Ma világszerte zajlik egy társadalmi szemléletváltás és ennek részeként egy jóléti modellváltás. A modellváltás nem azért indult el, mert válságba kerültek a jóléti rendszerek, hanem azért, mert egy sor olyan társadalmi folyamat ill. világméretű átalakulás indult el, amelyek kikényszerítik ezt a modellváltást. Ennek a paradigmaváltásnak alapvető eleme a jóléti rendszer átalakítása. Talán már itt hangsúlyozni kell, hogy a jóléti rendszer fogalma sokkal több, mint a szociálpolitika fogalma és magába foglal minden olyan alrendszert, amely valamilyen mértékben befolyásolja az emberi életminőséget és életmódot. Ebbe a jóléti integrációba - amely elsősorban egy funkcionális integráció - beletartozik az egészségügyi és szociális ellátó rendszer, az oktatás, a mentálhigiéné, a hajléktalan ellátás, a környezet fejlesztés és még számos egyéb terület. A társadalmi szemléletváltás, és ezen belül a jóléti modellváltás természetesen nem pusztán illúziókra vagy ötletekre épül, hanem többek között azokra a valóságban meglévő társadalmi trendekre, amelyek világszerte mind nagyobb súllyal jelen vannak, minden országban hatnak, minden országban másként hatnak.

A szemléletváltás szükségszerűségét alapvetően két folyamat ill. felismerés határozza meg. (részletesen Dr. Kovács Pál) Az egyik az a felismerés, hogy az élőlények - beleértve az embert és más élőlényeket is - interaktív, azaz egy szoros ökológiai kölcsön-hatásban vannak környezetükkel. Ez a felismerés az ember számára azért különösen fontos, mert a környezet az ember szempontjából nem csak a fizikai környezetet, hanem azzal együtt a szociális, pszichikai és gazdasági környezetet egyaránt jelenti. Ez a felismert interaktív kapcsolat, az egyik tényező, amely kikényszeríti ezt az új típusú modellváltást.

A szemléletváltás másik kényszerítő eleme az a világméretű polarizáció, amelyet más néven a globális integrációnak nevezünk. Miről van itt szó? Talán a legvilágosabban az alábbiak körvonalazzák. (Hans Peter Martin és Harald Schumann: A globalizáció csapdája). A 90-es évek közepén a multinacionális vállalatok globális agytrösztje összeült, hogy kialakítsák a XXI. századba vezető trendek körvonalait. A konferencián a kérdés “a munka és technológia a globális gazdaságban” című vitában hangzott el a legmarkánsabban, E vitában vált leginkább világossá, hogy a világméretű gazdasági folyamatokkal szemben a kormányok erőfeszítései, hogy a munka világát rendeleteikkel szabályozni tudják, teljesen súlytalanná váltak, többé nem játszanak szerepet a világméretű gazdasági folyamatokban. A világot behálózó számítógépes rendszerek pedig lehetővé teszik, hogy mindig és mindenhol a világon az éppen legolcsóbb és legkevesebb munkaerőt alkalmazzák, nincsenek e téren már országhatárok. A munkavállalókat pedig eddig még nem tapasztalt mértékben fenyegeti a nagy számban várható elbocsátások. Ma már sehol a világon nem hisznek abban, hogy a technológiailag nagy beruházásokat és ráfordításokat igénylő, egyre terjeszkedő világpiacon lesz elegendő megfelelően megfizetett állás. Közép és dél Amerikában már megszülettek azok az ember milliók, akik életük során soha sem fognak rendszeres munkahelyhez jutni. A helyzet Afrikát vagy dél Ázsiát tekintve sem jobb. De nem is kell ilyen messzire menni. Ma már Európában, de térségünkben is észlelhetők a globalizációs trend paradoxhatásai, mind a munkaerő piacon mind a jóléti rendszerekben. A globalizációt lendületben tartó újkapitalizmus ugyanis nem tud mit kezdeni a munkanélküliséggel és szegénységgel (nem is érdekli), ha versenyképes akar maradni. Ma már egyértelművé vált, hogy a globalizációt kisérő internacionalizmus, amely valamikor a szociáldemokrácia vágyálma volt a kapitalista háborús uszítokkal szemben, már régen átállt a másik oldalra.

