Berkes András

 

A BARSA alapítvány múltja és jelene.

Beszélgetés Terebessy L. Föld szobrászművésszel.

 

 

Azzal a gondolattal kerestem meg Terebessy L. Föld szobrászművész urat, hogy ismerve a BARSA alapítvány nehéz sorsát, megkérdezzem mi a helyzet jelenleg?

Bizakodunk. Amúgy ez az állapot egy vihar előtti csönd, ezt érzékeljük. Hat éve költöztünk Óbudára a Zichy kastélyba, Solymár Pesthidegkút határából, ott volt egy Fővárosi Művészi Kézműves Vállalat amit felszámoltak, és abból.

Láttam a TV-ben egy intenzív harcot, a Zichy kastély udvarán amelynek egyik résztvevője Te voltál!

Tulajdonképpen amikor a vagyonátadás megtörtént, akkor a vagyonátadó bizottság elfelejtett említést tenni rólunk, mint jogszerű bérlőkről, és akkor az önkormányzat úgy gondolta, hogy tulajdonába kellene kerüljön a kastély.

Vannak időpontjaink?

Vannak, 95 szeptemberében költöztünk ide, és a 95-ös évben történt a vagyonátadás. Egy riportert Sz. László nevűt beugrasztottak, hogy ezt a provokatív riportot elkészítse, a riport kicsengése az volt, hogy egy idegen tag vagyunk a Zichy kastélyban, és jogszerűségünket vitatják.

Ugyanakkor arra nem voltak képesek, (azért volt ez csúsztatás, de nem tudjuk minek nevezzük e dolgot), hogy mindenkit megszólaltattak a műemlékestől kezdve a polgármesterig, úgy néz ki egy polgármesteri hivatal, vagy egy önkormányzat ellenérdekű félnek tekinti a társadalmi egyesületeket. Holott mi egy közös ügyért munkálkodunk. Egy az, hogy politikai hatalommal felruházott testület, amelyik a polgárok akaratát kell, hogy megvalósítsa, érvényesítse ugyanakkor egy társadalmi szervezet, amelyik azt a szándékot képviseli amelyik a jövőt jelenti. Egy alkotó szellemiség mindig sok lépéssel előtte működik, mint a rendszer, tehát azért van egy kicsit késésben a társadalom és a politikai berendezkedés is.

Fogalmazhatunk úgy, hogy itt egy civil szervezet és egy útját profilját kereső önkormányzat mozgásáról van szó?

Tulajdonképpen igen , csak úgy mondanám ezek személyek akik összerakják azt a fajta akaratot, melyet leképeznek egy önkormányzati ülésen s mint annak a határozata jelenik meg. Ezek a politikai mozgások viszonylatában aki amint helyezkedik, van aki karrierista, jó értelemben vett lobbista stb. Amikor aztán az ember kivonul a társadalomból végső soron a művészetből is, nem a csalódások hanem inkább a tapasztalások okából teszi. Tudom azt, hogy nehezen tudok zöldágra vergődni ezekkel az emberekkel, akik nem értik azt a nyelvet amit én beszélek. Az történt, hogy a riportban elhangzott mindenféle, kígyót békát dobáltak rám, én azt mondtam, hogy ácsi! Mert az lett volna korrekt ha a jogi helyzetet elmagyarázzák. Akkor viszont nem született volna meg ez a riport. Megpróbáltak bennünket lehetetlenné tenni, hitelrontás értelmű volt, te is tapasztaltad, hogy amikor ezek az emberek a véleményüket elmondták akkor nyugodtan indíthattam volna egy pert, az ott megjelentek ellen hitelrontás miatt. Ám én ezt nem akartam.

A jogi helyzet az, hogy itt van ez a kiemelten védett műemlék, ami nagy vagyoni érték, és a besorolása kulturális célú hasznosítást ír elő. Nem elidegeníthető! Ez szerepel a kormány annak idején tett nyilatkozatában amikor a kiemelten védett műemlékeket kezelték, és akkor bizonyos funkciót meg is határoztak a műemlékfelügyelőséggel együtt.

Mindennek lehetett egy mozgató rugója az, hogy a Vasarely múzeum ide került az "A" szárnyba, a délkeleti szárnyba, és a Kassák hagyaték is felkerült a barokk kastély emeletére.

