Bodai Zsuzsa

Arisztotelész gazdaságbölcselete

Arisztotelész a gazdasági kérdések elemzésénél arra törekedett, hogy kifejtse a vizsgált problémának a társadalomhoz mint egészhez való viszonyát. A politikát, a közgazdaságtant és az etikát olyan gyakorlati filozófia részeinek tekintette, amelynek a témája az, hogy miként lehetne elérni az ember számára a jót, a jó életet, a boldogságot, a közösségi élet lehető legjobb rendjét. Ezzel Arisztotelész megalapozta azt a hagyományt, amely a 18. század végéig magától értetődő volt. Még Adam Smith is "A nemzetek gazdagságá"-ban ezt az arisztotelészi hagyományt követi. Ebben a hagyományban a közgazdaságtan funkciója a közösség boldogulásának elősegítése volt.

Arisztotelész az ókor legegyetemesebb gondolkodója. A társadalom- és gazdaságfilozófia területén is az antikvitás legkiemelkedőbb egyénisége.

Schumpeter szerint a közgazdasági eszmék története voltaképpen vele kezdődött el. Ő az első közgazdász a tudomány történetében.

Polányi Károly úgy véli: Arisztotelész fedezte fel a gazdaságot. "... Arisztotelész teljes nyagyságában felvetette azt a kérdést, hogy milyen helyet foglal el a gazdaság a társadalomban.".¹

Arisztotelész Makedónia felemelkedése idején működött és vizsgálta az antik társadalom és kultúra távlatait.

I.e. 384-ben született a macedón-parti Sztageirosz (Sztageira) városában. Tizenhétéves korától a platoni Akadémián tanult. Ennek a híres intézménynek húsz éven át -egészen Platon haláláig- tagja volt. Platon jelentős hatással volt bölcseletére, de Arisztotelész számos kérdésben kritizálta mesterét.². így érthető, hogy az Akadémia élére Platon nem Arisztotelészt jelölte utódjaként.

I.e. 343-ban II.Philipposz, macedón király felkérésére Arisztotelész elvállalta Alexandrosz, -a későbbi Nagy Sándor- nevelését. I.e. 335-ben visszatért Athénba és ott megalapította önálló bölcseleti iskoláját, a "Lükeion"-t. I.e. 323-ban -Alexandrosz halála után- a kiújuló macedónellenesség miatt Euboia szigetére vonult vissza,³. ahol i.e. 322-ben érte utol a halál.

Arisztotelész a tudomány történetében az egyik legkíválóbb elme volt. Egyik megalkotója az emberi társadalommal foglalkozó tudománynak, amelynek keretében közgazdasági kérdéseket is vizsgált. Társadalom- és gazdaságfilozófiájának elveit a "Politika" és a "Nikomakhoszi etika" című műveiben fejtette ki.

A "politika" Arisztotelésznél az emberrel foglalkozó tudományok közül a legfontosabb, a legelső. Igy ír: "A legfőbb és leginkább vezető tudomány, ... az államtudomány: ez szabja meg ugyanis, hogy milyen tudományokra van szükség a városállamokban, s hogy melyeket és milyen fokig kell mindenkinek tanulnia; látjuk, hogy a legnagyobb becsben tartott képességek, például a hadtudomány, a gazdaságtudomány, s a szónoklás művészete is alája tartoznak."⁴.

A politika tudománya a szabad emberek legmagasabbrendű közösségének az antik városállamnak az életével foglalkozik. A "Politika" c. művében a következő kérdésekre keresi a választ: Melyik a legjobb emberi életmód? Milyen a legjobban berendezett városállam? A "Politika" nemcsak Arisztotelész politológiáját tartalmazza. A műben a politika, a gazdaság és az erkölcs kérdéseit valóságos összefüggésükben, egységükben vizsgálja. A politikai, a közgazdasági és az etikai vizsgálódások Arisztotelésznél szorosan összefonódnak. Ez érthető, hiszen Arisztotelész korában a gazdaság ún. "beágyazott gazdaság" volt.⁵. Ekkor az anyagi javak termelése és elosztása még nem alkot egy önálló, autonóm rendszert, amelynek saját belső törvényei vannak. A gazdaság még nem vált le a társadalom többi részéről, például a politikai rendszerről. Arisztotelésznél tehát a felvetett gazdasági kérdések összefonódnak politikai, erkölcsi, jogi stb. kérdésekkel. "Valahányszor Arisztotelész gazdasági kérdést érintett, mindig arra törekedett, hogy kifejtse a vizsgált problémának a társadalomhoz, mint egészhez való viszonyát. ... tehát Arisztotelész szociológiai módon közelítette meg az emberi ügyeket."⁶.