Hogy mi lesz a jövő, ezt az említett konferencia résztvevői igen pragmatikusan, egyetlen fogalommal írták le. Nevezetesen a “húsz a nyolcvanhoz” aránypárral. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkező évszázadban a munkaképes lakosságnak csak húsz százaléka fog megfelelően fizetett állással, munkahellyel rendelkezni. és ez a szám elegendő lesz, hogy működésben tartsa a világ gazdaságát. A munkaképes lakosság nyolcvan százaléka állástalan lesz, hordozva mindazokat a nyomasztó és szörnyű problémákat, amelyek ezzel együtt járnak. Kialakul az új társadalmi rendszer képe: gazdag országok számottevő középosztály nélkül. Felmerül a kérdés, hogy mi lesz a “maradék” nyolcvan százalékkal. Nos ez az a másik kényszerítő kérdés ill. felismerés, amely a jóléti rendszerek új típusú szemléletváltását kényszeríti ki

A globális integráció rideg piaci logikájának érvényesülése mellett fontos, hogy ezalatt a társadalom globalizálódását is értsük. Paradox hatása alatt pedig az egyenlőtlenségeket növelő hatást se veszítsük szem elől. Azt a hatást, amely ma már odavezetett, hogy mind a jövedelmi mind az életesélybeli különbségek jelentős mértékben növekedtek, de ide tartozik az elszegényedés, a kirekesztődés és a társadalmi devianciák arányának növekedése is. Ide tartoznak még a közszolgáltatásokhoz, a közjavakhoz, a magánjavakhoz való hozzáférhetőségben mutatkozó aránytalan különbségek is

Miért kell mindezekről beszélni? Mert már nem csak a hátrányos jelenségeket érezzük testközelben, de a gazdaság globalizálásával a veszélyek is óriási mértékben megnőttek. Jól tudjuk, hogy a tőkés rendszer a társadalom minden alrendszerét, így a jóléti rendszert is maga alá gyűri. Felszámolja a nemzetek korlátait és mindent, legyen az profán vagy szent, avagy ideális érték, árúvá alacsonyít. Olyan világban élünk, amelyben mindig lépéshátrányban vagyunk az eseményekkel szemben és mindig a velünk szemben álló rendszer ill. hatalom a nyertes.

A modern jóléti rendszerváltásnak egy további nagyon lényeges eleme, hogy a társadalmi integrációban eddig meglévő bürokratikus és technokrata szemléletet végre a szociális integráció váltsa fel. Ennek legfőbb célja a helyi társadalom kialakítása, a helyi társadalom kohéziójának növelése és a helyi társadalomra épülő demokrácia megalapozása. A modern társadalom ugyanis a helyi közösségekre épül, az állami és polgári, azaz a civil szféra partneri együtt-működésére. A társadalmi integráció tehát a modern jóléti rendszer kialakításának alapvető eleme. Az elmondottak minden szempontból meg-felelnek az Európa Unió és az OICD országok szociális orientációjának. Ennek az orientációnak lényeges eleme ugyanis, hogy meg kell változtatni az állampolgárok és a helyi hatalom viszonyát, és az alá vagy fölé rendeltség helyett ki kell alakítani a társadalmi alrendszerek közötti partneri, együttműködő és résztvevői viszonyt. Vagyis kölcsönös és egyenrangú kapcsolatokat kell kialakítani. E célok megvalósítását minél hamarabb el kell kezdeni és nem szabad, arra hivatkozni, hogy egy hatékony jóléti rendszer kialakításához előbb meg kell várni, amíg a gazdasági viszonyok javulnak. Rossz szociális viszonyok között élő képzetlen, rossz egészségi állapotú emberekkel ugyanis nem lehet modern gazdaságot létrehozni. Végre fel kell ismerni, hogy az emberi, azaz társadalmi és a gazdasági jólétet egyaránt az emberi életlehetőségek növelésével és az életminőség javításával valamint a közösségi bázis sokszínű együtt-működésével lehet elérni. A polgári együttműködés, mint organikus szolidaritás tehát a civil szervezetek kapcsolataira épül, felértékelve a civil szféra hármas szerepét, nevezetesen az információ, a részvétel és kontroll funkciók szerepeit.