Tájékoztatásul mondjuk meg, hogy a BARSA alapítvány a Zichy kastély épületében van. Óbudán.

Ez a hat év mióta itt vagyunk azzal telt el, hogy megpróbáltuk a támadásokat visszaverni, azokat a kísérleteket közönbösiteni, vagy semlegesíteni amelyeket az alapítvány ellen tettek, legutóbb az alpolgármester a helytörténeti múzeum igazgatójával karöltve tervezték a mi lehetetlenné tételünket, a kincstári vagyonkezelőt is bevonva azzal, hogy nekik szükségük van a milleneumi kiállításhoz a mi kiállító tereinkre, amiket mi már rendbe hoztunk és kiállítási célra képessé tettünk.

Volt egy közigazgatási perünk, ami azt jelenti, hogy az önkormányzat igényt tartott az északi épületszárnyra is s, hogy én elémenjek a dolgoknak ezért egy közigazgatási perben próbáltam a jogainkat érvényesíteni. A jogérvényesítés egyik indítéka az volt, hogy keressük a partnerséget és az egyenrangúság helyzetét, ami a mi helyzetünket mint társadalmi egyesületet illeti az önkormányzattal. Igényeltünk ingyenes használatot erre az épületszárnyra, vállalva az ezzel kapcsolatos rehabilitációs dolgokat, ezt az ingyenes használatot elutasították, kimondták, hogy ez nekünk nem jár! Menet közben ezt tapasztaltam magam is, s vissza is vontam a keresetet, korábban nyilatkoztam, csak ez hosszú procedúra volt. Úgy gondolta a bírónő, hogy már hoz egy ítéletet és leírta. Én elvesztettem ezt a pert, már ami az ingyenes használatra vonatkozik. Ezért fizessek l500Ft perköltséget a Belügyminisztériumnak és 1000Ft az önkormányzatnak, én ezt meg is tettem és jelenleg van egy dokumentált történetiségem, ami még nem tisztázza, hogy mennyi területrész van az önkormányzat ingyenes használatában és mennyi a mi bérletünk, de kimondja amennyiben valaki vitatja a mi bérleti jogosultságunkat akkor forduljon bírósághoz. Tehát én elémentem a dolgoknak, én már bíróságra nem megyek mint felperes, csak mint alperes, s akkor ki fognak derülni ezek az anomáliák, hogy nem tudjuk, nincs tisztába téve az, mi a jogi helyzet! Mert a Budapest Art Stúdió Alapítvány az egy jogi személy, a Független Magyar Művészek Szövetsége, aminek elnöke vagyok az megint egy jogi személy. Az alapítvány kedvezményezettje maga a szövetség. Ez indokolja a mi ittlétünket. Az alapítvány finanszírozza az épületszárny működtetését, fizeti a közüzemi díjakat, fizeti a bérleti díjat, gondoskodik az épület állagmegóvásáról mert az idei évben mi hozzávetőlegesen másfél millió forintos ráfordítást eszközöltünk.

Itt megszakítom a beszélgetést, hiszen 97-ben jártam itt, saját szememmel láttam, hogy igen nagy munkát fektettél be, már akkor s gondolom nem kis pénzt.

Amikor idejöttünk egy romhalmaz volt az északi épületszárny, mert raktárnak használták

Értékelik ezt egyáltalán a perben?

Ez nem volt a per tárgya, majd a későbbiek folyamán nyilvánvaló ezek a dolgok is elhangzanak, a valóságnak nem felelnek meg a leírtakban foglaltak, mert úgy érezzük, hogy amikor az ember itt van és teszi a dolgát, és egy ingatlan nem gazdátlan akkor eleve már egy jóhiszeműséget kéne feltételezni arról aki használja.