A politikát, a közgazdaságtant és az etikát olyan gyakorlati filozófia részeinek tekintette, amelynek a témája az, hogy miként lehet elérni az ember számára a jót, a jó életet, a boldogságot, a közösségi élet lehető legjobb rendjét. "Minden mesterség és minden vizsgálódás, de éppúgy minden cselekvés és elhatározás is, nyilván valami jóra irányul; tehát helyes az a megállapítás, hogy jó az, amire minden irányul."⁷.-írja az Etikában.

Ezzel megalapozta Arisztotelész azt a hagyományt, amely a 18. század végéig magától értetődő volt. Adam Smith még A"nemzetek gazdagságá"-ban az arisztotelészi hagyományt követve a saját politikai gazdaságtanát az államférfi és a törvényhozó tudományának nevezi. Ebben a hagyományban a közgazdaságtan funkciója a közösség boldogulásának elősegítése volt.

A Politikában Arisztotelész a platoni államutópia kritikájából kiindulva próbálja meg felvázolni, a lehető legjobb és egyúttal megvalósítható társadalom elméleti modelljét. Bírálta Platonnak mind a tulajdonra, mind a családra vonatkozó gondolatait. Bírálta a platoni államtervezetnek a vezetők és az őrök vagyonközösségére vonatkozó tanítását. De a vagyonközösség kritikája, nem jelenti a magántulajdon egyoldalú védelmezését. Arisztotelész egyesíteni akarta a magántulajdon és a vagyonközösség előnyeit. Úgy gondolta, hogy a legjobb államban a föld egyik része közös, a másik része pedig magántulajdonban van.⁸. Tulajdonelmélete a korabeli tulajdonviszonyok általánosítása, amennyiben az antikvitás alapját a "kettős földtulajdon" képezte.

Arisztotelész elutasította a platoni államtervezetnek a nő- és gyermekközösségre vonatkozó gondolatát is. A monogámia fenntartása mellett a következőképpen érvelt: "A legkevésbé törődnek azzal, aminek a legtöbb gazdája van: a magáéval mindenki jobban törődik, a közössel már kevésbé, vagy csak amennyire őt illeti, és mert úgy gondolják, hogy úgyis törődik vele valaki más, inkább elfeledkeznek róla. ... Ha minden polgárnek ezernyi gyermeke van, akkor ezek nem minden egyes polgáréi, hanem ahogy jön akármelyik akármelyiknek a fia; így aztán valamennyien egyaránt nem törődnek velük."⁹.

Arisztotelész legjobb államában az ember alapvető mikroközössége a család. A család pedig része a nagyobb közösségnek, az egésznek. A "legfelsőbbrendű közösség ..., amely a többit mind magában foglalja, ... az, amit városállamnak nevezünk, vagyis az állami közösség."¹⁰.-írja.

Közgazdasági vizsgálódásai nagy részét a család elemzéséhez kapcsolja. De a családi közösséget mint minden más közösség (faluközösség, városállam) modelljét ábrázolja. Hangsúlyozza, hogy az élethez szükséges javak megszerzésére és a velük való gazdálkodásra vonatkozó képességekkel nemcsak a családfőnek, hanem az államférfinek is rendelkeznie kell. Arisztotelész tehát jórészt a családi közösség gazdálkodását elemzi, de ez a többi közösség, így a városállam gazdálkodásának is a modellje.

A Politikában a gazdálkodásnak (a vagyonszerzésnek) két alaptípusáról ír: Megkülönbözteti a "természetes" és a "természetellenes" gazdálkodást (vagyonszerzést). A gazdálkodás két típusát a gazdálkodás célja aspektusából választja el.

Mi a célja a természetes gazdálkodásnak? - A természetes gazdálkodás a közösség (család, városállam) megőrzésére, fenntartására irányul.

Ezzel szemben a természetellenes gazdálkodás célja: a vagyonszerzés, a vagyonfelhalmozás.

A természetes gazdasági tevékenység az élet szempontjából elengedhetetlen termékek, a használati értékek megszerzését, előállítását jelenti.

