Anwar Zsuzsa

 

 

Környezeti kockázat az információs társadalomban

 

Bevezetés

 

A kockázat, mint jelenség rendkívül fontos szerepet játszik a gazdasági élet minden területén. Hagyományosan a kockázat a pénz- és tőkepiacokhoz kapcsolható fogalom. A kockázat ebben az esetben az ezekre a piacokra jellemző asszimetrikus információ-eloszlás, valamint az ennek nyomán fellépő lehetséges veszteségek függvénye. A kockázat fogalmát idővel a gazdasági élet más területein is - így a környezetvédelemben, környezetgazdaságban egyaránt - alkalmazni kezdték, több-kevesebb sikerrel.

Ez a dolgozat azt szeretné bemutatni, hogy a kialakuló információs társadalom milyen veszélyekkel jár, illetve milyen kockázatot jelent a környezetre nézve. Továbbá ez a kockázat mérhető-e a hagyományos eszközökkel (ez alatt értve a környezeti kockázat régebbi és újabb felfogásait is), s ha nem megfelelően, akkor milyen változtatásokra van szükség ezen új típusú kockázat mértékének megállapításához. A kockázat mérésének módszertanát kell-e megváltoztatni, vagy a hagyományos környezet definíciót kell-e egy újabbal helyettesíteni. Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk először is a környezeti kockázat hagyományos és újabb felfogásait, mérési módszereit kell tanulmányozni.

 

 

I. Fejezet

A környezeti kockázat felfogásának megváltozása

 

1. A környezeti kockázat hagyományos felfogása

A kockázat, mint fogalom rendkívül sokféleképpen definiálható. Általánosságban a kockázat valamilyen kedvezőtlen esemény bekövetkezésének valószínűsége. Ez a kedvezőtlen esemény általában kár, ami egy meghatározott dolog eredeti állapotához képest bekövetkezett kedvezőtlen változás mértéke. Vagyis a kockázat legáltalánosabb értelemben valami olyan esemény, amit el akarunk kerülni.

A környezeti kockázat vizsgálatakor különbséget kell tenni a veszély (hazard) és a kockázat (risk) között. A veszély bizonyos anyagok, tevékenységek egyik tulajdonsága: képesek kárt okozni. Legjobb példa erre a növényvédőszerek, amelyek veszélyesek, de nem kockázatosak. A veszélyesség tulajdonság, s így az nem jellemezhető valószínűség eloszlással sem. A kockázat ebben az esetben az, ha a növényvédő szer alkalmazása során a potenciális veszély bizonyos valószínűséggel, mint kár jelentkezik.

A fentiek alapján a környezeti kockázat legáltalánosabban használt definíciói az alábbiak:

Ezek közül az első a formális közgazdasági, s így a leggyakrabban használt megközelítés. Az utóbbi években a második definíció népszerűsége jelentősen megnövekedett. Ebben az esetben viszont problémát jelent a környezeti javak, valamint az ezek értékében bekövetkező változások mérése. A környezeti javak értékelésére alapvetően kétféle módszer használatos. Az egyik a "hedonista árazás", vagyis valós adatok alapján (ingatlanárak, szállodai szobaárak, utazási költségek stb.) próbálunk következtetni arra, hogy az emberek mennyit hajlandóak fizetni a környezeti javakért. A másik eljárás az "esetleges értékelés", amikor az embereket megkérdezik, hogy mennyit lennének hajlandóak fizetni a környezeti javakért.