Az önkormányzat azt mondja, hogy mi jogcím nélküli használói vagyunk ennek az épületszárnynak, ugyanakkor egy olyan helyzet adódott most, hogy az Országos Műemléki Hivatal elnöke, Cselovszki Zoltán felszólította az önkormányzatot, hogy nyilatkozzon mi a szándéka az ingyenes használatára bízott kiemelt műemléki együttes, általa használt épületrészeire vonatkozóan. És az önkormányzat azt mondja, hogy itt van neki a beruházási osztály, a vagyonkezelő irodája, a pénzügyi osztály , a Celler Kft, ami egy vállalkozása az önkormányzatnak, a régi ingatlankezelői dolgokat intézi, a barokk kastélyban itt van a Gallup intézet. Úgy gondolom magát az épületet tartalommal megtölteni valami közös akarattal kéne tenni. Mert ha az önkormányzat kivonul innen s azt mondja, hogy ő csak a Helytörténeti Gyűjteménnyel marad itt, amit Óbuda Múzeumnak neveznek, akkor a Kulturális Örökségek Minisztériuma által kezelt, a Szépművészeti Múzeumhoz tartozó Vasareli Múzeum kapcsán e dologban érdekelt, s ez a történet a Visi Zsolt államtitkár. *Nem érzem, hogy a hatalom partnernek fogadná el a civil szervezeteket, amikor mi létrejöttünk 89-ben alakult meg a szövetség, l0éves múltra tekintünk vissza, dadogásainkkal együtt, amikor ez Magyarországon formálódott. Mára kiderült, hogy ez a mai valóság olyan , hogy azt a fajta szellemi erőt, amely egy emberben munkál, és megjelenik egyfajta tárgyiasításban, festészetben grafikában drámairodalomban vagy költészetben, bizony az ember értékelése hibázik. *Annak idején elárasztottak bennünket azok az emberek akik annak idején marginalizálódtak, és bizony nagyon kevés igazi értéket tudtunk találni köztük. A szakma nem foglalkozott velünk vagy nem vállalt velünk közösséget, látta mi a tartalmisága magának a történéseknek, akkor elfordultak tőlünk. Ez azt jelenti, hogy 92-re a szövetség tevékenységét fel kellett függeszteni, ami nem azt jelenti, hogy jogilag megszűntünk, hanem szüneteltetjük a tevékenységünket, 95 májusáig. Tehát 94 szeptemberében költöztünk ide a kastélyba, és 95 májusában indítottuk újra a szövetség tevékenységét, mert akkor már voltak tereink, melyeket lépésről lépésre tudtunk funkcióba vonni. Először a "Naftalin terem" aztán a "Lovagterem", s utána ez az "Emeleti istálló".

Valójában nem az egykori amatőrizmust akartad te profivá változtatni?

Nem egyáltalán nem. A szándék az volt, hogy az élethivatás szerűen tevékenykedő, alkotó szellemiség kapjon egyfajta társadalmi képviseletet, legyen egy olyan szövetség amelyik függetleníti magát azoktól az erőktől amik valamilyen formában meghatározzák a mi közérzetünket. Tudnivaló, hogy a régi szövetség a Magyar Képző és Iparművészek Szövetsége, melynek én tagja vagyok nagyon hosszú vajúdás után jutott el egy cselekvő formáig, úgy néz ki, hogy az új elnökséggel s az új elnökkel egy aktívabb időszak következik, de én indokoltnak tartom azt, hogy létezzenek független formációk is.

Tevékenységünket tovább folytatjuk, építjük a nemzetközi kapcsolatainkat, jövő héten pénteken nyílik a harmadik plen air malarski, melynek a kiállítási anyagát Győrből elhoztuk s azt fogjuk bemutatni. A jövő évet pedig Lengyel Magyar Milleneumi Fesztivál éveként fogjuk megélni.