A természetellenes gazdasági tevékenység pedig olyan tevékenység, amely a gazdagságnak, különösen pénz formájában történő felhalmozására irányul.

A természetes gazdálkodás (vagyonszerzés) határos, korlátos. Határát az adott közösség (család, városállam) szükséglete, fogyasztása szabja meg.

A természetellenes gazdálkodás (vagyonszerzés) ezzel szemben határtalan, korlátlan.

A természetes gazdagság a közösség megélhetését biztosító létszükségleti cikkekből (gabonából, olajból, borból és más efféle dolgokból) áll. Az emberi szükségletek, -akár a háztartás, akár a városállam szükségleteiről van szó- nem korlátlanok.

"A vagyonszerzés ... természet szerint hozzátartozik a családfenntartáshoz, ... az anyagi javak felhalmozása, ... az élethez szükséges, ... a városállam és a család közösségére hasznos. S úgy látszik az igazi gazdagság ezekből áll. Mert az effajta vagyonnak a boldog élet szempontjából elégséges mennyisége nem korlátlan, mint ahogy Szolón mondja költeményében: nincs a gazdagságnak megmérhető határa az emberek szemében. ...

Van aztán a vagyonszerzésnek egy másik fajtája, melyet, éspedig joggal, pénzkeresésnek nevezünk; ez az, ami azt a látszatot kelti, hogy a gazdagságnak és a vagyonnak nincs határa. ... az efféle pénzkeresés nem ismer korlátozást célja elérésében, márpedig célja éppen az említett gazdagság és a pénzszerzés.... aki pénzzel foglalkozik , határtalanul iparkodik azt gyaraapítani."¹¹.-írja a természetes és a természetellenes gazdálkodás különbségeiről.

A gazdálkodás két típusának megfelelően szembeállítja a természetes gazdagságot a mesterséges gazdagsággal. A természetes gazdagság a közösség önfenntartását célzó használati értékeket jelenti. A mesterséges gazdagság pedig a pénzben (csereértékben) tárgyiasult gazdagságot.

A természetes gazdálkodással foglalkozik a háztartás művészete vagy tudománya (az ökonomika); a természetellenes gazdálkodással pedig a vagyonszerzés művészete vagy tudománya (a chrematistica).

Mindazok, akik a természetes gazdagság megszerzésével foglalkoznak, azok a "helyes élet elvét"¹². követik; akik pedig a mesterséges gazdagság megszerzésével foglalkoznak, azok nem a "helyes élet"-re törekszenek.

Arisztotelész társadalom- és gazdaságfilozófiájának kulcsszavai: a közösség, az önellátás és az igazságosság. Felfogása szerint mindaz természetes és lényege szerint helyes, ami a közösség önfenntartásához szükséges. Közösség, önellátás és igazságosság, - társadalomfilozófiájának ezek a sarkpontjai alkotják valamennyi gazdasági kérdéssel kapcsolatos elgondolások vonatkoztatási rendszerét. Mindazon gazdálkodási formák, amelyek a közösségi kötelékeket erősítik, amelyek a közösség önellátását célozzák, - természetesek és helyesek. Ami pedig túlmutat ezen a célon (a közösség önellátásán), - az természetellenes és helytelen.¹³.

A gazdálkodás két típusának arisztotelészi megkülönböztetése, valószínűleg a korabeli görög gazdálkodás kétféle formájának filozófiai általánosítása. Jellemző volt ugyanis a korabeli Görögországban mind a redisztributív igazgatás, mind a piaci önszabályozás.¹⁴.

A gazdálkodás természetellenes formája -Arisztotelész szerint- a cserében gyökeredzik, összefügg a cserére történő termeléssel. Behatóan elemzi az árucsere történeti kialakulását és a kereskedelem különböző fajtáját. A csere elemzésénél abból indul ki, hogy megkülönbözteti a termékek kétféle használati módját, megkülönbözteti a használati értéket és a csereértéket.

A csere az eredeti közösség határain túl kezdődött; a legelemibb közösségen, a családon belül nem volt semmiféle csere. Mivel magyarázza a csere kialakulását?

"A csere ... abból a természetszerű helyzetből keletkezett, hogy az embereknek a szükségleti cikkek némelyikénél az egyikből több, a másikból kevesebb volt."¹⁶. A csere akkor kezdődött, amikor a családok az egyik termékből többet, a másikból kevesebbet termeltek, mint amekkora volt a szükségletük. A csere tehát kezdetben a többlet és a hiány kiegyenlítését célozta.

