Ahogy távolodunk a 1999. augusztusi napfogyatkozástól, úgy tisztul és finomodik az, hogy mit is akart mondani számunkra az a nevezetes égi esemény. Az általa jelzett kétéves periódusnak a vége felé járunk. Napjainkban, február 7-8-a körül aktuális az utolsó felvonás, amit a fix jegyekben (Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő) átfutó kvadrát jelöl. Ez az utolsó időszak, amikor a külső-belső történések még összefüggésbe hozhatók "a nagy jellel", a napfogyatkozással. Ekkor még egyszer felerősödhet és megmutatkozhat a kozmikus jel értelme és érvénye, hogy azután végleg eltűnjön a rohanó idő szülte események sodrában és átadja helyét a tárgyilagos értékelésnek.

A Javaslapban többször foglalkoztunk a napfogyatkozással, maga az esemény a lap tudatosan vállalt három évfolyamának közepére esett. Végig követhettük a fejleményeket, amelyek maguk is jelek, mert egy korszak kezdete kapcsolódik hozzájuk. A másfél év alapján már ezzel kapcsolatban is tehetünk előzetes és óvatos értékeléseket.

A Vízöntő szám kiváltképp alkalmas lehet erre, mert vállalásunk között nem csak az ember szellemi lehetőségeivel foglalkozó egyetemes hagyomány valamint a magyar hagyomány megismerése, mentése és közvetlen alkalmazása szerepelt, hanem az is, hogy a feltárt hagyományt az eljövő korszakba átültessük. S ezt a korszakot a hermetikus hagyomány a Vízöntő korszakának nevezi. S talán a Vízöntő szám "bírja el" azt is, hogy nagy távlatokban szemlélve gondoljuk át az emberiség szellemi kincseit, hagyományait, remélve, hogy így rálátunk azokra az emberi értékekre, melyek átívelnek a különböző korszakok fölött. Ráadásul éppen elég információnk van a Vízöntő korszakról ahhoz, hogy szemrevételezzük a korszak embertípusát, amely az elkövetkező kétezer évben meghatározó lesz.

A különböző népek más és más időszámítást alkalmaznak. Vannak lineáris és ciklikus időszemléletek. A lineáris szemléletű időszámítások olykor a világteremtéssel kezdődnek, ilyen például a bizánci világkezdet (i.e. 5509), az alexandriai (i.e. 5493 aug. 29.) vagy a zsidó világteremtés (i.e. 3761 okt. 6. 23h 11m). A görögöknél az első olimpiától számolják az időt (i.e. 776), a keresztények időszámítása Jézus születésével kezdődik, míg a mohamedánok Hedzsra érájának kezdete i.u. 622 július 6-ához, Mohamed Mekkábó Medinába való kivándorlásának időpontjához kötődik. Újabban a világ kezdete valamilyen kozmikus eseményhez kapcsolódik, ilyen például "A Nagy Bumm", (amely az evolucionizmus, materializmus, szcientizmus, pszichizmus és más elméletek világkezdete), s azóta tart az idő egyenes vonalú mozgása.

A ciklikus időszemléletek is kétfélék lehetnek: a modern civilizáció-elméletek és a premodern szemléletek. A modern ciklus elméletek (Spengler, Oswald, Toynbee, vagy akár Hörbiger glaciális kozmológiája a négy Hold-korszak elmélettel) szerint bár van egy indító ok, a mozgás azonban ciklikus, azaz minden civilizáció megszületik, elér egy csúcspontot, majd hanyatlik. Ezt követi egy másik, s köztük egy "ugrás".

A premodern létszemléletek, azaz a hagyomány idő- és létszemléletei (tibeti, kínai, indiai, hermetikus, stb.) kezdetnélküli örökös körforgásról szólnak és ezt a ciklikus mozgást osztják fel időegységekre. A védikus időszámítás szerint a negyedik korszak, a Kali-juga, i.e. 3102 febr. 17-én, Krisna halálával kezdődik. A Kali-juga 432 000 évén belül ez lesz a tizenhét Vízöntő korszak közül az első, az első és egyben a szellemi elsötétedés folyamatában a legfényesebb is. A Sötét koron belül a különböző korszakok "megváltói", mint a Kos korszak Buddhája, a Halak korszak Jézusa és a Vízöntő korszak Álruhás királya, más és más módszert mutat fel a fokozódó elsötétedésben is bejárható szellemi útról.