Lesz egy alkotó műhely, Ogrodzieniecben, Sziléziában a jurai területen, mi hét művészt fogadunk a résztvevők közül. Ennek a támogatottsága, mert ez egy éves fesztivál, komoly költségvetést igényel. Jártam a Kulturális Örökségek Minisztériumában Körösi Orsolyánál, helyettes államtitkárnál akihez a képzőművészet és a nemzetközi kapcsolatok tartoznak, úgy érzem jóhiszeműen állt a dologhoz. Mert a hivatali gárda az még ugyanolyan. Akiket a korábbi rezsim tanított és oktatott, azok nem fognak egy rendszerváltozással megváltozni. Azok a beidegződések azok továbbra is működnek. Egyáltalán nem zavar, mert az ember olyan, hogy az a rögzült tudás, mely egyfajta ösztönszinten jelentkezik, munkál az emberekben. Igazság az, hogy nem is tudtunk szót érteni. Amikor kerestük ezt a kapcsolatot akkor eljutottunk egy olyan szituációba, ahol a hatalom részéről nem nyilvánult meg kifejezetten ellenszenv. És én azt már nagy segítségnek is érzem, amikor legalább már nem keltik rossz hírünket. Ha elindul egy folyamat és abban benne vagy te is meg én is, akkor keressük azt a fajta szellemi igazságosságot amit mi hordozunk magunkban, akár sérelemként akár nem jogos sérelemként de, valamilyen formában nem az hajtja az embert, hogy önmaga érvényesüljön, holott természetéből fakadna, de inkább a tenniakarás mozgatja. Legalábbis így érzem, akkor nem lennék itt. Ha a magam számára én lennék a favorit akkor el tudom magamat képzelni egy svédországi műteremben ahol elfántcsonttoronyban tengetném a napjaimat.

Elméleti szinten köztudomású, hogy a modern Európa a civil kezdeményezésekből építkezik, Magyarországon ez nem teljesen így van, amint ezt megismertük most a BARSA alapítvány sorsából is. Akár az is lehetne ennek a beszélgetésnek az alcíme, hogy egy civil kezdeményezés szomorú sorsa a kétezerben?

Amennyiben egyet értesz ezzel a summázattal. De én tovább pörgetném a gondolatokat, hihetetlen energiád van, itt nemcsak a fizikai részében a tevékenységeknek, de a szenvedésben is melyek a te jóakaratodat jószándékodat követik. Melyek még el nem dobott bumerángokból adódnak. Kérdezem Terebessy L. Föld szobrászművész bírja e fizikailag, saját művészi tevékenysége nem rendelődik túlzottan alá a történéseknek, a közérdeknek?

Nem érzem, hogy rovására menne. Már csak azért sem mert eddig annyi mindennel foglalkoztam, először a praktikus tárgyiasítás tehát, hogy megélhetést tudjunk biztosítani. Volt ebben egy paralellitás, ami az experimentális képzőművészetet illette, azt hiszem ez azért volt jó mert az fegyelmezi az embert. Ékszereket terveztem, belső építészeti műtárgyakat, ezek határozták meg a létünket, mellette készültek a kisplasztikáim amiket igazából meg is akarok mutatni. Most eljutottam odáig, hogy "vízköpőket", "eget lengetőket" és "térképeket" festek. Ez egy nagyon különös dolog, a művészetre azt mondják, hogy a gyakorlás hozza meg a professziót, amikor már a tárgyiasítás nem görcsösen jön az ember kezéből, hanem olyan természetes lesz amint beszélünk vagy járunk, lépünk, ahogy működik maga a test. Én azt hiszem ez a legnagyobb ajándéka egy embernek amikor eljut idáig. Egyáltalán nem érzem magam, annak ellenére, hogy majdnem görcsös erőfeszítésekkel formálódott a mi helyzetünk a magyar valóságban, mert ezek mindig eszenciálódtak. Az eredmények mindig hitelesek voltak. Na most ez a lényeg, nem a blöff irányába mozdult el a dolog. Az értékek nagyon furcsán válnak értékké, amint a folyamat volt, ez a lendkerék effektus még mindig működik. Hogy ha valaki karriert akar csinálni a művészeti pályán, akkor nem abból áll a történet, hogy a tárgyiasításokban az ő szellemi szűrőjén átlebegett dolgok megjelennek, hanem talpalni kell, menedzselni kell magát az embernek, kompromisszumokat kell kötni, tehát mindenféleképpen meg kell felelni az elvárásoknak. Aki nem felel meg a társadalmi elvárásoknak az marginalizálódik. De az a margó ami annak idején nagyon pici volt, az mindig nő. Elképzelhető, hogy eljutunk a felezővonalig, akkora lesz a súlyunk a társadalmi közéletben mint amekkora súllyal a hatalom van jelen. Ez egy normális egészséges kiegyenlítődés lenne, de ugyanakkor jönnek megint a fiatalok, akik keresik a saját identitásukat és ebben a dologban a civil szerveződésekre hárul a nagy feladat, hogy a fiatalokat fölkarolni és kompetenciával kezelni, ez a következő törekvésünk. A szerencsénk az, hogy vannak kivételes helyzetek az életben s ez az, hogy az első vidéki stúdió bázisunkra elvi támogatást kaptunk a válusi önkormányzattól, ez a keszthelyi hegységben van, egy zsákfalu, Szabó Joahim polgármester a képviselő testülettel egyetértésben egy önkormányzati telket, a felső patakrészen az alapítvány rendelkezésére bocsátott. Ez azt jelenti, hogy a támogatottságunk és elismertségünk egy vidéki viszonylatban sokkal hamarabb valósítható meg, mint országos viszonylatban, mert Magyarország ma még mindig a főváros. És ha befogad valakit, beszéljünk szellemi elitről, aki valamilyen szinten meghatározó a mindennapok kultúrájában ... vagyis ezt kellene kivívni, legyen ez egy új kultusz*. Kultuszt kell teremteni, hogy ennek legyen ereje, akár az európai csatlakozás jegyében is ha azt nézzük, hogyan tudunk integrálódni Európába, a szellemiségünket elfogadtatni, és ezt erőként megmutatni. Ennek egy példája, hogy közösen tisztelt művészkollégánk Fehér László elismerése, aki Kossuth díjat kapott, a mi fölterjesztésünk kapcsán.