Mind a két említett módszer félrevezető eredményre vezethet, s a gyakorlatban amúgy is elég ritkán alkalmazzák ezeket. Ezzel szemben a kockázat vállalásából származó hasznok általában sokkal könnyebben mérhetőek, s ennek viszonylag jól kidolgozott módszertana van (költség-haszon elemzés). Ezen álláspont képviselői szerint minden döntés kockázatos, így a kockázat mérése, ha nem is explicit módon, de megtörténik. Ez azonban távolról sem igaz. Az élet bármely területén minden cselekvésnek, akciónak, de még a nem-cselekvésnek is költsége van. Ezen költségek nagy része viszont nehezen ragadható meg. Ennek alapvetően két oka van: egyrészt a költségviselők köre általában nem határozható meg egyértelműen, másrészt a költségviselőkre "szétosztott" költségek nagysága is nehezen - ha egyáltalán - mérhető. Tehát a probléma egyik része a környezet definíciója (azaz ki és mi "tartozik bele" a környezetbe), a másik része pedig a költségek meghatározása (azaz mit tekintünk/tekinthetünk költségnek). Ezen utóbbi eljárás védelmezői általában egy adott projekt kidolgozói, s így "kockázatfelfogásuk" szükségszerűen szubjektív, politikai és értékvezérelt. Tehát ezt a megközelítést nem is lehet és nem is szabad a kockázat önálló megközelítésének tekinteni.

A fent említett problémák miatt a környezeti kockázat mérése más módon, a környezeti kockázat-elemzés (environmental risk assessement) segítségével történik. Ennek általános menete az alábbi:

Sajnos a fentebb bemutatott kockázatfelfogás, illetve a kockázat mérésére tett kísérletek sok tekintetben kifogásolhatók. Az ezzel kapcsolatos kritikákat a következő fejezetben mutatom be.

 

2. A hagyományos kockázatfelfogás és meghatározás kritikája

A hagyományos kockázatfelfogás sok tekintetben kifogásolható. Az első, legáltalánosabb probléma amely a kockázat, mint valószínűség definícióját kezdi ki, már a tudományelmélet, tudományfilozófia területéhez tartozik. Ezen kritika szerint a valószínűség meglehetősen nehezen megragadható fogalom. Először is a kockázatnak, mint valószínűségnek kötődnie kell egy adott időintervallumhoz, s egy adott helyhez (régióhoz).

Erre azért van szükség, mert megfelelően hosszú időintervallumot vizsgálva bizonyos események bekövetkezési valószínűsége jelentősen megnő(het). A térbeli lehatárolás nélkül viszont a káresemények negatív hatásainak értékelése válik lehetetlenné. (Pl. a Balatonba ömlő nagy mennyiségű olaj csak kevéssé növelné Európa átlagos környezetterhelését.)

Ezen túlmenően a valószínűségeket sohasem lehet teljes biztonsággal tudni: egyáltalán nem biztos, hogy a vizsgált események múltban megfigyelt gyakorisága a jövőben is jellemző marad. Továbbá az olyan, viszonylag ritkán előforduló események, mint pl. a környezeti katasztrófák esetében néha egyáltalán nem lehet valószínűségeket számítani. (Egy gát megépítése esetén nem lehet kizárni egy esetleges földrengést és az ennek nyomán fellépő katasztrófát, annak ellenére, hogy az adott területen a múltban nem regisztráltak komolyabb földmozgást.)

A valószínűségek, eloszlások, azaz a kockázat definíciójából adódó, meglehetősen elméleti problémák után fordítsuk figyelmünket néhány "rugalmasabban kezelhető" nehézség felé! Az előző fejezetben bemutatásra került, hogy a környezeti kockázat mérése mely lépésekből épül fel (veszélyforrások azonosítása, valószínűségek becslése, következmények modellezése). Amennyiben már sikerült megemészteni a kockázat, mint fogalom filozófiai problémáit, akkor be kell látnunk, hogy a kockázat mérése is komolyan kritizálható.

A környezet nagyon nehezen megragadható fogalom, definiálása szintén filozófiai kérdés. Az azonban bizonyos, hogy egy rendkívül bonyolult rendszert takar. Ez viszont azt jelenti, hogy a veszélyforrások azonosítása meglehetősen nehéz, mivel ezek egy része sohasem látható előre. Ezen túlmenően a környezet leírására rendelkezésre álló adatok köre korántsem teljes, továbbá ezen mutatók szórása meglehetősen nagy lehet, s az ezeket befolyásoló tényezők is rendkívül sokfélék. Ezért a kockázat meghatározása során használatos változók mérése meglehetősen nehéz. A környezet bonyolultsága következtében a változók közötti kapcsolat is gyakran módosulhat a környezet természetes megváltozása következtében. Ez további bizonytalanságot jelent.

