Varga Csaba

 

EGYSÉGKOR VÍZIÓJA

posztmodern utáni jövőkép
poszt-neokonzervatív szemlélettel

 

Első hangütés

 

Íme, az egyik posztmodern logika, a tautológia: a stratégia az stratégia. Ez azonban nem holnapra szól, hanem holnapok ezreire. Ha stratégia, az nem a megszokások és nem a baljós várakozások stratégiája. Írható negatív utópia is, de minek, ha mindenki a negatív jövőképeket rekonstruálja magában. A tautológia már ismét kevés. Ha stratégia, akkor elfogadható vagy optimális jövőképet rak össze. Feltéve, ha képes rá. A baljós várakozásokhoz képest minden pozitív jövőkoncepció illúzió, elérhetetlen idea. Noha éles határvonalat húzhatunk vélt és valóságos illúzió között. Amit javaslok, az csak vélt (látszólag) illúzió, mert olyan jövőkép, amely jelenné tehető. De nincs miért vitatkozni azokkal, akik ezt valóságos illúziónak tekintik. Mosolyukra mosoly a válasz. Már csak a stílus posztmodern.

 

 

Második megjegyzés: függetlenség az aktuális esélyektől

 

Hatalom orientált korszakban eminensen hatalmi kérdés, hogy ki fogalmazza meg a jövőképet és ki birtokolja a jövőről folyó diskurzust. Ma az integrált hatalmi osztály egyik csoportjának sincs a jövőről víziója, sőt ideája sem, ám a jövőről folyó diskurzust hatalmi pozíciói erősítésére akarja felhasználni. (A globális – ketté vagy háromfelé szakadt - társadalomszerkezet szerintem az integrált hatalmi osztállyal, a civilosztállyal és a tudásosztállyal írható le.) Álláspontom kívül van ezen a politikai igyekezeten. Már nem foglalkoztat, hogy a jövőkonstruálás hatalmi kérdés, és nem nagyon érdekelhet, hogy ki és hogyan birtokolja a (korlátozott) nyilvános jövőkeresést. Ha egyszer a jövőre úgysem figyel az új integrált elit. A tudásosztálynak ez a stratégiája – kénytelen-kelletén - kilépett az integrált hatalmi osztályhoz csatlakozott értelmiségiek játszmáiból. Ha lehet, mindent megteszünk, hogy egy ország szerencsésen átlépjen a (posztmodern utáni) információs korba. Vagy még tovább. Ha nem lehet, akkor nem lehet.

 

 

Harmadik (majdnem érdektelen) kitérő

 

Nem felejtem el, hogy hova tartozom. Ebben nem befolyásol, hogy mások szívesen elfelejtik, hogy én oda tartozom. Nincs kizárva, hogy azok jobban követnek minket, akikhez nem tartozunk, de ettől nem változik meg az identitásom. Közép-Európában a tudásosztály egyetlen tagja sem mondhat olyan szerencsés életutat magának, hogy tudatalattiját a kor ne gyömöszölte volna dugig tele utálatokkal, előítéletekkel, szorongásokkal, fölényekkel. Nincs okom nem arra gondolni, hogy nem is olyan utálatos feladat féken tartani a múlthoz tapadó érzeteinket. Olykor ellenállhatatlan kedvet érzek kíméletlenül gúnyos pamfleteket írni, de a baromfiudvarban elég érdektelen a szemétdombon kukorékolni.

Távolodjunk kicsit az elmúlt évtizedek beszédszokásaitól. Nem felejteni és hallgatni. Vagy emlékezni, de nem az emlékektől vezérelten beszélni. (A posztmodern: felejt és hallgat.) De van ennél több is: esetleg szelíden, nem harsogva (ma kevés visszataszítóbb van, mint a mocsári radikalizmus), nem a tagadásra, hanem az igenlésre koncentrálva gondolkodni. Óvatos előrehátrálás a beszédhez?