Meg kellene próbálni, hogy ezek a kis műhelyek, amilyenek mi vagyunk egy olyan rangú támogatást kapjanak, ami állami, intézményesített támogatás. Rá kellene vezetni a hatalom képviselőit arra, hogy ha mi nem marginalizálódunk, a kulturális szféra mert nem kapja meg a megfelelő elismerését, akkor az európai csatlakozás a mi rovásunkra fog megtörténni. Mert ha meghívok egy művészt egy alkotó telepre, és azt mondom, hogy valahogy lesz akkor ez nem ad rangot egy történésnek. De ha egy korrekt költségvetéssel, egy korrekt programmal aminek megvan az állami támogatottsága, amire reményünk van a jövő évi tájépítészet, tájszobrászat, tájfestészet műhelymunkája keretén belül, akkor ez egy rangot jelent. Akár a svédországi metodikával lehessen ösztöndíjra pályázni, hogy a nemzeti kulturális alapprogram ne ezzel a metodikával működjön, amivel most hanem egy kicsit másként. Én úgy érzem, hogy ezek a dolgok itt mindig egy kapcsolatrendszer függvényében alakulnak, ki kinek az ismerőse, ki hogyan tudja ezt előkészteni.

A földi létet megélni az egy ajándék, az egy csoda. Az erő, a szellemiség meg a lélek elhagyja a testet, elföldelik, ez is az én nevem "elföld", utána aztán elég sok munka vár ránk, amiről mi nem tudunk. Hogyan leszünk részei a mindenségnek, a test megszűnése után a lélek elindul a végtelenbe, de a létünk az, amiben gyarapodunk és készülünk az útra.

Ha az ember megfelelő útravalóval rendelkezik, akkor biztos az útja. Ha valaki nem éli az életét egyfajta tartalmisággal, akkor egy lépcsőt tud az ember ugrani, hogy a teremtő akaratával miként tud együttműködni.

Igen itt egy kissé eltértünk a szellemfilozófia felé, de hozadéka, hogy megismertük a művész belső gondolatait. Visszatérve a művészi munkához, úgy emlékszem te dolgoztál Svédországban?

A hetvenes évek elején, amikor a művészi pályafutásomat kezdtem, a hatalom nagyon nehezen engedte integrálódni az embereket. Hogy valaki hivatásos művész legyen a Művészeti Alap tagjának kellett lennie, mert aki nem volt alaptag, nem számított művésznek. Ezt nevezik üresjáratnak, amikor az ember fiatal és megvannak a társadalmi sémák és megvannak azok a minták, úgy gondolja azok a minták fogják meghatározni az ő földi létét, ezeket a gondolatokat akkor félre kellett tenni. A hetvenes évek végén lehetőségem volt egy kiállítás megivás kapcsán először Hollandiába majd Svédországba kerülni, ott nem éreztem ezt az akadályoztatást. Ha egy kiállításra pályáztam, mondjuk a Helsingori városi galériába, be kellett mutatni a port fólióját az embernek, s természetesen megkapta a kiállítási lehetőséget.