A valószínűségek becslése, a fentebb említett filozófiai kérdéseken túl további, gyakorlati buktatókat is rejt. Először is a becsült valószínűség-eloszlások a várható értéktől (általában az átlag) a "szélek" felé egyre bizonytalanabbak. Pedig a környezeti kockázat által vizsgált események leginkább ide taroznak. (Pl. egy atombaleset valószínűsége kicsi, nehezen határozható meg, de a fellépő negatív hatás igen jelentős lehet.)

A legtöbb probléma a következmények modellezése során áll elő. Az egyes elemi eseményekről, s így a hozzájuk tartozó valószínűségekről azt feltételezik, hogy függetlenek egymástól. A környezeti rendszerek esetében ez gyakorlatilag csak ritkán van így. A sok esetben a környezeti rendszerekben, a pozitív visszacsatolás következtében, az elemi események összefüggenek egymással, esetleg szisztematikusan jelentkeznek. Vagyis a függetlenség nem releváns feltételezés.

A következmények modellezése során további problémát jelent, hogy a környezet az elszenvedett zavaró hatásokra reagál. Sok esetben azt feltételezik, hogy a környezeti reakció lineáris. Ez nem minden esetben helytálló feltételezés, mivel bizonyos küszöbértékek felett a környezet, mint rendszer, egészen másképpen reagálhat. (Pl. az oxigén koncentrációjának fokozatos növelése kezdetben pozitív hatású az élőlényekre, de egy ponton túl a magas koncentráció már rendkívül mérgező.)

Szintén kritizálható, hogy a környezeti folyamatok hatásait egymástól függetlennek tekintik. Sok esetben bizonyos következmények egyidejű bekövetkezése azok hatását jelentősen megnöveli. Tehát egy bonyolult rendszer - mint amilyen a környezet - folyamatait nem igazán lehet leegyszerűsíteni, mivel gyakoriak a kölcsönhatások.

Végezetül meg kell említeni a hagyományos kockázatfelfogás egyik újabb gyenge pontját, azaz a "valódi" és az "érzékelt" kockázat közötti különbséget. A kockázat ezen csoportosítása az irodalomban nem újkeletű. A kockázat korábbi irodalmában az egyik leginkább vizsgált kérdés volt a szakértők és a laikusok kockázat becslésének elkülönítése. A legújabb nézetek szerint ez a megkülönböztetés nem helyes, mivel a két csoport a valóság észlelésének és megismerésének két lehetséges módja (T. O'Riordan i.m. p.149.). A szakértők - minden tudásuk ellenére - nem mondhatják a laikusoknak, hogy az általuk észlelt kockázat, mint a valóság egyik összetevője, nem az igazi. Korábbi társadalomtudományi kutatások is bizonyították, hogy az emberek a racionalitás definíciója szerint nem "racionálisak", ugyanakkor értékrendjük és lehetőségeik szabta határok között viszont nagyon is azok. Tehát nem igazán lehet az egyik ember által érzékelt kockázatot privilégizálni. Vagyis a szakértői és a laikus kockázatfelfogást nem lehet egymástól elválasztani, sokkal inkább a kettő integrációjára lenne szükség.

 

3. A környezeti kockázat újabb megközelítése

A környezeti kockázat hagyományos és újabb megközelítése, mérése (environmental risk assessement) közötti különbség nem a kockázat, mint elméleti fogalom eltérő kezelésében, hanem a környezet eltérő, tágabb definiálásában rejlik. Az újabban használt definíciók szerint a környezet fogalma alatt már nem csak a természeti környezetet értik, hanem a társadalomtudományokban már korábban is használt, tágabb felfogás egyre inkább általánossá válik. Ezzel párhuzamosan a természeti környezet felfogása is jelentősen változásokon ment keresztül. Ez pedig azzal jár, hogy a környezeti kockázat-elemzés egyre bonyolultabbá válik, s a korábban említett problémák miatt megalapozottabb, körültekintőbb elemzésekre van szükség. A fejezet hátralévő részében a környezet, valamint az ezt fenyegető veszélyforrások új vonásait mutatom be.