A kínaiak és a tibetiek a zodiákus és az elemek kombinációjával írják le az időt. De ilyen ciklikus szemlélet a Rudolf Steiner által (Agrippa és Tritheim von Spontheim apát nyomán) használt arkangyal periódus is, mely szerint a Naphoz Tartozó Michael korszak 1879-ben kezdődött és 2234-ig tart, amikor is az Oriphiel korszak indul el, s így a hét arkangyal egymást követő korszaka egy 2480 és fél éves ciklust ír le.

A hermetikus időszámítás is ciklikus mozgásra épül, egész pontosan a precessziós mozgásra. A tizenkét zodiákusban visszafelé mozgó Tavaszpont jelöli ki a 25920 évig tartó ciklust, a platonikus világévet. Ennyi idő az istenek egy napja. Egy világhónap 2160 évig tart. Amennyiben a Vízöntő korszak kezdetét a napfogyatkozásra tesszük, akkor a Halak (keresztény) korszak i.e. 161-ben, a Kos (árja) korszak i.e. 2321-ben, a Bika (piramisépítő) korszak i.e. 4481-ben, az Ikrek (pap-király) korszak i.e. 6641-ben, a Rák korszak pedig a vízözönnel veszi kezdetét i.e. 8801-ben, mivel a hagyomány szerint a világtengely a Rák-Oroszlán és a Bak-Vízöntő zodiákusok között áll. Ebből egyrészt az következik, hogy 10800 éve "elúszott" az Oroszlán korszak igen magas fokon álló autokratikus civilizációja (Atlantisz, Mu, Thule, stb.). Az özönvíz egyben a léthé, azaz a felejtés vize is, mert a korábbi értékek elfelejtődnek és minden korszak saját magát és vívmányait tartja a legmagasabbnak.

A Biblia szerint Noé 600 éves volt a vízözön idején és utána 350 évvel halt meg, azaz i.e. 8451-ben, ám ez az időpont megelőzi a zsidók szerinti világteremtés időpontját. Viszont mégis ezt az időpontot igazolja az, hogy nagyjából ekkor zajlik a földön egy gyors és nagyon erős felmelegedés. Másrészt viszont ebből az időpontból az is következik, hogy egy vízözön erősségű katasztrófa 2160 év múlva lesz majd esedékes, amikor a Bak és a Vízöntő közötti világtengelyen halad át a Tavaszpont. Ez sem fogja az emberiség teljes pusztulását eredményezni, mert - bár önteltségében azt gondolja, hogy teljesen el tudja pusztítani önmagát - az emberiségnek, akárcsak az egyes embernek, mindaddig a létforgatag valamelyik - saját maga által meghatározott - állapotában kell tartózkodnia, amíg a tudatos és kollektív megszabadulás el nem éretett. A világtengely által jelzett katasztrófák ezért inkább átalakulások, amint az egyes ember esetében is a halál egy állapotváltozás, egy új lét kezdete.

A Vízöntő kor "pirkadata", a "hajnala", (amikor a Nap még nem kelt fel, de az ég alja már pirosodni kezd, azaz megjelennek a jelek) az Uránusz felfedezésének időpontjára (1781) és az ezt követő párizsi népfelkelés (1789, Bastille ostroma, amikor a "harmadik rend nemzetgyűléssé nyilvánítja magát") idejére esik, ám csak a XX. század végére vált általánossá az Uránusz által jelölt atom- és űrkorszak, és csak ekkor jutnak el Európa népei a demokrácia alapján történő egyesüléshez. Vagyis ekkor kel fel a Vízöntő kor "Napja". S mivel a Nap a tropikus zodiákus Vízöntő jegyében exiliumban, azaz száműzött helyzetben van, ezért jelezheti a Vízöntő kor "napkeltéjét" a XX. század legvégének látványos égi jele. Ezért tettük akkor a napfogyatkozást a Vízöntő kor kezdetének. Az is igaz viszont, hogy a korszak legfőbb jellemzői majd csak a XXIII. század elején teljesednek ki, akkor bomlik csak ki igazán, hogy miről is szól a Vízöntő korszak. És még utána hétszáz év kell ahhoz, hogy a korszak jellemzői teljesen általánossá váljanak.