Kicsit beleakaszkodva a gondolataidba, én összefüggést érzek a BARSA alapítvány sorsa, és a között a tény között, melyet Svédországi tapasztalataid kapcsán említesz pontosan, hogy Magyarországon ma sem engednek be "oldalról" friss hajtásokat, ma is az számit művésznek, és azt támogatják, aki az iskolai képzésből kikerül. 23, 25 éves emberek automatikusan művésszé válnak, van néhány kollégám, egyetemet főiskolát végzett emberek, pl. itt a szomszéd utcában is egy urológus orvos barátom, aki kiválóan fest, ám nem lehet művész mert nem végzett festő. Egy másik anomália, melyet a Kortárs Magyar Művészeti Lexikon bemutatóján említett az egyik bíráló, a Képzőművészeti Főiskola tanára, hogy olyan akinek egyetlen kiállítása volt már bekerülhetett a lexikonba, csupán mert elvégezte ezt az iskolát.

A változás nem megy egyik pillanatról a másikra. Ez is a tevőleges feladatunk, hogy ezekre ráirányítsuk a figyelmet.

Voltaképpen akkor ez feszül ezek mögött is, melyeket a BARSA szenvedő alanyként átél?

Nem kifejezetten, de a FÜMOSZ-BARSA, mert ezt a kettőt össze kell kapcsolni, a BARSA teremti meg a feltételeket, hogy ez a társadalmi egyesület, a Független Magyar Művészek Országos Szövetsége ki tudja fejteni tevékenységeit, mert jogilag a Budapest Art Stúdió nem láthat el olyan feladatokat, mint amilyeneket a társadalmi egyesület. De a társadalmi egyesület, ha nincs mögötte egy intézményi háttér, ami működteti segíti akkor nem tudja kifejteni azt a tevékenységet. Annak idején amikor létrehozták az Alkotóművészeti Közalapítványt, a (Művészeti Alapot ) a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületét akkor az alapítvány kedvezményezettjeinek tették meg a volt alaptagokat. Mi opponáltuk az egésznek az ilyen megvalósítását, a vagyont kézen közön ellopták! Átjátszották az Alapot. A társadalmi megítélés szempontjából, a kulturális kormányzat azt mondja, hogy itt van ez az 5 vagy 6 ezer taglétszámú művész egyesület, azt támogatni kell, akár a nyugdíj pénztárral, vagy bármi mással, azaz a befolyást meg kell tartani. A politikumnak ez a szempontja. Minden fajta kulturális kormányzati döntés mögött egy ilyen fajta számítás is játszik, ez a politikum természetéből is adódik, hogy a művésztársadalmat maga mögé állítsa. Miért nem jött létre a szövetségünknek az ereje, melyet mi a rendszerváltás idején hoztunk létre 89-ben? A művészek azt mondhatnák, hogy ott van egy független szervezet menjünk oda. Mert nem volt mögötte vagyon, s nem volt politikai támogatottsága.

Nem tudtatok nyugdíjat biztosítani! Nevezzük nevén az alapproblémát, mely a művészeket fokozottabban érinti.

Így van, ha valaki aktív művész, s nem szerzett nyugdíjjogosultságot az még nem jelent számkivetettséget, mert ahol lakik a kerületi önkormányzat kötelessége támogatást adni, akár szociális rászorultság alapján is, hogy az élete ne lehetetlenüljön el. Ha leélt egy tartalmas és gazdag életet, s a műtárgyaival nem tudnak mit kezdeni, mert nem tudják eladni, az még nem jelentheti, hogy nem lesz biztosítva a megélhetése. Keresni kell a szociális ellátottságát, magától nem megy, ezt kérni kell. Nem tartunk ott, mint Svédországban, hogy az ember bemegy a hivatalba, s a hivatalnok oda teszi az vet maga elé, nem az ügyfél elé, s egyszerűen kérdez és kitölti. Az a dolga, azért kapja a fizetést. A delikvens csak aláírja, s mindez az adóbevallással, szociális támogatottsággal kapcsolatos, s neki megy a szociális támogatottság. A művészek esetében ezt már régen el kellett volna érni, (itt is)ha valaki leél egy tartalmas életet, azt azért mindenki tudja, hogy mit csinált, van egy curriculum vitaéje, ott vannak a katalógusok, a meghívók vagy bármi, kiderül, hogy az ő tevékenysége milyen, súlyozható-e?