A környezet (a védendő "szereplő") egészséges állapotának meghatározása rendkívül nehéz. Tudományos vagy etikai nézőpontból történjen, történhet-e ez? A környezeti diverzitás önmagában érték, de az ökoszisztéma populációi a társadalom számára hasznos és káros hatásokat is kifejtenek. De hogyan határozható meg egy ökoszisztéma "egészséges" állapota, mikor a környezet vizsgálata során eddig még nem figyeltek meg olyan mechanizmust, ami egy objektív (egyensúlyi) állapot létezésére utalna. Ha viszont kétséges az "egészséges" állapot létezése, akkor hogyan lehet a védendő értékeket meghatározni?

Régebben az ökoszisztémák normális állapotának az emberi beavatkozás előtti állapotot tekintették. Ez az álláspont nem igazán elfogadható. Mivel a környezeti rendszerek dinamikus rendszerek, így az állandó változás jellemzi leginkább ezeket, nem pedig valamiféle egyensúly. Tehát a normál állapot nem igazán kezelhető fogalom. A helyzetet tovább bonyolítja a környezeti rendszerek egyik legjellemzőbb tulajdonsága az állandó változás. Igy igen nehéz (ha nem lehetetlen) megmondani, hogy a környezeti rendszerekben bekövetkezett változások közül melyek, s milyen mértékben tulajdoníthatók az emberi beavatkozásnak. További probléma, hogy a jelenlegi környezeti rendszerek (gyakorlatilag kivétel nélkül) az elkerülhetetlen emberi beavatkozás termékei. Ebből két dolog következik:

Az eredeti állapot meghatározásának problémái után fordítsuk figyelmünket a védendő értékek felé! A környezeti rendszerek védendőnek nyilvánított tulajdonságai gyakorlatilag minden esetben emberi értékítéletet tükröznek. Korábban a környezeti rendszerek sokszínűségének, azaz a természet szépségének megőrzése voltak az alapvető, s meglehetősen kevéssé részletezett célkitűzések, s viszonylag kevés figyelmet fordítottak a fentebb bemutatott problémákra.

A valóságban az emberek, társadalmak meglehetősen konzervatív nézeteket vallanak a környezettel kapcsolatban: a természeti környezetet úgy szeretnék megőrizni, ahogyan azokat megismerték, azaz a jelenlegi állapotukban.

Erre a legjobb példa a dél-angliai elhagyott legelők "megőrzése". A legeltetés befejezését követően a területen megjelentek a bokrok és a fák, ami korábban a legeltetés miatt nem volt lehetséges. Az adott terület "egészséges állapotát" visszaállítani kívánó önkéntesek rengeteg időt töltöttek a fák és bokrok irtásával. Pedig az adott környezeti rendszer eredeti állapota - a legeltetés megkezdése előtt - minden bizonnyal a mérsékeltövi redő volt. Ennek újbóli kialakulását a társadalom gátolta meg. A példa jól mutatja, hogy a társadalom ebben az esetben nagyobb értéket tulajdonított az ismerős, mintsem az eredeti állapotnak. (Stonehouse - Mumford i.m. p.17.)

Az eddig elmondottak alapján teljesen nyilvánvaló, hogy a környezeti beavatkozás elkerülhetetlen, s annak minden formája társadalmi értékek által vezérelt. Emiatt a környezeti kockázat újabb megközelítései sokkal árnyaltabban kezelik azt. Ennek alapján a környezeti rendszerekbe történő beavatkozást két csoportra lehet, s kell is osztani. Ezek a változás és a kár.