A továbbiakban (a gazdálkodás típusaihoz hasonlóan) a csere különböző formáit elemzi. A cserének is alapvetően két típusát különbözteti meg: az egyik a természetes csere, a másik a természetellenes csere.

Melyek a "természetes csere" jellemzői? - A gazdasági önellátásra berendezkedett családok a szükséges javak egy részét csere útján birtokolják. A csere addig természetes, amíg az önellátás követeli meg. Az a csere, amely az önellátást szolgálja "összhangban van a természettel"; az olyan kereskedelem, amely nem ezt szolgálja, "ellentétes a természettel". Úgy véli, hogy a szükséglet kielégítését, az "önfenntartás teljessé tételét" célzó csere fontos és megengedhető tevékenység.

A természetes csere is kétféle lehet: Az egyik esetben életszükségleti cikkeket cserélnek hasonlókra, például lábbelit élelmiszerre, vagy bort adnak búzáért. "Az ilyen cserekereskedés -írja- nem természetellenes, ... mert hisz a természet szerinti önfenntartás teljessé tételére szolgál."¹⁷.

A másik esetben életszükségleti cikkeket cserélnek el pénzért, azzal a céllal, hogy újabb életszükségleti cikkeket vásároljanak. Például házat adnak pénzért, és a pénzért lábbelit vagy egyéb jószágot vásárolnak. A természetes csere utóbbi formája esetében az adás és a vétel mozzanatai, (szemben a közvetlen termékcserével) időben elválnak egymástól. Arisztotelész szerint ebben az időbeni elkülönülésben rejlik a természetellenes csere lehetősége.

Melyek a "természetellenes csere" jellemzői? - Amikor a pénz forgalomba került a cserekereskedésből kifejlődött a kereskedelem egy másik, a vagyonszerzést öncélnak tekintő formája. Az a kereskedelem, amelynek célja a pénzkeresés, a minél nagyobb nyereség, a vagyon növelése, - az természetellenes és káros jelenség. Az ilyen kereskedelemben "a pénz az árucsere alapanyaga és végcélja. És ... a pénzkeresés ilyen módján szerzett gazdagság nem ismer határt."¹⁸.-írja. Az ilyen kereskedelemben a csere kiinduló és végpontja a pénz. Az ilyen gazdasági interakciónak nincs természetes határa, mint például a közösség szükséglete, a közösség fogyasztása. Az ilyen típusú pénzkeresés határtalan, korlátlan. Ezen túlmenően a kereskedelemnek ez a formája erkölcsileg és politikailag is káros jelenség. Az ilyen cserét nem a "helyes életre való törekvés" motiválja. Az ilyen gazdasági interakció megakadályozza az emberek magasabbrendű értékeinek, erényeinek kialakulását. Politikailag is káros az ilyen pénzszerző kereskedelem, mert vagyoni differenciálódást eredményez és bomlasztóan hat a közösségre. Ezért Arisztotelész megtiltja, hogy a polisz polgárai ilyen típusú pénzkereséssel foglalkozzanak. A nyereséges kereskedelmet, mint valami természetellenes dolgot az idegenek (a metoikoszok) hatáskörébe utalja.

Arisztotelész árelmélete szorosan összefügg a csere elemzésével. Árelméletét ugyanaz a kettősség jellemzi, mint a gazdálkodásra, a cserére vonatkozó elképzeléseit.

Kétféle árat különböztet meg: a "szabott árat" (igazságos ár) és a "kialkudott árat".

Arisztotelészt erősen foglalkoztatta az a kérdés, hogy a cserét milyen arány szerint bonyolítsák le? Vezérelve: a cserearánynak olyannak kell lennie, hogy a közösség fennmaradását biztosítsa. Úgy gondolja, hogy "... állami közösség csak az arányos viszonosság gyakorlásának alapján marad együtt ... Az arányosság szerinti viszontszolgáltatás ... csak akkor következik be, ha először is létrejön a javak arányos egyenlősége, s azután történik meg a kölcsönös ellenszolgáltatás. Ha nem e szerint az elv szerint járunk el, akkor a csereügylet nem egyenlő ...",¹⁹. és ez a közösség fennmaradását veszélyezteti. A cserét megállapított arány (egyenérték) szerint kell lebonyolítani. A megszabott cserearány (az egyenérték), a természetes csere biztosítéka. A kicserélt javak egyenértékűsége, a közösség fennmaradásának a garanciája.

