Sajátos helyzet alakult ki Magyarországon a technológiai diffúzió területén a ‘80-as évek közepén. Az egyre inkább költségérzékennyé váló gazdaságot még az állami tervezés szabályozta, de egyre nagyobb szerepet kapott a kis- és középvállalkozások fejlődése révén a magánszektor is. A Budapesti Műszaki Egyetemen akkor már több évtizede végeztek kutató-fejlesztő munkát az ipar és a gazdaság más szektorai számára olyan szerződéses konstrukcióban, amely lényegében az egyetemi professzorok vállalkozói tevékenységét tette lehetővé. Ilyen módon az Egyetem egy innovációs kvázi-parkként is funkcionált. A technológia-transzfer segítése érdekében 1986-ban született aztán az a döntés, hogy az innovációs parkot formálisan is létre kell hozni, amely 1987. végén egyetemi többségi tulajdonnal és jelentős önkormányzati részvétellel megkezdte működését - ismeretünk szerint elsőként Közép-Kelet-Európában.

Az INNOTECH Műegyetemi Innovációs Park - a külföldi parkok tapasztalataira támaszkodva, amelyeket leginkább az IASP révén ismerhettünk meg - kezdetben minden olyan szolgáltatást igyekezett kifejleszteni, amelyek más parkokban már beváltak. A közép-kelet-európai régió sajátos viszonyai között aztán egy adaptációs munka kezdődött, amely elvezetett az adott viszonyok szempontjából optimálisnak tekinthető modell kialakulásához. Beszámolónban először ezt a modellt mutatjuk be, majd azt a szellemi bázist, amelyre támaszkodva ez a modell működik, aztán egy sikeres spin-off cégünk példáján ismertetjük a modell eredményességét, végül a tevékenység kiterjesztésével kívánunk röviden foglalkozni.

1. telephelyére betelepült cégek számára a szokásos parki szolgáltatásokat nyújtja, ebben a tekintetben tehát egy tradicionális innovációs parknak tekinthető,
2. kft-ként olyan gazdasági társaság, amelynek fő feladata az egyetemi R& D eredmények hasznosítása, vagyis egy tipikus technológiai transzfer vállalat és
3. értékesíti az egyetemi professzorok R& D képességeit, akik így nem alakítanak saját céget, hanem az INNOTECH-et használják úgy, mintha az az övék lenne.

Így az INNOTECH maga is egy spin-off cég, amelyet az Egyetem bocsátott ki magából, hogy a R& D eredményeket és a R& D képességeket a gazdaságban hasznosítsa illetve értékesítse.

A spin-off cég értelmezésével kapcsolatban szükségesnek tartunk itt egy megjegyezést tenni. Elfogadjuk Smilor et al. tömör értelmezését, amely szerint a spin-off cégeknek két alapvető jellemzője van: a cég alapítója (alapítói) korábban egy anyavállalat alkalmazottai - esetünkben egyetemi professzorok - voltak és a cég meghatározó alaptechnológiáját az anyavállalatnál - esetünkben az egyetemen - fejlesztették ki. Indokoltnak tartjuk azonban Roberts és Malone (1996) ennél árnyaltabb meghatározását is figyelembe venni, amely szerint nagy jelentősége van a technológia értelmi szerzőjének, az induló tőke befektetőjének és a vállalkozói ismeretekkel cégbe lépő menedzsmentnek is. A felsoroltak közül természetesen több funkció hordozója azonos személy is lehet. Ezt a komplex megközelítést támasztották alá Carayannis et al. vizsgálódásai, és a saját gyakorlati tapasztalataink is.

Esetünkben az INNOTECH olyan spin-off cég, amely önmagából is kibocsátott - egyedül vagy az egyetemmel közösen - olyan vállalkozást, amely a lényeget tekintve megfelel a fenti spin-off kritériumoknak.

Itt most nem csak jogi értelemben formálisan is megalakított cégekre utalunk. Az INNOTECH aktivitásán belül kialakultak olyan kutatási-fejlesztési centrumok, munkacsoportok is, amelyek informális gazdasági társaságként működnek. Ezek formális jogi keretek nélkül valójában egy formális cég összes lényeges jellemzőit magukon viselik:

• saját fejlődési irányának, K& F stratégiájának szuverén meghatározásánál,
• az irányítás módjának és személyeinek ügyeiben,
• a munkatársak kiválasztásánál,
• önálló gazdálkodás a bevételek és kiadások tekintetében (az esetleges túllépések meghatározott korlátozásával) stb.