A környezeti kár meglehetősen szubjektív. Például senki sem nevezné kárnak azt a változást, ha az olajszennyezéssel szemben közömbös halak, vagy a rovarirtószerekre immunis méhek fejlődnének ki. Valós példákat véve alapul a himlővírus kiirtása, valamint a maláriaszúnyog és egyéb kártékony állatok elterjedésének jelentős korlátozása kevés figyelmet kap a környezetvédelemben, mivel a társadalmi értékítélet ezeket egyértelműen hasznosnak minősíti. Ez jól mutatja, hogy a környezet egyes elemeit a társadalom szubjektív módon értékeli. Tehát a változás és kár megkülönböztetése (elhatárolása) sem objektív, az adott helyen, az adott időben jellemző társadalmi értékek alapján történik. Ez az értékrend azonban nem állandó, a környezethez hasonlóan folyamatosan változik. Sajnos a környezeti kockázatelemzés a gyakorlatban még mindig sokkal inkább a károkra koncentrál, annak ellenére, hogy az újabb elméleti irányvonal már felismerte a szubjektív értékrendből eredő problémákat. Ennek ellenére a változások "objektívebb" vizsgálata még az elmélet szintjén sem kapta meg a megfelelő figyelmet. (Pedig egyes semlegesnek tekintett változások más értékrend szerint - elvileg - kifejezetten károsak is lehetnek.) Ez pedig azt is jelenti, hogy a környezeti veszélyek, veszélyforrások meghatározása is viszonylagos.

A környezet elemeit jellemző változások, valamint a bekövetkező károk vizsgálatának eddig bemutatott elméleti problémáin túl, számolni kell azzal is, hogy a környezet elemeinek számossága és a közöttük lévő kölcsönhatások bonyolultsága, sokszínűsége, valamint az eltérő tudományos és politikai értékítélet következtében még ezen "viszonylagos" veszélyek, veszélyforrások sem tárhatók fel.

A modern (újabb) környezeti kockázatelemzés során a veszélyeket általában három csoportra lehet osztani, de nem szabad elfelejteni, hogy ezen csoportok kölcsönhatásban állnak egymással, s jelentős átfedéseket is tartalmaznak. A csoportok:

A korábban bemutatott számtalan buktató miatt joggal gondolhatnánk, hogy a környezeti kockázat meghatározása során túl nagy fába kell vágni fejszénket. S leggyakrabban sajnos ez az igazság. A környezeti kockázat újabb felfogása az elemzés megkönnyítése szempontjából nem hozott áttörést, hanem lerombolta a korábban jellemző tudományos magabiztosságot a definíciók, értékrendek, elemzési eljárások gyenge pontjainak feltárásával. Tehát az elemzés során az egyetlen fogódzó az éppen érvényes értékrend (tudományos és laikus) lehet. De mi történik, ha az értékrend megváltozását is vizsgálni szeretnénk? Erről szól a következő fejezet.

 

 

II. fejezet

Környezeti kockázat az információs társadalomban

 

Az előző fejezetben bemutatásra került, hogy a környezeti kockázat mérése hogyan történik. Ennek során láthattuk, hogy a kockázat meghatározása során számos problémával - elméletivel és gyakorlatival egyaránt - kell megküzdeni. Ezen túlmenően a kapott eredmények is sok tekintetben kritizálhatók. A legfőbb nehézséget azonban az okozza, hogy sok esetben az sem teljesen világos, hogy a környezet mely összetevőjét, s annak mely állapotát szeretnénk védeni.

Az információs társadalom környezeti kockázatának feltárása során a korábban ismertetett problémák sokkal koncentráltabban jelentkeznek. Ennek okai a következők:

Ezen a ponton könnyen arra a következtetésre juthatnánk, hogy az imént felsorolt nehézségek miatt az információs társadalom kiváltotta (jövőbeli) környezeti kockázattal - a fejlődés jelenlegi stádiumában - nem is lehet, s ezért nem is kell foglalkozni. (Az információs társadalom környezeti kockázatát - feltehetően az említett nehézségek miatt - eddig még nem vizsgálták.) Ez azonban nem így van. Ebben a dolgozatban a szerző az információs társadalom környezeti kockázatának feltárására tesz kísérletet. De ennek elkezdése előtt tekintsük át az információs társadalom legáltalánosabban használt definícióit!