A szabott (vagy igazságos) ár biztosítja, hogy a cserében egyenlő érékek adás-vétele történjék meg. A szabott (igazságos) ár, Arisztotelész felfogása szerint, olyan értékarányos ár, amely nyereséget nem realizál. Továbbá a szabott árak a szokás, a törvény vagy kihírdetés eredményei.

A másik ár az ún. kialkudott ár, a természetellenes cserében, kereskedelemben jellemző ár. A kialkudott árról azt feltételezi, hogy nyereséget hoz az egyik félnek a másik rovására, és így ahelyett, hogy megerősítené, alááshatja a közösség koherenciáját.

Arisztotelész úgy véli, hogy a szabott ár az természetes dolog, ezzel szemben az árak fluktuálása, az nem kívánatos jelenség.

A szabott (igazságos) ár biztosítja az egyenértékek cseréjét. De hogyan értelmezi a termék értékét? Az érték problémáját a görögök közül Arisztotelész vizsgálja elsőként.

A "Nikomakhoszi etiká"-ban abból indul ki, hogy a közösség különböző foglalkozású emberekből áll. Ezért a közösség tagjai között kiegyenlítésre van szükség. Ez a kiegyenlítés történik meg a csereügyletekben. Úgy véli, a csere akkor igazságos, ha egyenértékek cserélnek gazdát. Ahhoz, hogy az egyenlőség a cserében megvalósuljon a különböző termékeket, illetve a termékek előállítóit össze kell mérni. "Sem a közösség nem jöhetne létre, ha nem volna csere, sem a csere, ha nem volna egyenlőség, sem az egyenlőség, ha nem volna összemérés."²⁰.-írja.

Meg kell állapítani például azt, hogy hány pár lábbeli felel meg egy háznak. A csere csak akkor jöhet létre, ha ezek a dolgok valamiképpen egyenlőek, ha a különböző használati értékű termékekben van valami közös, van valami azonosság. Az összemérés során a különböző használati értékű termékekben benne rejlő azonosság, közös szubsztancia összehasonlítása történik meg. De mi ez a közös szubsztancia, ami az összemérést lehetővé teszi? Mennyiben egyenlő például a lábbeli a házzal? - Erről a kérdésről csak a következőket írja: "Amilyen viszonyban van a csizmadia az építőmesterrel, ahhoz kell igazodni annak is, hogy hány pár lábbeli felel meg egy háznak."²¹.

Arisztotelész tehát nem mondja ki, hogy a lábbeliben és a házban az egyenlő az emberi munka, nem alkot értékfogalmat. Csak keresi azt a valamit, ami a csereérték mögött van, ami a csereértékben kifejeződik. De önmagában a fenti kérdés felvetése, nézeteit a későbbi munka értékelméletekkel teszi rokonná.²².

Ugyanakkor Arisztotelész értékelméletében is egy kettősség figyelhető meg. Egyfelől közel jutott a munka értékelméletekhez; másfelől viszont a "Nikomakhoszi etika" egy másik helyén a különböző termékek összemérhetőségének alapját a szükségletekben jelöli meg. Ezen a helyen már nem a termékekben benne rejlő azonosság teszi összemérhetővé a különböző használati értékű dolgokat. Az érték itt már nem a termék objektív adottsága, hanem a termék iránti emberi szükséglet szabja meg a termék értékét. Ez utóbbi értékmeghatározással, közel került a későbbi szubjektív értékelméletekhez, azoknak is forrásává vált.²³.

Arisztotelész pénzelmélete szorosan összefügg a fent kifejtett csere- és értékelméletével. A pénz keletkezését a cserekereskedelem fejlődéséből eredezteti. Közvetlenül a távolsági kereskedelem igényeiből vezeti le a pénz megjelenését. Erről a következőket írja a "Politiká"-ban:

"Amint a hiányzó cikkek behozatala s a fölösleg kivitele által az életszükségletek ezen pótlása egyre távolabbi vidékekre terjedt ki, kényszerűségből a pénz használatához folyamodtak Valóban nem minden természetes életszükségleti cikk hordozható könnyen, azért is a cserekereskedés lebonyolítására egy olyan értékkel való adás-vételben egyeztek meg, amely amellett, hogy maga is használati cikk, azon haszonnal is járt, hogy könnyen kezelhető volt bárminő célra, mint pl. a vas, ezüst s más effajta, éspedig kezdetben egyszerűen nagysággal és súllyal határozták meg, végtére azonban ismertetőjelet is nyomtak rá, hogy ez a mindenkori méréstől mentesítse őket; a jel a mennyiség jelzésére szolgált."²⁴.