Ezek a munkacsoportok tehát stabilak, amelyek fejlesztés orientált, kvázi-SMEs-nek tekinthetők. Lényegesen különböznek ugyanis a team-ektől, mert ezeknek a munkacsoportoknak a tagjai évek óta, több feladat megoldásán együtt dolgoznak, nem egy feladat megoldására fognak össze a csoport tagjai, mint az R& D team-ek esetében.

• minden résztvevő érdekei garantáltan érvényesülnek (szerződésekkel is alátámasztva);
• a működési és kooperációs szabályok egyértelműen rögzítettek;
• ezeket a szabályokat minden résztvevő partner ismeri.

Ez egy tipikus kooperatív rendszer, amely szilárd alapot ad annak a struktúrának, amelyben az INNOTECH már több mint 10 éve működik. Ez idő alatt igen sok technológiát adtunk át az iparnak, főleg belföldön, de esetenként külföldön, így pl. Ausztráliában is. A modell nagy stabilitását jellemzi az a tény, hogy jogi vitára a 10 év alatt még egyetlen esetben sem került sor.

Az egyetemi technológia diffúziójának ez a strukturális modellje az eddigiekből következően két szinten funkcionál.

Első szinten vannak a technológiai vállalkozások, amelyek részben formálisan megalakult spi-off cégek, részben pedig fejlesztés orientált kvázi-SMEs-ek, amelyek esetében a vállalkozás jogi és szakmai oldala elválik: jogi vállalkozó az INNOTECH Innovációs Park Kft., a szakmai-tudományos vállalkozók pedig az egyetemi professzorok, akik spin-off cégek alapítása helyett az INNOTECH keretében, annak alvállalkozóiként, nagy szuverénitással dolgoznak.

A második szinten van maga az INNOTECH Innovációs Park, amely úgy is jellemezhető, hogy az egy szolgáltatás konvertáló szervezet, amelynek kettős arca van:

• Klasszikus innovációs park (a szokásos szolgáltatásaival),
• Strukturális park (kooperatív rendszerként működik).

Ez úgy valósul meg, hogy az INNOTECH szolgáltatást vásárol

• az egyetemi professzoroktól, illetve az általuk nagy önállósággal irányított innovációs munkacsoportoktól,
• magától a Budapesti Műszaki Egyetemtől, amely az innovatív környezetet is adja.

Ezek felhasználásával olyan minőségileg összetettebb, komplex szolgáltatásokat értékesít, amely már “park termék”, a saját és vásárolt, kapott elemekből “készül”. Ezt a modellt az 1. ábra szemlélteti.

Az INNOTECH Innovációs Park a működésének megkezdésétől kezdve törekedett a parki szolgáltatások minél szélesebb körének kifejlesztésére, miközben rendszeresen vizsgálta a partnerek részéről jelentkező igényeket. Ennek következtében tevékenységében a különböző parki szolgáltatási elemek részaránya folyamatosan változott. Kezdeti célkitűzés az volt, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem mellett egy tudományos parkot hozzunk létre, ezért a R& D-re helyeztük a hangsúlyt. A gazdasági környezet igényei azonban mást kívántak, így a Park tevékenysége folyamatosan bővült ugyan, amint azt a 2. ábra mutatja, de ez főleg a műszaki fejlesztési vállalkozás körében valósult meg. Az R& D részaránya jelentősen csökkent (noha abszolút számai ennek is növekedtek).

Amint 3. ábrán látható, 1994-től érvényesül egyértelműen az a tendencia, hogy az INNOTECH maga is egy olyan spin-off cég, amely vállalkozóként az egyetemi szellemi tőkét hasznosítja a gazdaságban. A kezdeti tudományos parki koncepció a működési feltételek és az igények hatására egy olyan fejlesztésorientált üzleti tevékenységgé alakult, amelyet a különböző park típusok rendszerében a 4. ábra szemléltet.