Információs társadalom, információgazdaság, információs és kommunikációs szektor - napjainkban számos nemzetközi fórum napirendi pontja. Az 1994-ben kiadott "Fehér Könyv a növekedésről, versenyképességről, foglalkoztatásról" a következő század fejlődési modelljének alapjaként az információs társadalom kialakulását jelölte meg. A radikális technikai változásnak köszönhetően a gazdaság, a társadalom is átalakul, melynek végső stádiumára vonatkozóan csak jóslatokat adhatunk. A társadalmi fejlődés következő szakasza - az agrár, az ipari és a szolgáltató társadalom után - nagy valószínűséggel az információs társadalom lesz. Az Európai Unió szerint az alakulóban levő információs társadalomban az információs hálózatok és technológia kiterjedt használata folyik, az információs és kommunikációs termékek és szolgáltatások "termelése" jelentős, valamint elkülönült tartalomipar létezik.

Az információs társadalom, információgazdaság statisztikai nyomon követése jelenleg azonban nemzetközi szinten is gyerekcipőben jár. Az információs társadalom az információgazdaság fogalmán túl az informatizáció társadalmi hatását is magába foglalja. Az információs gazdaság az információs és kommunikációs szektort (ICT szektor) valamint az összes információs tartalom szolgáltatót is jelenti. A legkisebb és ugyanakkor a legjobban kidolgozott definícióval rendelkező kategória az ICT szektor. A legfrissebb álláspont szerint az információs és kommunikációs szektor azon ágazatokat jelöli, amelyek eleget tesznek a következő kritériumok valamelyikének:

Az információgazdaság illetve az információs társadalom statisztikai alapú meghatározására téren az ICT szektorhoz hasonló részletezettségű, ágazati besoroláson alapuló definíció nem született. A hazai statisztikai megfigyelésben az információs és kommunikációs szektor ez idáig nem szerepelt, az információgazdaság valamint az ICT szektor nem különült el egymástól. Az információgazdaság hazai számbavétele részben szűkebb részben pedig sokkal bővebb, mint az információgazdaság már említett, a legújabb nemzetközi szakvéleményt tükröző megfogalmazása (ICT szektor + tartalomszolgáltatók) alapján várható. Szűkebb, mivel nem tartalmazza teljes egészében az ICT szektor jelenleg elfogadott körét. Közös halmazt mindössze a távközlés, a hardver szaktanácsadás, a szoftverkészítés, -szaktanácsadás és -ellátás, az adatfeldolgozást valamint az adatbanki tevékenység területe képez. (Megjegyzem, az ICT szektor definíciójára vonatkozóan 1998 júniusában született egységes, az OECD országok által elfogadott álláspont.) Ugyanakkor bővebb, mivel nem szűkül le az információs tevékenységekre, hanem a gazdaság információs javak termelésével, forgalmával, felhalmozásával, fogyasztásával érintett részét jelöli.

Megvizsgálva az információs társadalom definícióit láthatjuk, hogy az információs társadalom az információs gazdaságon túl az informatizáció társadalmi hatásait tartalmazza. Vagyis a környezet egy viszonylag szűk, csak a társadalmi környezetre kiterjedő definíciójával állunk szemben, azaz a természeti környezetre gyakorolt hatás a jelentős várható változások ellenére még mindig "kívül esik" az érdeklődési körön. Ebben a helyzetben tehát a mi feladatunk marad, hogy az információs társadalom környezeti hatásának (kockázatának) feltárásához hozzálássunk. (A továbbiakban a környezeti kockázat maghatározás - emvironmental risk assessment - korábban bemutatott lépéseit próbálom alkalmazni, az előző fejezetben felsorolt problémák újbóli tárgyalása nélkül.) Az információs társadalom vizsgálatának a jelen fejezet elején említett nehézségei miatt azonban "csak" a veszélyforrások intuitív, heurisztikus feltárását végzem el. A vizsgált jelenség hipotetikus volta, valamint a már folyamatban lévő események statisztikai "nyomonkövetésének" kezdeti stádiuma miatt az elemi események alig, az ezekhez rendelhető valószínűségeket pedig gyakorlatilag nem lehet meghatározni. Ezért a következmények modellezése sem végezhető el, hanem csak a kedvezőtlen változások, forgatókönyvek "elképzelésére" lehet szorítkozni.

