HORVÁTH JÁNOS
INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM:
itt és most
1., Bevezetés
Az információs társadalom, mint a jövő társadalma újabb és újabb kihívások elé állítja a gazdaságokat, a szervezeteket és az egyéneket. Alapvetően rendezi át a korábban kialakult munkamegosztást, a hatalmi viszonyokat, a szervezetek értékrendjét és gazdagságát. Megváltozik a tér és idő viszonya és értelme. Világméretű informatikai hálózatok szövik át az országokat, térségeket új dimenzióba helyezve az embert, a felhasználót. Az információs társadalomban felértékelődik a tudás, az informáltság. Minőségi változás következik be a munkavégzésben, az emberek kommunikációjában. Megváltozik az információkhoz való hozzáférés módja és lehetősége, a legfontosabb erőforrássá az információ válik. Az információs társadalom eredményeit hasznosítani tudók fogják élvezni annak előnyeit, az elmaradók annak kedvezőtlen következményeit. Ezért fontos a jövő társadalma jellemzőinek felvázolásánál társadalmi oldalra helyezni a hangsúlyt és leszögezni, hogy az információs társadalom mindenekelőtt a társadalom informatizálását kell, hogy jelentse, amelynek központjában mindig az ember áll.
A következőkben megfogalmazott gondolatok – a teljesség igénye nélkül – azt próbálják felvillantani, hogy az információs társadalom megvalósításában itt és most mit kellene tenni, vagy mit kelleni másképpen tenni, mint azt eddig tettük.
2., Az információs társadalom hazai előzményei
Teoretikusnak tűnő vita az, hogy mikortól lehet számolni az információs társadalom kezdetét a hazai körülmények között. A számítástechnika története 50-60 évre tehető. Azt kevesen vitatják, hogy az információs társadalom bekövetkezésében a számítástechnika gyors ütemű fejlődése játszotta a meghatározó szerepet. Így volt ez Magyarországon is. Jó érzés ma tudni, hogy a számítástechnikában olyan kiemelkedő magyar tudósok, mint Neumann János, Gábor Dénes, Kalmár László és még sokan mások világra szóló eredményeket tudtak felmutatni. Ennek is köszönhető, hogy a magyar szakemberek, akik itthon éltek és az egyes kormányzati szervezetek a számítástechnika történetének kezdetétől fogva megkülönböztetett figyelemmel karolták fel a számítástechnikát és az ahhoz kapcsolódó szakterületeket.
Előzmények 1990 –ig
Az 1950– es évek közepétől a kibernetika, a számítástudomány, a tudományos munkaszervezés került a szakemberek megkülönböztető figyelmébe. Számos szakmai bizottság, tudományos fórum foglalkozott intenzíven az egyes szakterületekkel, míg végül a kormányzati szervezetek is tudomást vettek ezekről a társadalmi kezdeményezésekről. Fellendültek a szakmai kezdeményezések, nagy számban jelentek meg a szakmai publikációk. Itt – ott még a kormányzat is támogatta a szakmai szervezetek programjait.
Az 1950 – es évek végén, az 1960 – as évek elején megalakultak a szervezési, az 1960 – as évek közepétől fokozatosan jöttek létre a számítástechnikai intézetek, vállalatok. A számítástechnikai fejlesztések összehangolását ágazati jelleggel a Központi Statisztikai Hivatal végezte. Kezdettől fogva érezhető volt, hogy a koordináció ágazati jellegű megközelítése mellett valamennyi ágazatot átfogó horizontális koordinációra is szükség lesz. Ekkor jött létre a közszféra számítástechnikai fejlesztéseinek és alkalmazásainak összehangolására az Államigazgatási Számítástechnikai Fejlesztési Társulás (ÁSZFT) és az Államigazgatási Számítógépes Szolgálat. Érdekessége az ÁSZFT – nek, hogy már akkor előfordulhatott, hogy néhány minisztérium az ágazati sajátosságokra hivatkozva nem vett részt a társulás munkájában úgy, hogy saját fejlesztésekbe, külön programok kidolgozásába kezdtek, és ezt fenntartották 1987– ig, 1988 – ig. Az ÁSZFT működése a jelentős fejlesztési forrás koncentráció ellenére érdemben nem hozott eredményeket. (?)