1782. augusztus 30-án írta alá II. József azt az okiratot, amelyben elrendelte az Institutum Geometricum-Hydrotechnicum megalapítását, a mérnökképzés megindítását a budai királyi egyetem keretében. Ez az intézet a mai Budapesti Műszaki Egyetem őse és egyik jogelődje, a világ első egyetemi rangú mérnökképző intézménye. Az Institutum három év tanulmányi idő alatt a megfelelő szigorlatok letétele után “geometer approbatus” képesítést nyújtott.

A hét karon jelenleg 110-nél több tanszék működik. Az oktatásban, a kutatásban mintegy 1700 oktató, 700 kutató és egyéb diplomás, valamint 600 meghívott előadó, gyakorlati szakember vesz részt. A műszaki, technikai, adminisztratív munkatársak létszáma 2000 fő. A hallgatók létszáma mintegy 10.000 fő. Az egyetem épületeinek bruttó alapterülete kereken 281.111 m².

A magyar műszaki értelmiségnek: elméleti tudósoknak, alkotóknak, gyakorló mérnököknek számos kiemelkedő képviselője tanult a Budapesti Műszaki Egyetemen, illetve előd-intézményeiben. Sokan közülük hosszabb-rövidebb időn keresztül oktatóként maguk is részt vállalnak a hazai mérnökképzésben, mások külföldre kerültek, és ott szereztek hírt és megbecsülést nemzetünknek.

Az egyetem számos nemzetközi rangot elért professzort mondhatott magáénak. Itt volt professzor például Zipernowszky Károly, a transzformátort feltaláló magyar mérnökök egyike; Bánki Donát, a nevét viselő gázmotor és vízturbina feltalálója, aki Csonka Jánossal, az egyetemi gépműhely vezetőjével közösen megszerkesztette a világ első karburátorát, Heller László, a “Heller-Forgó System” néven a világon elterjedt erőművi hűtőrendszer egyik megalkotója. Professzora volt az egyetemnek Wartha Vince vegyész; Zemplén Géza, a cukrok kémiája; Sigmond Elek, a talajkémia; Varga József, a nyersolaj és szenek hidrogénezése; Erdey László, az analitikai kémia; Zemplén Győző és Gombás Pál, az elméleti fizika; Bay Zoltán, az atomfizika, a radartechnika nemzetközileg is ismert tudósa; König Gyula, Kürschák József, Rados Gusztáv és Egerváry Jenő, matematikus; Csonka Pál, építész; Steindl Imre és Hauszmann Alajos, akik a parlament épületét és az ország számos más jelentős középületét tervezték és építették; Schulek Frigyes, az ugyancsak a Világörökség részét képező budai várbeli Mátyás templom átépítője, a Halászbástya tervezője.

Az egyetem díszdoktora számos világhírű tudós, alkotó mérnök. Közöttük van Alimarin, Iván Pavlovics vegyész analitikus; Bláthy Ottó Titusz, a transzformátort feltaláló mérnökcsoport egy másik tagja; Breuer Marcel Lajos, építész; Eklund, (Arne) Sigvard atomfizikus; Hevesy György, az izotópos nyomjelzés feltalálója; Kandó Kálmán, a vasútvillamosítás egyik uttörője; Kós Károly, építész, író, grafikus; Lóczy Lajos, geológus; Melecki, Ignácy az építészeti akusztika kidolgozója; Nervi, Piere Luigi, a vasbetonszerkezetek építészetének művésze; Szemjonov, Nyikolaj Nyikolaevics Nobel-díjas kémikus; és a fentebb már említett Kármán Tódor, Teller Ede és Zipernowszky Károly.

A műszaki egyetemeken a mérnöki tudományokat - főként azok gyakorlati vonatkozásait- sikeresen és hatékonyan csak azok a professzorok tudják tanítani, akik maguk is folyamatosan mérnöki alkotó tevékenységet végeznek. E követelmény biztosítására a műszaki egyetemeken két alapeset honosodott meg. Az ipar és az egyetemek között egy természetes munkaerő áramlás valósul meg, ennél fogva az iparból az egyetemre kerülő - tudományos ambícióval és habitussal is rendelkező- oktatóknak friss a gyakorlati tapasztalata. A másik alapesetben az egyetem és az ipar között szoros intézményes együttműködés valósul meg, melynek során az egyetemi professzorok részt vesznek ipari projektek megvalósításában, melynek tapasztalatai azután szervesen beépülnek az egyetemi oktatásba. Természetesen a valóságban a két alapeset együttesen fordul elő a leggyakrabban. Magyarországon még napjainkban is a második alapeset a jellemző.