 

 

A koncepcionális témakijelölés

 

Hogy mi ért véget, arról kicsiszoltabbak az elméletek. A vég-teóriák sorolhatók: a nyugati metafizika vége, a (liberális) demokrácia vége, a történelem vége, a (klasszikus) kapitalizmus vége, a modernizmus vége (a posztmodernizmus), a (tulajdonos) burzsoázia vége, az európai kultúra vége. Végül is: minek van vége? És minek nincs vége? Átfogó, integrált posztelméletek, globalizációelméletek hiányában nincs válasz. (No persze, állítólag vége van a filozófiának is.) De van ennél kevésbé könnyű kérdés is: mi van a vég után? A teóriák nehezen húzhatók elő: posztindusztriális társadalom, poszt-posztmodern, információs társadalom, lázadás a modernizmus ellen, technológiai forradalom. De a végeket követő utánokban mi is a közös koncepció? Átfogó, integrált elmélet(ek) nélkül szintén nincs(enek) válasz(ok). Ha nincs elmélet keret, a posztmodern (a sekélyes posztmodern) virágzik. Ha újra van válaszigény, vége a posztmodern korszaknak is.

 

 

Témakijelölés elemi fogalom hálóval

 

Menjünk vissza ahhoz a régi kérdésfelvetéshez, amely megkülönböztet lét- és gondolkodásmódokat és igyekezzünk legalább az elmúlt félévszázad alapján szétválasztani, részben vagy teljesen különböző lét- és gondolkodásmódokat. Ezeken belül válasszuk szét az uralkodó és az alávetett, sőt az uralkodástól és alávetettségtől független lét- és gondolkodásmódokat. Lehetséges olyan szétválasztás (szociológiai dierézis) is, amely megkülönböztet kozmikus, planetáris, kontinentális, nemzeti globalitást és lokális (regionális) világot. (Amint van globális téridő, planetáris idő, kulturális idő, lokális idő vagy tudati téridő.) És persze jelöljük valahogy a lét-és gondolkodásformák alapvető (paradigmikus, széles körben ható) és csak másodlagos (nem példaszerű, nem elterjedt) változási folyamatait. A létmódokkal egyenrangú erőtér a kollektív értelemadó gondolkodásmódok rendszere. Elválasztandó egymástól a kozmikus tudat (létezését csak feltételezzük), a planetáris (globális) tudat, vagy szűkebb társadalmi tudatok közül a kontinentális (európai) tudat, a közép-európai tudat, (magyar) nemzeti tudat és a regionális tudat(ok). Az alapfogalmak összesíthetők egy lét és gondolkodásmód típusok című táblázatban.

 

Lét és gondolkodásmód típusok

Világszerkezet
szintek

Lét és gondolkodásmódok

 

kozmikus

 

Planetáris

 

globális

(ma még nem teljes globalitás)

 

kontinen-tális

(most csak
az európai)

 

közép-
európai

 

nemzeti

(most csak a magyar)

 

lokális

(legfőbb valóság és tudat)

Formafeletti létmódok, valóságok

univerzum és az isteni valóság

           

Uralkodó létmódok, valóságok

 

Planetáris Valóság

globális valóság

európai globalitás

     

Alávetett létmódok, valóságok

       

közép- európai globalitás

nemzeti létmód

lokális valóság

Egyenrangú, formatartó létmódok

 

 

 

a jövő

létmódjai

     

Formafeletti gondolkodásmódok

Isteni tudat, univerzális tudat

planetáris tudat

         

Uralkodó gondolkodásmódok

   

globális tudat

európai tudat

     

Alávetett gondolkodásmódok

 

     

közép- európai tudat

nemzeti (és ország) tudat

lokális tuda(ok)

 

Egyenrangú gondolkodásmódok

   

a jövő

gondolko-
dásmódjai

     

 

A lokális valóságot a globális valóság részének tekintem, de gyökeresen más valóság-típus, mint a globális valóság. Szerencsés a Berger-Luckmann szerzőpáros kategóriája: szerintük a lokális valóság, avagy a mindennapi valóság a legfőbb val     óság, mert az egyén közvetlenül ebben a valóságban éli meg a lét és gondolkodásformákat. Formafeletti (planetáris létforma kategóriákkal megragadhatatlan) valóságnak tartom az univerzum “valóságát”. Az pedig a következő század lehetősége, hogy az uralkodó és alávetett valóságok és tudatok helyett egyenrangú (és formatartó) lét- és gondolkodásformák legyenek.