Az, hogy valaki hajléktalan, hogy otthontalan, nem jelentheti, hogy annak ne járna gondoskodás. Ez az egyszerű képlet.

Kissé eltértünk a témától, visszatérve Magyarországon ezt mai napig úgy oldják meg, hogy aki nem végezte el az iskolát az nem is kerülhet be.(az alapba, vagy utódszervezetébe)

Igen, de ennek lassan nincs jelentősége, lassan piacgazdaság lesz, s úgy néz majd ki, mint Svédországban.

Lassan megy!

A piac nagy.

Folytatnánk a beszélgetést: Egyik írásom alapgondolata az, hogy a művészet és az alapkutatás azonos belső indíttatású. Ma tudjuk Magyarországon az alapkutatást sem támogatja túlzottan a kormány, helyette kész programokat vesz, a művészet is hasonló sorsra jut? Közben tudjuk, pl. Szibériai pusztákat, Tibet fennsíkjait járják be kutatók, hogy tiszta génállományt találjanak, pl. gabonanemesítéshez. Magyarországon új génre nincsen szükség, úgy tűnik olcsóbb a kintről behozott használt. Mit szól ezekhez Terebessy L. Föld?

Nem gondolom, hogy ebben lenne valami tudatosság. A rossz beidegződések, amik az embereket vezérlik, nem szándékos rosszindulatot jelentenek, hanem fogyatékosságot. Mint ha egy debilis állapotban lennénk, mert ami nyilvánvaló és magától értetődik, azért is harcolni kell. Ha az ember azzal tölti az idejét, hogy olyasmit ad a mások szájába, aminek megvan a maga logikája és saját épülete, akkor ha nincs elég erő alkatilag is, akkor hamar kedvét szegi ez a fajta dolog. Na most nem mindenki terhelhető. Ez a külföldieket szerephez juttatás természetes lenne, hiszen ha az annyira jó jöjjön csinálja, persze akkor ha az angol nemzeti pitéséhez is meghívnának magyarokat, de hát itt nem erről van szó, nincsen meg a kölcsönösség. Ezeket a dolgokat nem értem, mert olyan nagyon nagy károkat nem csinálnak, mert az emberek visszavonulnak, kivonulnak a társadalomból. Ezt élem én is, az egész szövetségi formáción belül is, és a saját művészeti munkám keresztmetszetében is, hogy én kivonulok a művészetből. Nem érdekel maga a művészet, hanem az élet érdekel, annak az értelme, s az a fajta jövőféltés ami benne munkál.

Akkor kisebb sejtek keletkezhetnek a társadalomban? Elképzelhető?

Mindenképpen ezek önszerveződő szellemi műhelyek és autonóm központok. És abban bízom, hogy ezek egyszer egymásra találnak. Az a probléma, hogy amikor a kezdeményezés megvan az emberben és azt mondja, hogy ha egy intézmény működéséhez megvan a támogatottság, pl. a kecskeméti nemzetközi kerámia esetében de azt nem tudhatja meddig fogja ezt a támogatottságot élvezni, és mivel azt mondjuk, hogy kéne egy országos művészeti iroda, amelyik ezeknek a műhelyeknek, autonóm szellemi központoknak a működését koordinálná, segítené helyzetbe hozni azokat, mint egy agyközpont működne.

Erre vonatkozóan mi szeretnénk egy javaslattal élni, a Kulturális Örökségek Minisztériuma felé kérni, hogy ezt támogassák anyagilag is, hogy létrejöjjön. Azok az intézmények amik erre hivatottak, Nemzeti Kulturális Alapprogram, melyiknek ez lenne a dolga.

Ha pályázni akar valamire ne csak, az űrlapot adják a kezébe, s azt mondják ha ennyi pénzt akarsz ennyit fizess be, hanem működjön úgy mint egy művészeti iroda.

Kissé részletesebben ezt az elgondolást ha kifejtenéd?