Áttörést jelentett hazai számítástechnikai alkalmazások fejlesztésében, a számítástechnikai ipar megteremtésében, hogy hosszas előkészítő munka eredményeként a Kormány 1971 február 16.-án életre keltette a Számítástechnikai Központi Fejlesztési Programot.(SZKFP)
A központi programok közül ez volt az egyetlen, amely közel 20 éven át kiemelt feladatként kezelte a számítástechnikai fejlesztéseket, később a távközlést és az informatikai oktatást.
A program előkészítésének és beindításának eredményeként az 1960 – as évek végén Mo.-on megindult a hardver és a szoftvergyártás, a számítástechnikai oktatás, a szakemberek felkészítése, megerősödtek a számítástechnikai intézmények. Volt iskola-számítógépesítési-, államigazgatási informatikai fejlesztési- és robotizálási program stb, létrejöttek az államigazgatás nagy nyilvántartó rendszerei, mint például a népesség-nyilvántartás, az ingatlan- és a gépjárműnyílvántartás, a különböző ágazati nagy rendszerek stb.
A különböző országokkal együttműködve részesei voltunk az Egységes Számítógép Rendszernek (ESZR), a Mini Számítógép Rendszernek (MSZR), és még jó néhány más “együttműködésnek”. Mindezt úgy, hogy a fejlett számítástechnikai rendszerekre és berendezésekre, alap – és alkalmazói szoftverekre behozatali korlátozás volt érvényben (COCOM lista). Ez utóbbi rákényszeríttette az országot a “saját lábon való állásra”. Jellemző erre az időszakra, hogy közel 170 számítógép típust alkottak meg és hoztak létre a tervezőink, üzemeink. A térségben szoftver nagyhatalomnak éreztük magunkat.
Ezzel szemben a távközlés nagyon lassan fejlődött, 1989 – ben a 100 főre jutó távbeszélő állomások száma alig érte el a 9 – et. A telefon ellátottság alacsony szintje is hozzájárult ahhoz, hogy együttműködő információrendszerek, adatbázisok csak elvétve jöttek létre, területi szintű adatbázisok alig épültek. A létrehozott rendszerekre az elszigeteltség volt a jellemző, melynek kedvezetlen hatását ma is érezhetők.
Az 1989 – ig terjedő időszak megítélése, a hasznosítható elemek
Az 1950 – es évektől az 1989. évig áttekintve a hazai számítástechnikai ipar, a kultúra és az alkalmazások történetét megállapítható, hogy figyelemre méltó eredmények születtek. Gyökeret vert a számítástechnikai kultúra, megteremtődött egy új iparág alapja. Létrejöttek a számítástechnikával professzionálisan foglalkozó szervezetek, intézmények, az iskola számítógépesítési program által érintettek betekintést kaptak a számítástechnikába. Tekintélyt vívott ki magának az ország a térségben a számítástechnikai kultúra terjesztésében. A számítástechnikai termékek exportjában, a térségben az élenjáró országok közé tartoztunk. A számítástechnika behatolt az élet valamennyi területére, különösen a vállalati gazdálkodásba és a közigazgatásba.
A számítástechnika, a távközlés és a szervezés gyors fejlődése és konvergenciájaként kialakult az informatika, mint új szakterület. A hazai programok is tükrözik az említett szakterületek egymásra találást.
Az előzőekben vázolt kedvező hatások mellett meg kell említeni néhány kedvezőtlen hatást is.
Higgadtabban visszatekintve ma már megállapítható, hogy a számítástechnikára fordított eszközök felhasználását az alacsony hatékonyság jellemezte. Az e témában végzett makró és mikró szintű vizsgálatok nem tudtak érdemi összefüggést kimutatni a számítástechnika alkalmazás szintje és az alkalmazó szervezetek (ágazatok) működésének eredményessége között. Nagy valószínűséggel ez összefüggésbe hozható azzal is, hogy a számítástechnikai alkalmazási célokat nem a valós igények motiválták, a fejlesztéseket és az alkalmazásokat a piaci elemek kizárásával, társadalmasítás nélkül, állami vezényléssel hajtották végre, nem egy esetben másolt célokkal.
Az informatika környezete 1990 utántól napjainkig
A rendszerváltozást követően a kormányzat deklarálta, hogy az informatizálást a piac megoldja. Ez a megközelítés a vitathatósága ellenére ma is “érvényesül”.
Jellemző erre a megközelítésre, hogy az informatikával összefüggő kormányzati feladatok egyetlen minisztérium feladat és felelősség körében nem jelentek meg.