 

 

Történeti elemzés alapfogalmai

 

Az uralkodó lét és gondolkodásmódokat a huszadik század második felében a társadalomelméletek és a tudásszociológiai elméletek – minden szükségképpeni fogalomvita ellenére – meglehetősen pontosan jellemezték. Az egyik kategória rendszer moderm-posztmodern-posztposztmodern fogalmakkal igyekezett megkülönböztetni egymástól az egyre gyorsuló ütemben változó uralkodó globális valóságokat. Az egyáltalán nem igaz, hogy ezek a létmódok tíz évenként és különösen szabályos tíz évenként átalakultak volna, de az évtizedek – mindenekelőtt jelképesen – kifejezik a közelmúlt változás típusait. Az évtizedek neveit persze akár átváltoztathatnánk konkrét vagy jelképes fogalmakra, például úgy, hogy az ötvenes évek a modernitás utolsó évtizede vagy a hetvenes évek a posztmodern kialakulása. Mindegyik évtizedet – utóbb Kiss Endre javaslatára – három fogalommal is megjelöltem. Az első fogalom a szociológia (talán leginkább elfogadott) kategóriája, a második az euroatlanti kultúra emblematikus kulcsszava, a harmadik pedig a saját fogalom meghatározásom. Tehát ez a táblázat egyetlen időszak, a globális valóság utolsó ötven évének változásait jelöli meg.

 

A globális valóság történeti változásai 1950 után

“Évtized” megnevezése

Az évtized megnevezése átfogó fogalommal

Társadalomelmélet
(+ tudásszociológia)

Ötvenes évek

1. évtizedek óta: a (magas) modern társadalom; (a fejlett kapitalista társadalom)

2. a modernitás

3. a modern társadalom rész-globális világstruktúra, de uralkodó valóság (és kánon)

Hatvanas évek

1. a modern társadalom bomlása, az ipari társadalom csődje el- kezdődik

2. késő modernitás (a modern átfogó válsága)

3. a modern társadalom további központosítása és az egyének individualizálódása

Hetvenes évek

1. a tömegtársadalom (avagy a posztmodern társadalom)

2. posztmodernitás (mint kialakuló korszellem is)

3. a posztmodern társadalom (növekvő) uralma és elterjedése az északi féltekén

Nyolcvanas évek

1. a (részlegesen) poszt-indusztriális társadalom

2. posztmodernitás krízise és a kommunikatív racionalitás

3. a posztmodern társadalom válsága, miközben globális uralkodó valóság és kánon lesz

Kilencvenes évek

1. a pénzipari társadalom és az információs társadalom (avagy információs kor)

2. poszt-posztmodern (mint korszellem is)

3. poszt-posztmodern társadalom megnyitja az információs kort (a fejlett világban gyorsan globalizálódik)

Nulladik évtized

(2000-2010)

1. poszt-információs társadalom tudástársadalom lehet

2. poszt-posztmodern válsága és meghaladása: az információs kor

3. az információs kor: a tradicio- nális társadalom, a modern társadalom és a tudástársa- dalom ötvözet- kísérletei

 

A táblázat természetesen csak homályosan érthető, ha nem definiáljuk legalább a három fogalmat, a modernt, a posztmodernt és a posztmodern utáni korszakot, az információs kort leíró kategóriát.

A modern a történelmi idő koordinátái között a második évezred második fele, legtágabb értelemben a reneszánsszal kezdődik és az információs kor kezdetekor ér véget. Lehet úgy fogalmazni: a Nagy Történelem, a történelem eleje és vége közötti mintegy három-ötszáz év. A modern váltja le végleg az antik kort, a középkor csődje váltja ki a megszületését, de szűkebb értelemben csak a kapitalizmus, az ipari társadalom, a polgárosodás korszaka. Ez a néhány száz év számos kisebb korszakot ölel át; a huszadik századot vagy az utolsó másfél századot érdemes a fejlett vagy a magas modernitással jelölni. A modern bomlása már a huszadik század első felében elindul, de a modern korszak csúcsa és csődje egyszerre a második világháborút követő két évtized.