Arisztotelész a pénz funkcióit és a pénz természetét (mibenlétét), sokoldalúbban és mélyebben elemzi mint mestere, Platon.

A pénz -Arisztotelész elgondolása szerint- a cserekereskedés fejlődésének a terméke. Eredeti rendeltetése a csere közvetítése. A pénz eredendően eladó és vevő közötti közvetítő eszköz , forgalmi eszköz. A pénz "a cserekereskedés céljára keletkezett."²⁵.-írja a "Politiká"-ban. Ezért a forgalom Á-P-Á formáját, amelyben a pénz, mint közvetítő funkcionál, olyan mozgásnak tekinti, amelyet ő természetesnek és helyesnek ítél.

Ugyanakkor szól arról, hogy vannak, akik a pénzt nem rendeltetésszerűen használják. Vannak, akik "a gazdagságot egyszerűen felhalmozott pénztömegnek tartják",²⁶. és a pénzt értékőrzésre, kincsképzésre használják. Számukra a pénz nem az árucsere eszköze, hanem "a pénz az árucsere alapanyaga és végcélja. ... a pénzkeresés ilyen módján szerzett gazdagság nem ismer határt."²⁷. Ezért a forgalom P-Á-P formáját természetellenesnek és helytelennek minősíti. Harcol az ellen, hogy a pénz a forgalom tartalmává és öncéljává váljék. Igyekszik megakadályozni a pénz önállósulását, és az áruforgalomtól független önálló mozgását.²⁸.

A pénz értékmérő szerepét a "Nikomakhoszi etiká"-ban az igazságosságról szóló fejezetben vázolja fel. Úgy gondolja, hogy a csere előfeltétele az, hogy a különböző használati értékkel bíró dolgok egymással összehasonlíthatók legyenek. Erre a célra jelent meg a pénz, amely "a közép szerepét játsza; mert mindent megmér, tehát többet és kevesebbet is; például azt, hogy hány pár lábbeli felel meg egy háznak."²⁹. Így a pénz a különböző foglalkozású emberek (pl. a csizmadia és az építőmester ) tevékenységét is összehasonlíthatóvá teszi. Szükségesnek tartja a csere zavartalan lebonyolítása érdekében, hogy minden termék értékét meghatározzák és pénzben kifejezzék ("szabott ár"). Mivel mindennek az értékét pénzben mérik, így "a pénz mindent összemérhetővé tesz".³⁰. A pénz tehát olyan mértékegység, amely mindent összemérhetővé tesz, és így képes egyenlőséget teremteni eladó és vevő viszonyában. A pénz segítségével biztosítható a közösséget alkotó különböző foglalkozású emberek közötti "kiegyenlítés", az egyenértékek cseréje. Arisztotelész hangsúlyozza a pénz társadalmi funkcióját. Azt írja: "a pénz mint mértékegység egyenlőséget teremt azáltal, hogy mindent összemérhetővé tesz, mert sem közösség ne jöhetett volna létre, ha nem volna csere, sem a csere, ha nem volna egyenlőség, sem az egyenlőség, ha nem volna összmérés."³¹. Ebben a gondolatmenetben tehát a pénz végső soron a közösség létezésének feltétele: A pénz értékmérő szerepe nélkül közösség sem lehetséges.³².

De van-e a pénznek belső értéke? Egyáltalán mit mond a pénz természetéről? A pénz természetére vonatkozó elgondolásaiban is egymással ellentétes törekvések figyelhetők meg. Pénzelméletét ugyanaz a kettősség jellemzi, mint érték- vagy árelméletét.

Arisztotelész egyfelől úgy gondolja, hogy a pénz maga is áru. A pénz olyan mint a többi jószág: van használati értéke és értéke is. A "pénzáru" abban különbözik a többi árutól, hogy az értéke stabilabb, állandóbb, mint a többi terméké. A "Nikomakhoszi etika" egyes helyein tehát a pénzt belső értékkel bíró áruként értelmezi.