Ugye van a pénzek osztható tömege. Ha van egy művészeti iroda amely képes koordinálni, az eredményesség tekintetében is referenciát adni, nyilvánvaló bevonva a külső szakértőket.

Minek alapján, hiszen ez régen is problémát okozott?

Ez az, hiszen nem az a lényeg, hogy ők valamiben döntenek, magát a tevékenységet megítélendően. Amikor meghívunk valakit, amikor egy pályázatot előkészítenek, akkor legyen lehetőség, a pályázónak szakértőt delegáltatni a testületbe. A szakértői testületet a projekt nagyságához mérten határozzuk meg. Tehát azt mondjuk, egy millió forintig kell dönteni, akkor az legyen három ember. Ha öt millióig legyen öt ember, akkor legyen több ha sok pénzről kell dönteni. A delegáltság mértékét a pályázó mondhassa meg, az ő akaratát tudja a szakértőin keresztül érvényesíteni. Ne ellene legyen hanem érte történjen. Ha pl., fesztivált akar csinálni menjen az irodába, ott vannak szakemberek, vagy az interneten szakszerű anyag abból lehet mintát venni, miként kell ezt csinálni, stb. Ami eredményt egyszer elértünk azt hasznosíthassa mindenki, legyen az fesztivál csinálástól a penicillinig. Ha valamit elért valaki az legyen közkincs, ahhoz az információhoz lehessen hozzájutni, egyik dolog építse a másikat mert akkor leszünk erősek. Mert ez a Nemzeti Kulturális Alapprogram nem jó, nem működik ez az én véleményem.

Miután elég széles skálán sikerült képet kapni Terebessy L. Föld személyiségéről terveiről megkérdezném még egyszer, van e a harmadik kerületnek olyan kiállítási fóruma, olyan lehetőségi köre melyhez hasonló itt fölvázolódott. Pusztán spekulatív úton jutottam oda, nem e valami más szándék, konkurencia harc húzódik meg a Barsa és Terebessy L. Föld kínjai mögött.

Mivel egy nemzetközi alkotó központ ez, szeretnénk a nemzetközi kapcsolatainkat is kiszélesíteni. Az érdeklődés pusztán anyagiak függvénye, mert mindenki örömmel jön kiállítani, csak a flamand művészeket vagy a német művészt Hans Kastert emlitem.* Gyakorlatilag azon múlik, hogy meghívunk e valakit kiállítani. Ilyen kísérleti bázisa nemcsak Óbudának nincsen, de egyáltalán Budapestnek sem. Ha számba vesszük azokat a helyeket melyek kiállítási intézménnyé tudtak válni. Egy örvendetes esemény is történt most a kortárs művészeti berkekben, a megnyilvánulási lehetőségeket illetően, hogy a Műcsarnokról levált az Ernst Múzeum, és a Dorottya utca. Egy kivételesen nagyszerű tájépítészeti kiállítást rendeztek most az Ernst Múzeumban, ami mindent mely a kertépítéssel kerttervezéssel kapcsolatos pozitív emberi beavatkozást mutat föl, dicsérendő az is, hogy milyen komoly támogatottságot kaptak. Nekünk ez egy példa értékű dolog, mert szeretnénk, hogy ha ezek a kezdeményezések s ezek a bizonyítottan jól működő formációk mint amilyen a Budapest Art Stúdió Alapítvány is. Gondolom ezen kívül még nagyon sok olyan kezdeményezés van ami megélte már a lo. évét, ezek egyfajta garanciát is jelentenek, hogy az alkotó szellemiséget nem lehet korlátok közé zárni, s nem lehet akadályokat gördíteni elé, mert ez a dolog működik. És hitelesen működik, függetlenül attól, hogy általában mindig a politikum és a hatalom kollaborációra próbálja kényszeríteni a művészeit.

Én azt hiszem, hogy az igazi értékek mindig megmutatkoznak és meg is mutathatók, lehet nem pontosan időben de ami késik az nem múlik. Azt hiszem ez volt a fontos amit hozzá tudtam volna tenni a történethez.

Köszönöm Terebessy L. Föld szobrászművésznek a beszélgetést.

 

 

A felvételt 2000 november 1.-én késztettem. A szöveget hitelesen Terebessy L. Föld engedélyével közlöm.

 

Berkes András festőművész-tanár.