A fentebb elmondottakból következik, hogy Magyarország legrégibb és legnagyobb műszaki egyetemén a Budapesti Műszaki Egyetemen az elmúlt évtizedekben nagyon jelentős ipari megbízásos (szerződéses) - részint kutatási, de főleg- fejlesztési munka folyt. Az egyetemi oktatók döntő többsége részt vett ezekben a munkákban és így azt a praktikumot, amely a mérnöki tudományok oktatásához nélkülözhetetlen, nagyrészt ezeken a munkákon keresztül szerezte meg.

Néhány szakterületen (például az informatikai alkalmazás-fejlesztésben, vagy a mikrobiológiai kutatás-fejlesztés és alkalmazásba vitelben) az egyetemi professzorok nagyon nagy léptékű projektek megvalósításába kapcsolódtak be. Ez kikényszerítette a projektben, a projekt-szervezetben való a szoros együttműködést, a hatékonyságra való törekvés pedig a szoros értelemben vett műszaki szakértelem mellett igényelte a projektvezetési ismereteket, az üzleti tervezés és a pénzügyi ismeretek alapjait. Ez pedig hosszabb távon olyan munkamegosztás kialakulásához vezetett, amely az iparban természetes, az egyetemen belül sajátságos, speciális. Kialakult az a szakember réteg, amely nemcsak az adott projekt lebonyolítását menedzselte, hanem már magának az ipari együttműködésnek a létrehozását is inicializálta, előkészítette.

Magyarországon már az 1980-as évek végén - az iparilag fejlett országok mintájára - megindult az innováció támogatása intézményes kereteinek kialakítása. Ennek egyik markáns példája éppen az INNOTECH. Az innováció fellendülésének azonban a legnagyobb támogatást az adta, hogy a multinacionális cégek magyarországi megjelenése jelentősen javította az általános munkakultúrát, és emellett folyamatosan gerjeszti a beszállítói igényt, amely a kis és közepes méretű vállalkozások bölcsője, az innováció motorja, amely egyébként a napi gazdaságpolitika alappillérévé is vált.

A fenti két körülmény együttesen segítette elő azt a folyamatot, hogy az egyetemi professzorok mérnöki tudásukat, fejlesztési gyakorlatukat nemcsak az egyetemen keresztül, hanem saját vállalkozás keretein belül is kamatoztatták. A Budapesti Műszaki Egyetem támogatásával az INNOTECH, mint azt korábbiakban láttuk, többféle konstrukcióval támogatja az egyetemi professzorok tudástranszferjét. A jelen fejezet címében jelzett cég végigjárta a vállalkozás különféle stációit addig, amíg önálló céggé alakult. A cég alapítói a 80-as évek eleje óta dolgoztak együtt különféle informatikai fejlesztési munkákban. Majd minden évben bővült az együttdolgozók köre egy-két doktorandusszal. Az INNOTECH megalakulását követően szinte azonnal kihasználták az INNOTECH innovációt segítő szolgáltatásait, elsősorban az üzleti terv készítés, a pénzügyi tervezés, a jogi tanácsadás, az előfinanszírozás, majd a későbbiekben az önálló cég alapítása terén.

A MATE Rt. 1985-ben alakult, tulajdonosai kizárólag egyetemi szakemberek. A hat alapító mellett - akik jelenleg is egyetemi oktatók - ma már 19 főfoglalkozású alkalmazott adja a cég gerincét. A cég pénzügyeit azonban továbbra is az INNOTECH kezeli, gazdálkodását jogi, adó- és pénzügyi szempontból támogatja külön szerződés alapján. A cég fő tevékenységi területét a műszaki szakértésben, tanácsadásban, a speciális informatikai alkalmazások fejlesztésében látja. Igyekszik kamatoztatni azt az adottságát, hogy az információtechnológiai, projektvezetési, minőségbiztosítási ismeretei mellett igen jól ismeri a hazai lehetőségeket és adottságokat. A cég 1996 évi árbevétele 32 millió, 1997 évi árbevétele 65 millió forint volt. Az idei szerződésállomány meghaladja a 100 millió forintot. A cég vagyona az eltelt három évben megháromszorozódott.