Másfelől azonban megtalálható Arisztotelésznél a pénznek egy ezzel ellentétes értelmezése is, amennyiben a pénzt puszta jelnek (értékjelnek), önkényes megegyezés, konvenció termékének tekinti. A "Nikomakhoszi etika" más helyein arról ír, hogy a pénz megegyezés alapján keletkezett, "s ezért nomiszma a neve görögül, mert nem természeten, hanem törvényen (nomosz) alapszik, s mert megváltoztatása vagy érvénytelenítése csupán tőlünk függ."³³. A pénz tehát itt: "nomiszma - valami, ami megállapodás alapján van érvényben."³⁴.

Ugyanerről a kérdésről a "Politiká"-ban azt írja: "A pénz szokásból elfogadott jelkép."³⁵. ( Ez a megfogalmazás rokonságot mutat Platon pénzfelfogásával.) Majd így folytatja: " ... a pénz semmiség, és teljes egészében törvény által való, de természettől semmi, mivelhogy használaton kívül helyezve semmit sem ér és nem is használható semmi szükségesre."³⁶. Ezeken a szöveghelyeken tehát Arisztotelész a pénzt csak, mint jelképet, mint értékjelet interpretálja. Itt a pénznek csak konvencionális, vagy törvényi létezése van.

A pénz utóbbi felfogásával Arisztotelész a nominalist-legalista pénzelmélet előfutára lett. Nominalista, amennyiben a pénz önmagában nem értékes, csak az értéket jelképezi, szimbolizálja. De hogyan lehet a pénz az érték szimbóluma, ha önmagában nem értékes, ha nincs belső értéke? Ez úgy lehetséges, hogy a közösség tagjai megegyeznek, vagy a törvény megszabja, hogy milyen értéket képviseljen az adott pénzegység. Ez utóbbi sajátossága miatt (a pénz =törvényes értékmérő), Arisztotelész pénzelmélete joggal nevezhető legalista pénzelméletnek.

Arisztotelész pénzelmélete még egy igen fontos kérdéssel foglalkozik, nevezetesen a kamatra kölcsönzés-, vagy az uzsora-kérdésével Az uzsora problémáját kevésbé részletesen, kevésbé analitikusan közelíti meg, mint például a pénz csereeszköz- vagy értékmérő funkcióját. Ennek ellenére uzsora-felfogásának hatása egészen Kálvinig kimutatható az eszmetörténetben.

A kamatra kölcsönzés kérdését a "Politiká"-ban veti fel, mégpedig azon a helyen, ahol a gazdálkodási formákat tipizálja. Az a gazdálkodó, aki pénzét kölcsönadja azért, hogy bizonyos idő múltán több pénzhez jusson, - az uzsorás. Az ilyen módon szerzett nyereség pedig maga az uzsora (kamat).

Arisztotelész korábbi elemzéséből kitűnt, hogy a pénz alapvető rendeltetése, a csere közvetítése. Amikor tehát a pénzt kölcsönadják uzsorára, a pénzt nem eredeti rendeltetésének megfelelően használják. A pénz "a cserekereskedés céljára keletkezett, -írja- s lám az uzsora mégis őt magát szaporítja. Innen ered az uzsora görög neve is, ami azt jelenti, hogy magzat, a megszületett kicsinyek rendesen ugyanis hasonlítanak az őket létrehozó lényekhez, márpedig az uzsora mi egyéb, mint mikor a pénz megfiadzik."³⁷.

Arisztotelész felfogásában a pénz még nem produktív, nem termékeny, a pénznek még nincs hozam-képessége. Így, aki pénzét kamatra kölcsönzi, az sérti a csereigazságosság elvét, vagy egyenértékűség elvét. Aki pénzét kamatra kölcsönadja, az nyereségorientált tevékenységet folytat. Ezért a pénz kamatra kölcsönzése is természetellenes gazdálkodási mód. Sőt "ez a gazdálkodási mód valamennyi közt a legtermészetellenesebb,"³⁸.-vélekedik.

Arisztotelész gazdasági tanításai több évszázadon, sőt évezreden keresztül hatottak a közgazdasági gondolkodás történetében. Gazdaságbölcseletének, pénzelméletének különösen nagy hatása volt az ókori római gondolkodók és a középkori skolasztikusok (főképpen Aquinói Szent Tamás) körében. Sokan úgy vélik Arisztotelész gazdasági tanításainak hatása egészen Adam Smith: "A nemzetek gazdagságá"-ig jól kimutatható./³⁹.