A modern kor a gazdaság és a társadalom hihetetlen differenciálódása, avagy a globális differenciálódás első nagy korszaka; a második korszak feltehetően az információs kor lesz. Először azt hitték, hogy a modern kor maga a szüntelen új, az állandó változás, a növekedés, a folytonos fejlődés, de csak most derül ki, hogy az információs kor is állandóan újat hoz, abban viszont gyökeresen különbözik a moderntől, hogy milyen újat készít elő. A modern az ipari társadalmat hozta, az (ipari) technológia fejlődését, az információs kor ezzel szemben az információs társadalmat és egy még gyorsabban fejlődő szupertechnológiát. Miután a modern folyton változik, ezért folytonos átmenet, kiveszik belől az örökkévaló; minden szempontból a racionalitás korszaka, s kiveszik belőle az irracionalitás is, a lelkiség, a középkori életvilág otthonossága. Az ész uralmának első korszaka, a racionális haladás időszaka, miközben a magas modern időszaka olykor az ész teljes tagadása, a haladás feladása, és kifejlett önkényuralom. A modern korszak egyik – ha nem a leglényegesebb - “terméke” a modern ember, a differenciálódott társadalomban megszülető és a korábbinál szélesebb körben létrejövő modern individuum, de a modern válságszakaszaiban, a fasizmusok időszakában és a tömegtársadalmak évtizedeiben a modern ember egyaránt ismét egysíkúvá válik .

Eldönthetetlen kérdés, hogy a rövid posztmodern korszakot még a modernhez csatoljuk vagy már az információs kor küszöbének tekintsük. Mindenesetre a poszt-posztmodern még nem egyéb, mint az információs kor előszobája. A posztmodern szerintem a modern iróniája, a modern értelemadásának elvétele. A posztmodern nem hoz újat, csak félreáll, de hihetetlen erővel hirdeti, hogy elég volt a modernből. A posztmodern mögött ott van a globális változás: a modern ipari társadalmat felváltja a posztmodern, tehát posztindusztriális társadalom vagy legalább a domináló folyamatok erre vezetnek. A modern kor nemzetállami létmódjai végképpen elavulnak és részglobális vagy kontinentális államcsoportok szerveződnek. Ez már az információs, a tudásgazdaság korszaka, és a gazdaság, a társadalom mindenekelőtt információ és innováció.

Ha a modern visszasírta a modern előtti korok otthonos életvilágát, a posztmodern is – igaz, nem sír, csak sóhajtozik – a modern korban elveszett életvilágok után. A posztmodern egyébként is konzervatív ihletű korszak, amelyben illik tagadni a modernitás ethoszát, de nem tilos visszanyúlni régi, elfelejtett világérzetekhez. A posztmodern sajátos gesztusa, hogy nem lázad a modern ellen, ökölrázás nélkül belemerül saját játékos-ironikus világába. Nem csak a hősiességgel számol le, hanem a személyiség különlegességével. Tudomásul veszi a tömegtársadalmak életélményét: nincs feladat, nincs heroizmus, csak a kedvelt káosz, a szuverenitás csendes elolvadása. Nem csak a modern értelemadását veszi el, hanem olykor lemond saját értelemadásáról is. A modern korban létrejött a modern individuum, a posztmodern korban viszont az individuum – ha hinni lehet ennek – érdektelen lesz. A posztmodern ember már nem egysíkú, hanem formázatlan.

Mi lehet ezután a poszt-posztmodern?