Az információs társadalom kialakulásával a termelési mód alapvetően megváltozik. Ez egyrészt az IT (információs technológia) fokozott alkalmazásának köszönhető, másrészt a termelési struktúra is alapvetően megváltozik. A korábbi tömegtermelést felváltja a "tömeges testreszabás", ahol a nagy volumenű termelés jelentősen gazdaságosabbá válik. A fogyasztásban is - a termeléshez hasonlóan - egyre nagyobb szerepet kapnak az IT termékek és szolgáltatások, valamint a tartalomipar termékei. Ennek nyomán az emberi, társadalmi kapcsolatok is megváltoznak. Elvi szinten a társadalom minden tagja "elérhetővé" válik, továbbá az ember és az információ viszonya is megváltozik. A korábbi információs asszimetria és szűkösség helyett az információ egyre inkább elérhetővé válik, így a korábban kirekesztett csoportok információval való ellátottsága is biztosítható lesz. Az ember-technika viszony is átalakul: a technika használata a mindennapi élet szerves részévé válik az élet minden területén. A társadalom minden rétege a technika "közelébe" kerül, annak használójává válik.

Az imént felsorolt gazdasági és társadalmi változások ugyanakkor számos környezeti veszélyforrást rejtenek magukban. Ezeket a veszélyforrásokat két (esetleg három) csoportra oszthatjuk:

Ezek közül valamivel egyszerűbbnek látszik a korábban is jelen lévő veszélyforrások vizsgálata. Ezért ezeket tekintem át először.

Gyengülő veszélyek. Az IT fokozott alkalmazásával a korábbi tömegtermelés egyre inkább testreszabottá válik. Igy a termelési folyamat kevesebb veszteséget, kevesebb eladhatatlan terméket produkál. Az IT alkalmazása lehetővé teszi a a precizitás növelését, a selejtarány csökkentését. Ez összességében hatékonyabb anyag- és energiafelhasználást, illetve egy termékre jutó alacsonyabb szennyezést jelent. Továbbá az új termékek egy része csak virtuális formában létezik, így ezek előállítása nagyon energiatakarékos lehet, használati értékük elvesztésével pedig nem válnak hulladékká (legalábbis nem a hagyományos értelemben). Azaz összességében az egységnyi környezetterhelés mérséklődik, illetve jelentősen mérsékelhető.

Erősödő veszélyek. A világ népessége tovább nő. Az új generációk ellátása termelési, fogyasztási, illetve IT javakkal a termelés növelése irányába hat. Ezen túlmenően az IT berendezések életciklusa meglehetősen rövid (s várhatóan tovább csökken), azaz nem csak az ellátásról, hanem a folyamatos cseréről is "gondoskodni kell". Ez szintén a termelési volumen emelkedését vetíti előre. Így a csökkenő veszélyeknél bemutatott, egységnyi termékre vetített szennyezés csökkenése a termelés növekedése miatt nem biztos, hogy csökkenő környezetterhelést jelent.

Az ipar részarányának további csökkenése feltehetően az ipari tevékenység további (főleg tulajdoni, de részben területi) koncentrálódásával jár majd együtt. A területi koncentrálódás növekedésével egyes területek szennyezése nagyon megnőhet, miközben másoké csökken. Ennek társadalmi (főleg migrációs) hatása jelentős lehet. A területi koncentráció ugyanakkor azt is jelenti, hogy balesetek, környezeti katasztrófák esetén a korábbinál lényegesen nagyobb környezeti károkkal kell számolni. (Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a megnövekedett koncentráció a szennyezőforrások lokalizálhatósága miatt a kibocsátás mérséklését, illetve a helyreállítást is jobban lehetővé teszi.)