A kormányzati álláspont tarthatatlansága – különösen a központi államigazgatás informatikai rendszerek erőteljes koordinációs igényének jelentkezése után – hamar kiderült. Így hozta létre a Kormány 1991 novemberében az Informatikai Tárcaközi Bizottságot, un. puha koordinációs hatáskörrel.
z ITB a kezdettől fogva az informatika stratégiai jellegű megközelítésének híve volt. Szükségesnek ítélte az informatikai fejlesztési célok és programok ágazati és összkormányzati szintű összehangolását. A kormányzat célú informatikai fejlesztéseket, azok koordinációját előbb éves tervek, majd 1995 - től három éves stratégiai terv rögzítette, amelyet a Kormány hagyott jóvá és határozatként tett közzé a központi államigazgatás informatikai stratégiájaként.
Közben a világ fejlett régióiban – különösen az USA, Távol – Kelet, Észak - Európa – az informatika fejlesztése a hathatós kormányzati támogatás eredményeként felgyorsult.
Az informatikában a világ fejlettebb régióban és az EU – ban bekövetkezett változásokhoz igazodva, a szakterület fejlődéséért felelősséget érző szakértők és néhány főhatóság közreműködésével 1994-95 – ben Magyarországon is elkészült a Nemzeti Informatikai Stratégiai kezdeményezés címet viselő dokumentum. E dokumentum 2- 3 éven keresztül az információs társadalom megvalósításának forgató könyve lett, annak ellenére, hogy legitimitása a kezdettől fogva vitatható volt.
Az informatika iránti kormányzati szándék erősödését jelezte, hogy 1997 – re elkészülhetett az információs társadalom hazai megvalósításának kormányzati stratégiáját összefoglaló dokumentum tervezete, 1997 – ben létrejött a kormányzat ez irányú feladatainak koordinálására hívatott Informatikai és Távközlési Kormánybizottság. A bizottság működésének alig másfél éve alatt több jelentős területen fejtette ki koordinációs és irányító tevékenységét, mint például a teleházak fejlesztései, az informatikai statisztikai megfigyelési rendszer bevezetése, a kormányzati távközlő hálózatok fejlesztésének összehangolása, az elektronikus dokumentumok bevezetéséhez szükséges jogszabályi környezet megteremtése stb.
Az előző kormányzatnak az információs társadalommal összefüggő feladatait összegző dokumentuma azonban már nem tudott a kormányzati cselekvési program rangjára emelkednie.
Az 1998 –as kormányváltást követően az új kormány a korábbi – a szakemberek, kutatóhelyek és a főhatóságok által elfogadott – dokumentumokat elvetette, figyelmen kívül hagyta és új, immár párhuzamos stratégiák kidolgozása kezdődött meg a mai napig nem látható eredménnyel.
A párhuzamos stratégiai munkálkodásból az tűnik ki, hogy továbbra is hiányzik a kormányzati elkötelezettség kinyilvánítása az információs társadalom megvalósítása iránt.
Az összehangolt cselekvést nehezíti, hogy továbbra sincs határozott szándék és program az informatikai fejlesztések gyorsítására, az információs társadalom megvalósításával összefüggő kormányzat feladatok, felelősségek és hatáskörök ésszerű megosztására. Az információs társadalom hazai megvalósítására, a társadalom informatizálására továbbra is a társadalmasítás hiánya a jellemző. Az informatika alkalmazása továbbra is a kevesek privilégiuma, az egyes társadalmi csoportok leszakadása már szinte megállíthatatlannak tűnik.
3. A lehetőségek felismerése vagy választási kényszer?
Az információs társadalom kibontakozásának előzményei, az egyes országok tapasztalatai azt erősítik, hogy a siker, az adott ország teljesítménye és az informatizálás szinonim fogalmakká lettek. Erre a példák egész sora hozható fel (USA, Dánia, Finnország, Malajzia stb).
A hazai gyorsabb eszmélést lassította és lassítja ma is az, hogy az EU is lassan reagál az információs társadalom kihívásaira. Az EU által a Kelet – Közép- európai országok bevonásával szervezett fórumok, miniszteri értekezletek érdemi és radikális változást ez ideig nem tudtak elérni.
Magyarország számára talán itt az utolsó lehetőség, hogy “összerendezze” elképzeléseit az információs társadalomról és elérje, hogy a kormányzat kinyilvánítsa tevőleges szándékát az egész társadalom informatizálása mellett.