A Halak emocionális jellege helyett a Vízöntő racionalitás feletti (de nem irracionális) jellege lesz a meghatározó. Ehhez a ráció átmeneti diadalán keresztül vezet az út. A hitre épülő világképet fokozatosan felváltotta (s ez még a mai napig sem zárult le) a newtoni logikus és racionális világkép, ami a materializmus és technicizmus alapjait adta, majd ezt az a relativisztikus világkép, amely még csak napjainkban kezdi átalakítani a világot. A hit mellett a megismerés racionális, majd a racionalitás feletti világképe jut meghatározó szerephez. A modern kor embere már nem hinni akar, hanem tudni. A Vízöntő kor embere pedig a tudás introvertált, a belső tudati folyamatokat feltáró, metafizikai elemekre épülő aspektusát helyezi előtérbe.

A hagyomány és a tudomány egyaránt fontos lesz számára. A hagyomány azért, hogy a lét értelme megmaradjon, a tudomány meg azért, hogy az élet megmaradjon. Általános lesz a "belső cél", a Vízöntő korszak embere ismerni fogja a belsőleg bejárandó utat, tudni fogja a tökéletesedés grádusait. Megismerni és tudni fog, nem pedig hinni, mint a Halak korszak embere. Tudni fogja, hogy az életet óvni kell és azt is, hogy az élet az emberi tudat tökéletesedésének színtere.

Ugyanakkor a "külső cél" is fontos lesz számára. A termonukleáris, elsősorban a fúziós energia bőséggel biztosítja majd az emberiség számára szükséges energiát. A globalizáció következtében az egész Földre kiterjedően megvalósul a tökéletes társadalom. Igaz még legalább ezer év kell a teljes megvalósuláshoz, de megvalósul. Feltehető azonban, hogy ez nem a demokrácia lesz, nem a démosz uralma, hanem egy szójátékkal "indikrácia", azaz az individuum uralma. Az indikrácia az önmagukat uraló egyének tökéletes társadalma. Ez az önmagát uraló individuum nem az Oroszlán király-típusú individualitása, hanem a tiszta metafizikai belátásból túlemelkedni kész egyéné. A Vízöntőé, akit a hagyomány "álruhás királynak" nevez, s akit a szociális érzékenység és a mindannyiunk javát akaró törekvések jellemeznek. (Az Oroszlán és a Vízöntő egyénisége közötti különbséget az asztrológiában járatosak jól ismerik.)

Az indikrácia elsősorban arra épülhet, hogy csak az egyén rendezettsége által lehet a családban, a faluban, a régióban, a hazában és a világban rend. Ez lehet az önmagán uralkodó egyének szabad társadalma, amely az élet tisztelete és a rend fontosságának belátása által belsőleg vezérelt. Ez egyben egy olyan társadalmat jelöl, amelyben az egyén "felelősségteljes szabadságban" él. A Földet régiókra osztják és minden régió maga hozza meg a maga törvényeit. A régiókon belül a városok, vidékek, falvak önálló közigazgatással rendelkeznek. Ám az egyén önigazgatásának prioritása lesz, vagyis ha például egy faluban öt szomszéd összeáll és kikiáltja a Krumplievők Köztársaságát, akkor rájuk nem vonatkozik a falunak "rizsát együnk" törvénye, sőt a régió "ne együnk krumplit" törvénye sem. S mindaddig ehetik a krumplit, amíg ezzel másokban kárt nem tesznek. Így maradhat majd meg a magyarság hagyománya az idők végezetéig, mert így a magyar majd eldöntheti, hogy ő magyar és a magyarságát nem szavazhatja le a világfalu demokratikus szenátusa.

Az asztrológiai hagyomány a Vízöntőt "revolutio conservatrix"-nak nevezi és a hagyomány értékeinek visszaállítójaként tartja számon. A Vízöntő korszak emberére is ez lehet a jellemző. Ezért a hagyomány nemhogy elveszni készül, de inkább most jön csak igazán felszínre. Igaz, nem olyan formában, amilyennek a letűnt korszak formáihoz ragaszkodó embere szeretné látni, hanem úgy, ahogy azt a korszak kívánja. Például úgy, ahogy azt a képen látható, számítógépen létrehozott fraktál teszi: egyszerűen megjeleníti azt a bölcsességet, amibe ősi időkben a mester a tanítványát beavatta, nevezetesen, hogy a legkisebb rész is magában foglalja az egész mindenséget.

Így törekszik majd az álruhás király a - Kali-juga Vízöntő korszakában - a lehetetlen megvalósítására.