Jegyzetek

¹ Polányi Károly: Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet. Gondolat, 1976., 149.o.

² Barátja vagyok Platonnak, de még inkább barátja vagyok az igazságnak, -mondotta Arisztotelész.

³ Athénban a macedónellenes erők Arisztotelészt istentelenség vádjával perbe fogták. De Arisztotelész nem várta meg az ítéletet. Azt mondotta: nem akar alkalmat adni az athéniaknak, hogy még egyszer a filozófia ellen vétkezzenek. (Ezzel a megjegyzésével a Szókratész elleni ítéletre célzott.)

⁴ Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Európa, 1987., 6.o.

⁵ Polányi Károly: Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet. Gondolat, 1976., 152.o.

⁶ Uo. 170.o.

⁷ Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Európa, 1987., 5.o.

⁸ Arisztotelész szerint minden vonatkozásban a legjobb a mérséklet, a középút. Így "... nyilvánvaló, hogy a vagyoni állapotban is valamennyi közt a legtöbbet és a közepes." (Arisztotelész meggyőződése, hogy széles középréteg nélkül nem jöhet létre az általa preferált mérsékelt demokrácia, a politeia.)

⁹ Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 99.o.

¹⁰ Uo. 71.o.

¹¹ Uo. 84-87.o.

¹² Uo. 87.o.

¹³ Ezért is nevezik gyakran Arisztotelészt a "közösség filozófusá"-nak.

¹⁴ Vö. Polányi Károly: Kereskedelem, piacok és pénz az ókori Görögországban. Gondolat, 1984., 8. fejezet.

15 Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 85.o.

¹⁶ Uo. 85.o.

¹⁷ Uo. 85.o.

¹⁸ Uo. 87.o.

19 Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Helikon,1971.,129.o.

²⁰ Uo. 129.o.

²¹ Uo.128.o.

²² Mivel Arisztotelész értékelemzésében közel jutott a munka értékelmélethez, ezért több szerző -köztük Schumpeter- Arisztotelészben, Adam Smith előfutárát látják.

²³ Arisztotelész az értéket szubjektíven, az áruk hasznosságától függően magyarázta. A csere az emberek szükségletein alapul.  Amikor a csere igazságos, akkor a szükségletek egyenlőségén alapul és nem munkaráfordítások értelmében vett költségek egyenlőségén." (J. F. Bell: History of Economic Thought. New York, 1953., 41.o.)

²⁴ Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 86.o.

25 Uo. 89.o.

²⁶ Uo. 86.o.

²⁷ Uo. 87.o.

²⁸ Arisztotelész a tőkének az első elemzője. Amennyiben a pénznek, mint forgalmi eszköznek a körforgását (Á-P-Á), megkülönböztette a pénznek mint tőkének a körforgásától (P-Á-P).

²⁹ Arisztotelész: Nikomakhoszi Etika. Helikon, 1971., 129-130.o.

³⁰ Uo. 131.o.

³¹ Uo. 131.o.

³² Másutt, ahol a pénz kincsképző szerepét elemzi, ott épp ellenkezőleg a pénz közösséget bomlasztó erejéről, szerepéről szól.

³³ Arisztotelész: Nikomakhoszi Etika. Helikon, 1971., 130.o.

³⁴ Uo. 131.o.

35 Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 86.o.

³⁶ Marx: A politikai gazdaságtan bírálatához. MEM 13., Kossuth, 1965., 87.o.

³⁷. Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 89.o.

³⁸ Uo. 89.o.

³⁹ Például Schumpeter Arisztotelész pénzelméletének hatásairól a következőket írja: "Bármi legyen is a fogyatékossága, ez az elmélet, bár soka sem ellenvélemény nélkül, egészen a 19. századig uralkodott, sőt még azon túl is. Ez az alapja minden a pénzre vonatkozó analitikus munkának. Ezért minden okunk megvan arra, hogy biztosak legyünk annak az Arisztotelésznek az értelmezésében, akinek személyes hatása ebben a kérdésben egészen A. Smith-ig felismerhető." (J. A Schumpeter: Histoire de l' analyse économique. Éditions Gallimard, 1983., 101.o.