Az előzőekben bemutatott, a társadalom informatizálásában hasznosítható tapasztalatok (eredmények, kudarcok) összegzése, ezek alapján az információs társadalom kihívásaira adandó világos és pozitív válaszok talán az egyetlen esély arra, hogy a térségben az ország verseny - és életképessége erősödjön. Mindehhez arra van szükség, hogy az ország tudja mit akar, higgyen a kitűzött céljainak helyességében és következesen akarja (dolgozzon) azok megvalósításáért.
Szükség van továbbá a valós helyzet ismeretére (lakosság összetétele, munkanélküliség alakulása, hátrányos helyzetű csoportok és térségek ismerete, választási lehetőségek az erőforrások között stb). Indokolt, hogy ne másolt célokat, hanem a reális helyzetértékelésre épülő valós és mérhető célokat tűzzünk ki magunk elé.
Mindezeknek egy átfogó stratégia adhat keretet, ahol legfontosabb szempont, az hogy a Kormány kinyilvánítsa szándékát az információs társadalom megvalósítása mellett, és tevőlegesen támogassa a stratégiában megfogalmazottak végrehajtását.
Természetesen nagyon kívánatos lenne, hogy Kormány megszerezze a Parlament, a civil szervezetek és a vállalkozói szféra támogatását is.
A kimunkálandó stratégiának számolnia kell
A világos célok segítenek abban, hogy a következő intő mondat következményeit a stratégia elkerülje:
“Eltéved kinek út az irány, és nem a cél hova utat csinál”
4., Ahogy mi csináljuk
Sokak szerint az intelligencia fokmérője az alkalmazkodási képesség, a korábban szerzett tapasztalatok és a tudás alkotó beépítése a jövő céljainak megfogalmazásába. Ez irányú képességek és készségek alapján minden ország egy–egy kultúrát és gazdaságot is képvisel. Magyarország közeli történetére visszatekintve megállapítható, hogy rendkívül változatos környezetben élhette és élheti minden napjait.
Elég csak visszatekinteni az informatikai alkalmazások szempontjából fontos 50-60 évre. A szakmai konszenzus hiánya jellemezte és jellemzi a célok kitűzését, erőtlenség és fáradékonyság a kitűzött célok megvalósítását.
A társadalom jelentős része sikerélmény hiánnyal küzd. Úgy vélik, hogy az a sikeres, amit más csinál és nem az, amit ők. Ennek tudható be, hogy felületes ismerettel, tárgyi tudás és tapasztalat hiányában, a sikerélmény reményében kalandoznak azokon a szakterületeken, ahol ők járatlanok. Ha ez hatáskörrel párosul, ennek a következményei kiszámíthatatlanok.
Történeti és szociológia fejtegetés helyett a következőkben kiragadott néhány példa arra hívja fel a figyelmet, hogy a jó célok és az erőfeszítések, a kitartás és a kompromisszum készség hiányában hogyan veszítenek értékükből.
Ilyenek:
Az első kettőnél megfeledkezünk a rendszerek működésének, az adatok kezelésének biztonságáról, a személyes adatok védelméről.
A harmadik elem - a tartalom – a rendszer leggyengébb láncszeme, mivel a hálózaton elérhető információk gazdaságosan csak azok számára hasznosítható, akik tudják, hogy mire kíváncsiak.
A világhálózaton elérhető információk egyre növekvő volumene mellett nagyon kevés és eklektikus tartalmú információ az, amelyet az ország iránt érdeklődők megismerhetnek. Az Interneten elérhető szolgáltatások alacsony színvonalúak.
Az ízelítőként felhozott példák is azt bi
zonyítják, hogy az információs társadalom megvalósításában vannak jó kezdeményezések, ugyanakkor hiányzik az elképzelések igazítása a valós körülményekhez és azok következetes megvalósítása.Az információs társadalom nagy kihívás minden ország számára. Magában hordozza az esélyt egy gazdagabb és jobb élet megteremtésének, de a leszakadást is a fejlett technológiák és rendszerek alkalmazásától. Nehezíti a helyzetet, hogy az informatizálás reális alternatíváját ezideig nem sikerült megtalálni. Úgy tűnik egyetlen lehetőség van: minél előbb ráhajtani és a megengedett sebességgel közlekedni az információs szupersztrádán.
Végezetül szabadjon zárni e néhány gondolatot az ugyancsak megfontolandó figyelmeztetéssel miszerint
“Az önként menőket vezet, másokat vonszol a sors”
Lehet választani.
Budapest, 2000. január 28.