 

 

Az új (a legújabb) kor definíciója

 

A poszt-posztmodern tehát megtagadja a posztmodernet, de már nemcsak – játékosan, gúnyosan – tagad, hanem új (legújabb) választ is keres. A válasz pillanatnyilag sokféle néven megneveztetik: tudásalapú társadalom, innovációs társadalom vagy a leginkább elfogadott kifejezés, az információs kor. De ez már rögtön a poszt-posztmodern meghaladása. Ha visszatekintünk a lét- és gondolkodásmód táblázatra, megállapítható, hogy a modern utolsó szakasza – a magas modern – olyan lét- és gondolkodásmód volt, amely a világszerkezetnek három színterét (kozmikus, planetáris, illetve lokális szintet) meglehetősen elhanyagolta, miközben az uralkodó globális és kontinentális valóságokkal végképpen maga alá gyűrte a regionális és nemzeti létmódokat. Ezért a modern korlátozott és uralkodó típusú létmód.

A posztmodern tudomásul vette ezt a létmódot és kihúzódott az alávetett valóságba, a lokalitásba, miközben az alávetett gondolkodásmódokat igyekezett kiszabadítani az uralkodó értelemadások alól. A posztmodern így maradt egy korlátozott, uralkodó létmód, viszont a globális világot szimbolikus pályán átlökte az információs korba. A poszt-posztmodern tehát részben készen kapta a szimbolikus szabadságot, miközben a posztmodern gazdaság (ahogy ma nevezik: a globális gazdaság) kimászik a korábbi globális hatalmi konstrukciók alól. Kettős értelemben: egyrészt a gazdaság régen kilépett a nemzeti keretekből, a transzkontinentális gazdaság pedig kontrolálhatatlan a hagyományos politikai intézményrendszerrel, másrészt a lokális gazdaság, a nem piaci gazdasági világ megerősödik és szintén (részben) nem alávetett az uralkodó piaci struktúráknak. De ez azért nem minden. Az uralkodó-alávetett globális struktúrák szétnyomása közben a legalább ilyen erős társadalmi és civilpolgári világkövetelések hatására a szimbolikus mező hagyományos ketrece kinyílik. Hol résre, hol egészen.

Hol ténylegesen, hol potenciálisan.

Ekkor köszönt be az információs kor. Ennek egyik lényege, hogy – a műszaki és tudományos fejlődés által támogatva – a világszerkezet minden szintjét hajlandó bevonni létmódjába, továbbá a globális struktúrákkal szemben a lokalitás felértékelődése megkezdődik és nem kizárt, hogy az új létmód az univerzális, a globális és a lokális egyensúlyára épülhet. A másik lényege, hogy a posztmodern sikeresen akciói hatására is ma már mindenki előtt világos, hogy a kialakult globális uralkodó hatalmi, gazdasági és műszaki valóságok strukturális fölénye nem tartható. Megjelenik követelésként a lét- és gondolkodásmódok új formakészletének kidolgozása.

És tulajdonképpen ekkor ér igazán véget az elhúzódó XIX. század (ha tetszik: a Marx által “talpára” állított világszerkezet). A harmadik lényeg tehát az, hogy százötven év után nehéz tagadni: Marx fejére állította a hegeli logikát, most ezért az történik, hogy Hegel világlogikája ismét a talpára kerül. Nem a gazdaság, nem a tőke, nem a hatalom, hanem az információ, a tudás, a kultúra a döntő elem. A következő század – így - Hegel ünnepe. Vagy másképpen: az információs kor alapvetően különbözik a poszt-posztmodern korszaktól, mert most már elég tisztán sejlik, hogy a történelem nem ért véget. Kivéve az aktuális történelmi órát.

 

 

Az információs kor, majd a tudáskor körbejárása

 

Ha a poszt-posztmodern első lépcsőfoka az információs kornak (tudáskornak), ha az információs kor visszafordul nemcsak a modern egyes tradícióihoz, hanem az antikhoz, a premodernhez is, és ha a poszt-posztmodern már nem fogadja el se az isten, se az ember szimbolikus halálát, akkor alapvető lét-és gondolkodásmód változások mennek végbe. Ha az információs kor vissza akarja helyezni a lokalitást a középkor óta elfelejtett helyi szabadságba, ha a felsorolt globális és lokális folyamatok túllépnek az újkapitalizmus korszakán, miközben a szükségképpeni új (információs kori) veszélyforrások még nem rombolnak súlyosan, akkor megfogalmazható az információskor vagy a tudáskor globális és lokális stratégiája.