Ma már nem csak az általános alapelvei alakultak ki a modern jóléti rendszereknek, hanem felépítésének legfontosabb elvei is. Ezeket itt most csak felsorolásszerűen említem meg, mint például az egyszerűség, az átláthatóság, a hatékonyság, a hathatóság, a választhatóság, az információ, a részvétel lehetősége, az életciklusból eredő szükségletek ismerete és e szükségleteknek megfelelő szolgáltatások nyújtása. Ebben a rendszerben a leglényegesebb a közösségi bázisra épülő partneri viszony kialakítása. Ez a civil és önkéntes szervezetek, az egyházak, kamarák, alapítványok, érdekvédelmi szervezetek és magánszemélyek együttműködését jelenti a helyi önkormányzatokkal. Más szóval ez a típusú jóléti rendszer nem egyetlen monopolisztikus elemre épül, hanem törekszik a veszélyeztetettség és a kirekesztődés megelőzésére ill. korai felismerésére, a megelőző szolgáltatások nyújtására, nem zárva ki a veszélyezettek támogatását sem. A veszélyezettség és a szükségletek felmérése, valamint a rendelkezésre álló szolgáltatások ill. források eloszthatóságának reális ismerete beleértve a prioritások meghatározását, egy hatékonyabb, költségkímélő, gyorsabb és humánusabb segítséget tudnak nyújtani a közösség számára. A nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy az ilyen típusú jóléti rendszerek szolgáltatásai képesek egyértelműen megakadályozni a társadalmi csoportok vagy régiók lecsúszását. Egy ilyen rendszer azonban csak a helyi szükségletek ismeretére (felmérésére) és a helyi polgári együttműködésre alapozva működhet. Mindezekhez az alrendszerek közötti funkcionális integráció (partneri együttműködés) azért szükséges, mert ezek minden társadalmi csoportra és az egyénekre is egyszerre hatnak, egyszerre befolyá-solják életlehetőségeiket, az életminőséget és társadalmi helyzetüket. Ma már nem vitatható, hogy ezek az alrendszerek (egészségügy, szociális ellátás, lakásügy, oktatás, környezet fejlesztés, stb.) olyan szoros kapcsolatban vannak egymással, hogy nem választható szét, még akkor sem, ha sokan ma még nem tudják magukévá tenni - elfogadni - ezt az integratív gondolkodást. Az új jóléti rendszer tevékenységi köre tehát a helyi közösségi bázisra épülő közösérdekeltségű együttműködés.

Fontos továbbá, hogy a helyi, azaz lokális folyamatelemzés megakadályozza a sokszor igen költségigényes sematizálást, a bürokratikus koordinációt. A szükségletelemzés lehetővé teszi továbbá az adott terület vagy régió jóléti rendszerének stratégiai kidolgozását, a szükségletek és szolgáltatások összehangolását, a szükségletkommunikációs rendszer kiépítését és a döntéshozatal hatékonyságát.

Térjünk át most röviden az új típusú jóléti rendszer gyakorlati vonatkozásaira, nevezetesen a közösérdekeltségú együttműködési program elvi és gyakorlati szempontjaira. Ez a program hazánkban már több településen is elindult.

• A nevelést, oktatást és képzést
• A gazdasági és emberi erőforrások integrálódását
• A közösségi alapítványok, a civil és önkéntes szervek támogatását
• A szociális felelősség vállalás ellenőrzését
• A szükségletek felmérését, a stratégiai tervek és prioritások meghatározását
• A szolgáltatások folyamatos minőség javítását és irányítását (management)
• A terület ill. környezet fejlesztést

Mindezek megvalósítása érdekében a jelenlegi nagy anyagi ráfordítást igénylő korszerűtlenné vált merev és túlcentralizált, intézmény orientált egészségügyi és szociális ellátó rendszerrel szemben a helyi közösségekre alapozott komplex jóléti rendszer megteremtése válik szükségessé, ahol a helyi közösségek maguk tervezik meg, dolgozzák ki és valósítják meg szükségleteik ismeretében egészségügyi és szociális ellátásuk igényeit központi állami és helyi források felhasználásával. Ahol ez lehetséges, át kell ruházni a döntéshozatal felelősségét a helyi közösségekre. Elő kell segíteni ill. javítani kell a felelősségre vonhatóságot, valamint a közösségi ösztönzések támogatását. A Kormánynak meg kell ehhez teremteni a szükséges finanszírozási és irányítási (management) feltételeket, tisztázni kell a szerepeket és a felelősséget, melyek együttesen hatnak a pénzügyi és humán erőforrások felhasználására. E program célja, hogy közelebb vigyük a felelősségi és érdekeltségi szinteket az ellátottakhoz. Hogy ez elérhető legyen, megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a jóléti rendszer átalakításának és finanszírozásának reformjára. Egészség- és szociálpolitikánkban a hangsúlyt tehát a közösségben élő ember sokoldalú és folyamatos egészségügyi, szociális és mentálhigiénés gondozására és támogatására kell helyezni. Ennek érdekében a ma még különválasztott egészségügyi és szociális ellátó rendszer finanszírozásának és működésének összehangolására van szükség. Egy ilyen reform program megvalósításához az egyik leginkább járható út az állami és a magán ill. önkéntes szektort is magába foglaló közösségi gondozás közösérdekeltségű együttműködése.