A K+F munka relatív visszaszorulásához az INNOPTECH-ben az is hozzájárult, hogy az e célra felhasználható pénzügyi források világszerte szűkültek, Magyarországon pedig a ’90-es években drasztikusan csökkentek. Ilyen körülmények között különösen fontos, hogy az egyetemi technológiai R& D hatékony diffúziós csatornákat találjon. Érdekes összehasonlításra ad lehetőséget az a vizsgálat, amelyet egy nemzetközi felmérésben a versenyképességi tényezőkről a World Competitivenes Report (1994) tett közzé. A Magyarország szemszögéből fontos néhány adatot az 5. ábrában foglaltuk össze, amelyben a többé-kevésbé hasonló fejlettségű néhány országból referencia alapot képezve a magyar helyzetet elemezzük. Jobbak vagyunk az átlagtól a szakképzett mérnök (1) és szakmunkás (2), a reáltárgyak iskolai oktatása (3), általában az oktatás színvonala (4) és rendszer (tekintetében (5). Ezzel szemben a vállalati felső vezetés nemzetközi üzleti tapasztalata, az egyéni kockázatvállalás és kezdeményezés támogatása (19), a vállalati stratégiák eredményessége (20), a vállalatok műszaki-technológiai stratégiájának eredményessége (21), az átfogó minőség-ellenőrzés (22) és a munkaszervezés hatékonysága (23) az átlagnál bizony rosszabb. Hasonlóan pl. az új termékek kifejlesztésének (25), piacra vitelének időigénye (24), technológiák korszerűsége (26), színvonala (27) és a K+F színvonal a kulcsiparágakban (28) is alacsonyabb az átlagtól.

(A viszonyítás országai: Argentína, Brazília, Chile, Csehország, Görögország, Kolumbia, Korea, Lengyelország, Malajzia, Magyarország, Thaiföld és Venezuela)

Ezen nemzetközi értékelés szerint olyan területeken leggyengébbek a magyar vállalatok, amelyek fejlesztéséhez az innovációs parki szolgáltatások nagymértékben hozzá tudnak járulni. Mindez felértékeli Magyarországon az innovációs parkokat, és komoly kihívást jelent ez az INNOTECH Innovációs Parknak is. Tény, hogy a vállalatok irányításában a technológiai stratégia/innováció a nemzetközi tapasztalatik szerint sem tartozik a legfontosabb vezetési szempontok közé, amint azt Ryan (1996) egy ausztráliai kutatás alapján meggyőzően bemutatja. Magyarországon azonban az innováció az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (1996) ipari vizsgálata szerint egyenlőre csak harmadrangú szempont. Az INNOTECH Innovációs Parknak ezért a technológia-diffúzió előmozdításához - a belső strukturális fejlesztés után - fontos feladata a sikeres példák széleskörű bemutatása. A műszaki fejlesztési vállalkozásokkal az eddiginél nagyobb intenzitással kell kilépni Budapestről, hogy tevékenységünket országos körre is kiterjeszthessük. Ennek érdekében már több országos akciót kezdeményeztünk, amelynek eredményességéről reményeink szerint egy következő alkalommal már be tudunk számolni.

Carayannis, E. G., Rogers, E. M., Kurihara, K. and Allbritton, M. M., 1998. High-Technology spin-offs from goverment R& D laboratories and researh universities. Technovation 18, 1-11.

Innovation and ? versenyképesség, 1996. Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság

Ryan, N. 1996. Technology strategy and corporate planning in Australian high-value-added manufacturing firms. Technovation 16 195-201.

Roberts, E. B. and Malone, D. E., 1996. Policies and structures for spinning off new companies from research and development organization. R& D Management 26, 17-48.

Smilor, R. W., Gibson, D. V. and Dietrich, G. B., 1960. University spin-out companies: Technology start-ups from UT-Austin. Journales of Business Venturing 5, 63-76.

World Competitivenes Report 1994., Geneva/Lausanne: IDM/World Economic Forum.