Hasonlítsuk össze a posztmodern és az információs kort.

 

Posztmodern

ÚJKAPITALIZMUS

Poszt-posztmodern után

INFORMÁCIÓS KOR

Történelem vége

Történelem folytatása

Kilépés a

(fizikai) univerzumba

Közlekedés a fizikai és

Szellemi univerzumban

Részleges gazdasági és politikai globalitás

Információs globalitás

Isten halála

Isten feltámadása

Individuum halála

Egyén újjászületése

Alávetett lokalitás

Felszabaduló lokalitás

Hatalomalapú társadalom

Tudásalapú társadalom

Ipari csúcstechnológia

Innovációs szupertechnológia

Pénzipari gazdaság

Tudásalapú gazdaság

Antik és modern kor

elutasítása

Az elutasított korokhoz

visszatérés

 

Az éles különbség tehát a modern vége, azaz a posztmodern és a poszt-posztmodernt is meghaladó információs kor között van. Sőt a valódi ellentétpár: a modern kor és az információs kor. A posztmodern csak a globális váltáshoz teremt téridőt, míg a poszt-posztmodern csak az új téridő bejelentése. Az információs kor viszont egyaránt folytatása az antik korszaknak és a magas modern korszakának. Ma elfogadott világkánon, hogy a jövő nem található ki, de ebből az nem következik, hogy a jövő alapstruktúrája már ne derengene. A globális alapstruktúra legalább olyan messze lesz a mai modern-posztmodern közép-európai valóságtól, mint az antik világ az utófeudális-utószocialista magyar ezredvégtől. Az információs kor elnevezés azonban valószínűleg nem végleges, a következő húsz év után lehet talán pontosabban definiálni a modernt-posztmodernt végleg leváltó 21. század első felét.

Ma már a legfontosabb két kérdés: mi jöhet, s mi jöjjön az információs kor után?

 

 

A fontosabb posztmodern értelmezések

 

A teoretikus kérdés tehát az, hogy az utolsó félévszázadot milyen kategóriákkal értelmezhetjük. Egy évtizeddel ezelőtt a posztindusztriális társadalom fogalma divatba jött, de ezzel szemben két fenntartás fogalmazható meg: egyrészt a megelőző két-háromszáz évet nem lehet pusztán ipari társadalomként leírni, másrészt ez a fogalom az ipari társadalom utáni korszakot nem nevezi meg, csak annyit közöl, hogy az ipari társadalmak kora után vagyunk. Hasonló a problémám a kapitalista-posztkapitalista fogalompárral, hiszen az utolsó két-háromszáz év egymástól nagyon is eltérő kapitalistamodelleket produkált és még az sem biztos, hogy az eredeti kapitalista modellt végképpen meghaladtuk. A posztkapitalista kifejezés semmivel sem szellemesebb, mint a posztindusztriális kategória. Ezekkel szemben az elmúlt négy-ötszáz év a modernnel – mint átfogó csúcsfogalommal – végül is értelmezhető, noha a posztmodern (mint a legáltalánosabb utániság) szintén nem találó kifejezés, de – ha már nincs jobb – egyelőre tolerálhatjuk.

A posztmodern használhatóságát eldönti, ha áttekintjük a legfontosabb értelemadásait. Daniel Bell, Alaine Touraine, Fredric Jameson, Jürgen Habermas, John Dawey, Jean-François Lyotard, Richard Rorty, Nico Stehr, és mások (köztük magyar gondolkodók, Pethő Bertalantól Kamarás Istvánig, Kiss Endrétől Nyíri Kristófig, Csorba Józseftől Szántó Boriszig) tanulmányai alapján a következő álláspontok rajzolhatók ki:

Mindegyik – a modernellenes, a modernpárti, a posztmodern és a posztmodern utáni - gondolkodásmód és stratégia további variációit is rendszerbe szedhettem volna. Talán ezek az értékrendek és értékadások a legjellemzőbbek. A globális vagy az európai gondolkodásmódok viszont ezekkel még nincsenek mind leírva. Néhány olyan (gyakran megújított) hagyományos és egészen új (olykor a tradíciókhoz visszanyúló) értékvilág és gondolkodási eljárás van, amelyek közül nem egy a következő évszázad uralkodó lét- és gondolkodásformája lehet. Egyáltalán nem kizárt, hogy a formafeletti gondolkodástípus mellett – sőt szemben az uralkodó és alávetett gondolkodásmódokkal - olyan módjai erősödnek meg a vezető gondolkodásrendszereknek, amelyeket egyenrangú, formatartó lét- és gondolkodásmódoknak írhatunk le.

 

 

A következő század (már látható) stratégiái

 

A modern, a posztmodern és a poszt-posztmodern értelmezéseknek egyaránt vannak magas és alacsony szintű magyarázatai; külföldön és itthon mindegyik jelentős felfogás – a maga logikája szerint – meggyőző és értelemadó. Szinte mindegyik méltányolható és elvethető; egymással szembe fordíthatók és egymással összeköthetők. Variációik száma szükségképpen végtelen. Ma még megmondhatatlan, hogy globális vagy lokális szinten melyik alternatíva milyen hosszú idő keresztül lesz uralkodó és milyen mértékben lesz – csúcspontján – sikeres. Evidens, hogy valamilyen időn belül elavul vagy csak eltűnik, miközben nagyon valószínű, hogy a következő század – várhatóan – új anyag- és új időfelfogásai, amelyek akár a téridő fogalmán is túllépnek, alapvetően más lét-és gondolkodásmódokat teremtenek. Ezek körvonalai részben már az ezredfordulón is kitapinthatók.

A lét- és gondolkodásmód típusok táblázat azt a hipotézist tartalmazza, hogy a következő század talán addig is eljuthat, hogy először párhuzamosan erősödnek meg – nagyjából egyformán – az uralkodó létmódok és gondolkodásmódok, majd pedig csökken a különbség az uralkodások és az alávetettségek között és ideális esetben egyrangú – formatartó - létezési és gondolkodási formák stabilizálódnak. Természetesen az ellentétes folyamat is lejátszódhat: a káoszból globális katasztrófák “fejlődnek ki”, hihetetlen távolságokra lesznek egymástól a totálisan uralkodó és a totálisan alávetett világok és nem csak gazdasági-politikai, hanem gyilkos szellemi diktatúrák bitorolják a földi civilizáció felett az uralmat. Most csak azt a néhány jövőbeli (részben már ma is létező) gondolkodási tartalmakat és gondolkodásmódokat nézzük meg, amelyek megkerülhetetlennek látszanak.

 

 

 Nem mondtam-e már túl sokat? Vagy túl keveset? Mondhatok-e még valamit?

Ma fölösleges választ keresni.

Nincs pátosz és nincs irónia. Majd meglátjuk.

 

 

Személyes megjegyzés: a poszt-neokonzervatívizmus

 

Ha már a tanulmány címében (remélem) sikerült meghökkentést kiváltanom, akkor illik szerényen jeleznem, hogy az északatlanti világ (ma jobbára kisszerű, elavult) ókonzervatívizmusához és (zavart, körbenjáró) konzervativizmusához, valamint a (hagyományos konzervativizmusokból ugyan kiszabaduló, de a kvalitatív szabadságot nem lelő) neokonzervativizmusához képest kénytelen vagyok új szellemi csapásokat keresni. Nem akarom eldönteni, hogy jó úton járok-e. De aki vízióként látja maga előtt az egységkort (meg persze látja a potenciális széthullás-kort is), sőt még azt is látni véli, hogy a következő évezredben az egységkor valóságosan-virtuálisan megszülethet, az talán megnevezheti álláspontjának gondolkodási tartalmát és gondolkodási módját. Ez kétségtelenül egy neokonzervativizmus utáni felfogás. Nincs is másra lehetőség.

