TERRATRUST Kft

Székhelye:

Szada

Telephelye:

 

Fejlesztési vezető:

nincs eldöntve

Üzemeltetési vezető:

Kármán György

Értékesítési vezető:

 

Ingatlan ügynökség:

TERRATRUST Kft

A betelepülés formái:

Bérlés, vásárlás

A terület alkalmas:

Környezetbarát ipari, szolgáltató, kereskedelmi tevékenységre, raktárbázis kialakítására

Az INCOPARK projekten belül tervezett tevékenységek és kialakítói:

•Regionális virtuális logisztikai központ (MATTIP, Innovációs Parkok Szövetsége, Kunstruktúra Kht)

•Digitális családi ház fejlesztő központ

•Regionális turisztikai információs központ

•Kistérségi gazdaságfejlesztési iroda (Tudás-völgy konzorcium)

Közművek:

 

Víz:

van

Szennyvíz:

van

Villamos energia:

van

Gáz:

van

Telefon:

kiépül 2001 júliusáig

Beépítési lehetőségek:

Nincs adat

Adók:

 

Iparűzési adó:

1,8 %

Építményadó:

Nincs adat

Telekadó:

Nincs adat