Az európai normáknak is ez a decentralizált modell megteremtése felel meg legjobban, amely az önkormányzatok és a civil szféra együttműködéséből adódó társulások kialakítását szorgalmazza. A múlthoz képest ugyanis rendkívüli mértékben megnőtt egy-egy település vagy régió életében a helyben hozott döntések szerepe és jelentősége. A cél tehát az, hogy egy-egy település vagy térség fejlődése ne csupán központi elhatározás alapján, hanem alulról felfelé építkezve, helyi kezdeményezésekre támaszkodva valósuljon meg.

A rendelkezésre álló források hatékony felhasználását azonban az egyes szolgáltatókat elválasztó igazgatási, jogi, finanszírozási, szakmai, szektorbeli és tradicionális határvonalak nagyban hátráltatják. A közösségi gondozás együttműködési programjának alapvető feladata, hogy egy olyan új szervezeti és szerkezeti kapcsolat rendszer jöjjön létre, amely az elválasztó falakat, valamint a szolgáltatások átfedéseit és az erőfeszítések megtöbbszöröződését szünteti meg. Biztosítja, hogy a gondozott és gondozó szükségleteinek kielégítéséhez átfogó, széleskörű és a részletekre is kiterjedő hatékony választ kapjon. A közösségi gondozás ugyanis nem más, mint a lakosság egészségügyi és szociális szükséglete. A közösérdekeltségű együttműködés pedig úgy tekinthető, mint e célok elérésének mechanizmusa illetve technikája. Egy olyan sok alrendszert magába foglaló működési forma, amely a közösség jólétének biztosítása érdekében összehangolja az adott település vagy térség egészségügyi, szociális, lakásügyi, oktatási és egyéb szerveit ill. szolgáltatóit, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a leghatékonyabban tudják felhasználni a kliensek és gondozóik szükségleteinek kielégítésére. Az oktatás és képzés szintén kiemelt része a programnak, hiszen köztudott, hogy minden egyes többlet forint, amelyet az oktatásra költünk, jobban csökkenti a halálozást, mintha az adott forintot közvetlenül az egészségügyre költenénk. A közösérdekeltségű együttműködés tehát a szükségletek felmérésének, a prioritások meghatározásának, a források eloszthatóságának és a szolgáltatások igénybevehetőségének közös stratégiai mozgástere. Biztosítja, hogy egy település vagy régió a közösen kidolgozott stratégiai ill. gondozási terve hatékony cselekvési programként valósíthasson meg.

A közösérdekeltségű együttműködési projekt alatt, röviden összefoglalva, tehát egy olyan komplex programot vagy folyamatot értünk, amelynek keretei között két vagy több azonos érdekeltségű, képviselet (szolgáltató) működik együtt, hogy közös felelősséget vállalva elősegítsenek egy meghatározott stratégiai terv gyakorlati megvalósítását a közösségben élő egyén (gondozott és gondozó) jobb és hatékonyabb ellátása érdekében. Összehangolja az egészségügyi, a szociális, a lakásügyi szolgáltatásokat, valamint a rendelkezésre álló forrásokat úgy, hogy azokat a leghatékonyabban és legeredményesebben lehessen igénybe venni a szükségletek kielégítéséhez. Egyetlen hatóság (önkormányzat) sem lehet ugyanis biztos abban, hogy a rendelkezésre álló forrásokat és szolgáltatásait a leghatékonyabban tudja felhasználni, amíg nem veszi figyelembe a közösérdekeltségű együttműködés lehetséges előnyeit. Alkalmazása nélkülözhetetlenné válik a helyi szolgáltatások hatékony nyújtásához, a döntések előkészítéséhez és a prioritások meghatározásához