 

1999-12-11

 

 

Fontosabb irodalom:

 

A “kibertér” és az “amerikai álom”: Magna Charta a Tudás Korához (Replika, 1997 június)

A kultúra szociológiája, szerk: Wessely Anna (Osiris, 1998)

A mai világ és a holnap forgatókönyvei, Nemzeti stratégia 2020-ig Könyvek 1. Szerk: Varga, Csaba-Tibori, Tímea (Magyar Kapu Alapítvány-HÉA Stratégiakutató Intézet, 1997)

Árva, László – Dicuházi Bertalan: Globalizáció és külföldi tőkeberuházások Magyarországon (Kairosz Kiadó/Növekedéskutató)

Berger, Peter L. – Luckmann, Thomas: A valóság társadalmi felépítése (Jószöveg Műhely Kiadó, 1998)

Castells, Manuel: The Information Age: economy, society and culture I-III.(Blackwell, London)

Feyerabend, Paul: Három dialógus a tudásról (Osiris-Gond, 1999)

Fukuyama, Francis: A történelem vége és az utolsó ember (Európa, 1994)

Gáspár, László: Általános innovációelmélet (Magyar Innovációs Szövetség, 1998)

Globalizáció és nemzeti érdek, szerk: Glatz Ferenc (MTA, 1997)

Habermas, Jürgen – Lyotard, Jean-Francois – Rorty, Richard: A posztmodern állaport (Századvég-Gond, 1993)

Habermas, Jürgen: Filozófiai diskurzus a modernségről (Helikon, 1998)

INCO, első magyar internetes folyóirat az információs korról, 99/1-es, 2-es szám, főszerk: Varga Csaba (HÉA Stratégiakutató Intézet) www.inco.hu

Információs Világjelentés 1997-1998 (Információs Társadalom Könyvek 4, ORTT, Magyar Unesco Bizottság, HÉA Stratégiakutazó Intézet, 1998)

Jameson, Fredric: A posztmodern, avagy a késői kapitalizmus kulturális logikája (Jószöveg Műhely Kiadó, 1998)

Karácsony, András: Bevezetés a tudásszociológiába (Osiris-Századvég, 1995)

Késő modern, tematikus összeállítás (Replika, 1998 június)

Kiss, Endre: A világnézet kora (Budapest, 1982)

Kommunikációs Világjelentés 1997 (ORTT, Magyar Unesco Bizottság, HÉA Stratégiakutató Intézet, 1998)

Magyar és európai civil társadalom, szerk: Csefkó, Ferenc-Horváth, Csaba (Pécs, 1999)

Magyar jövőképek, Nemzeti stratégia 2020-ig Könyvek, Szerk: Varga Csaba-Tibori Tímea (Magyar Kapu Alapítvány-HÉA Stratégiakutató Intézet, 1998)

Mannheim, Károly: Ideológia és utópia (Atlantisz, 1996)

Megérteni a Globalizációt, szerk: Molnár, János-Kiss, Endre (Friedrich Ebert Stiftung, 1999)

Mi a jövő?, szerk: Bognár, Vilmos-Fehér, Zsuzsa-Varga, Csaba (ORTT, OMFB, HÉA Stratégiakutató Intézet, 1997)

Nyiri, Kristóf: A hagyomány filozófiája (T-Twins, 1994)

Pethő, Bertalan (Bev., vál.): A posztmodern (Gondolat, 1992)

Pethő, Bertalan: Poszt-posztmodern (Platón, 1997)

Pléh, Csaba: Számítógép és személyiség (Replika, 1998. Június)

Spotlight: Globalization (The Vedanta Kesari, volume 86, december 1999, Chennai)

Stehr, Nico: Tudástársadalmak (Sage, London, 1994)

Varga, Csaba: A globalizáció pozitív alternatívája: az információs társadalom (Megérteni a Globalizációt, i.m.)

Varga, Csaba: Civil társadalom az információs társadalomban (Magyar és európai civil társadalom, i.m.)

Varga, Csaba: Global Citizen (The Vedanta Kesari, i.m.)

Varga, Csaba: Hagyomány és stratégia (Magyar Kapu Alapítvány 1997)