A közösérdekeltségű együttműködés azonban nem tekinthető sem a kormányzat vagy hatóságok által létesített közös alapba gyűjtött pénzalapnak, sem egy olyan hivatalos szervezetnek, amely csupán a forrásokat tartja egyben. Sokkal inkább arról van szó, hogy az egyes hatóságok ill. helyi képviseletek és szolgáltatók forrásokat és kapacitásokat csoportosítanak át, hogy a közösségi gondozás érdekében közösen egyeztetett közvásárlásokat hajthassanak végre. Ezt segíti elő a közösérdekeltségű együttműködés. A tervezett együttműködés azonban az egyes képviseletek és szolgáltatók függetlenségét és felelősségre vonhatóságát nem érinti. Nem befolyásolja, hogy miképpen használják fel forrásaikat, miképpen szándékoznak előírt tevékenységüket végezni, és hogy mit kívánnak elfogadni külső szervektől. A jelenleg érvényben lévő törvények, jogi és pénzügyi szabályok ugyanis lehetőséget biztosítanak a legális és hatékony együttműködési és társulási formák kialakításához, amelynek lényege a képviseletek közötti megállapodások megteremtése a közös stratégia kialakítására és feladatokat meghatározására vonatkozóan.

A közösérdekeltségű együttműködés potenciális résztvevői a helyi önkormányzatok igazgatást végző egységeinek képviselői, beleértve az egészségügyi és szociális alapellátás szerveit ill. hálózatát, valamint a család- ifjúság segítő szerveket, a házi orvosok és csoportpraxisokat, a megyei egészségbiztosítási pénztárakat valamint a civil és önkéntes szervezeteket és egyházakat.

Ahhoz, hogy a szolgáltatásokat igénybevevők és gondozóik számára a rendelkezésre álló forrásokat a leghatékonyabban lehessen biztosítani, szükség van az egészségügyi és szociális szolgáltatók, valamint a lakásügyi szervek és egyéb képviseletek együttműködésére Az egyes szolgáltatókat elválasztó merev határfalak azonban ezt nagymértékben nehezítik. Ez. a széttagoltság szervezeti és működési hátrányokhoz és a szolgáltatások hatékonyságának eredménytelenségéhez vezethet. Az elhatároltság és az egymástól független döntések növelik az elkerülhetetlen átfedéseket, a többlet kiadásokat és a felesleges erőfeszítéseket, ugyanakkor számos szükséglet nem, vagy nem kellő mértékben lesz kielégítve. Ezeket az elválasztó falakat szünteti meg többek között a közösérdekeltségű együttműködés.

Végül néhány általános szempont a programunkhoz:

1. A szociálpolitika a társadalom alrendszere, szakmai tartalma.
2. Nem szabad a jóléti szolgáltatásokat a munkaviszonyhoz vagy foglalkoztatáshoz kötni.
3. Nem szabad egy szociális rendszert - általában jóléti rendszert- csupán a rászorultság elvére alapozni.
4. Csak közösségi bázison alapuló jóléti rendszereket szabad létrehozni és működtetni.
5. Új partneri kapcsolat kialakítására van szükség a kormány (önkormányzat) és a lakosság között.
6. Az egészségügyi kormánynak ne elsősorban a lakosságot irányító szerepe legyen kihangsúlyozva, ha nem az állampolgárokkal való együttműködés kerüljön előtérbe.
7. A modern jóléti rendszerek sajátossága, hogy sokszereplős, vegyes rendszert alkotnak.
8. Olyan társadalmi befektetésekre (és nem kiadásokra) van szükség, amely a későbbiekben a gazdaság, a társadalom, a különböző társadalmi alrendszerek közötti hatékony együttműködését teszi lehetővé.
9. Az alrendszerek közötti hatékony integrációt a gazdasági, szociális, oktatási, egészségügyi, jóléti és környezetvédelmi politikák közötti együttműködés jelenti.
10. Meg kell szüntetni az állami, magán, non-profit, és önkéntes, valamint a kommunális és nem kommunális szolgáltatások fragmentálódását, az elkülönülést az egészségügyi és szociális szolgáltatások között.
11. El kell érni, hogy az emberi életforma és az életvitel hatékonysága legyen a gazdasági siker kulcsa és fokmérője
12. Az állam és a civil társadalmi kapcsolatban szét kell választani a politikai és szociális struktúrákat