Az erősödő veszélyek között mindenképpen meg kell említeni a sugárterhelés növekedését. Ez az információs háló kialakulásával, a vezetékes és a vezeték nélküli kommunikáció és információ áramlás terjedésével van kapcsolatban. Ennek következménye jelenleg még nem látható, de feltételezhető, hogy nem kedvező. Ehhez szorosan kapcsolódik a földkörüli pályára állított, kommunikációs (kereskedelmi) célt szolgáló műholdak, illetve földi adók, antennák számának jelentős növekedése. Ezen változások hatása jelentős lehet a természeti környezetre nézve, mert így nemcsak az IT használóit érő sugárterhelés növekszik, hanem a flórát és a faunát (ezáltal pedig az embert) érő is. Továbbá a látkép is jelentősen megváltozhat ezen építkezések hatására.

Az új veszélyforrások feltárása - mint ahogy azt korábban már említettük - sokkal nehezebb. (Az újfajta kockázat feltárásáról azért nem beszélhetünk, mivel a veszélyekhez nem tudunk valószínűségeket is meghatározni, a kockázat definíciójának megfelelően.) Az emberi kapcsolatok átalakulnak. Mindenki elérhetővé válik, de aki nem tud az információs hálóba bekapcsolódni az óhatatlanul a perifériára kerül. A leszakadó országok, régiók és a fejlett világ közötti különbség tovább nő. Így joggal feltételezhető, hogy az új típusú fejlődő világ kizsákmányolása a korábbinál intenzívebbé válik. Ez elsősorban a nyersanyagok kitermelését, elosztását és felhasználását jelenti. A fejlett világban az energiatakarékosság ellen hat a viszonylag olcsó nyersanyagok (és ennek nyomán a viszonylag olcsó fogyasztási javak) folyamatos jelenléte. Ez pedig könnyen eredményezheti, hogy a fejlett világban a "környezettudatosság" növekszik, de a fogyasztási szokások nem, vagy pedig még kedvezőtlenebb irányba változnak. Ennek egyik kedvezőtlen következménye, hogy a környezet szennyezése nem mérsékelhető jelentősen, ha csökkenhető egyáltalán. A környezettudatosság terjedése ugyanakkor az újfajta kolonizáció kialakulásával, további erősödésével is fenyeget. A szennyező, környezetkárosító iparágak kitelepítése a "környezettudatos" központból egyre nagyobb méreteket ölt. Ezt a folyamatot erősíti a koncentráció növekedése, valamint az olcsó nyersanyagok jelenléte a perifériákon. Ennek eredményeképpen a fejlődő világban rablógazdálkodás és újfajta rabszolgaság alakul ki. Ezzel párhuzamosan a központban is komoly társadalmi feszültségek alakulnak ki: a munkanélküliség viszonylag magas marad (esetleg nő), ami a migráció további korlátozásához, az "idegenek" diszkriminációjának növekedéséhez vezethet.

Ez összességében azt eredményezi, hogy a perifériákon a népesség és a szegénység tovább nő, ami óhatatlanul a viszonylag érintetlen területek (pl. esőerdők) csökkenéséhez, a szennyezés növekedéséhez és a környezet állapotának romlásához vezet. Ezzel ellentétben a központban a környezetvédelemi tevékenység tovább erősödik (szelektív hulladékgyűjtés, újrafelhasználás stb.), de a növekvő fogyasztás és a fokozott energiafelhasználás miatt nem lehet átütő sikereket elérni. (Az informatizáció hatására a társadalom minden rétege esetében pl. az elektromos energia felhasználása nő.) Tehát a környezet globális állapota feltehetően egyre inkább romlik.

Az információs társadalmat jellemző legnagyobb veszélyforrás azonban magában az információban rejlik. Az információhoz való hozzájutás könnyebbé válik, elvileg mindenki, midig, minden információhoz hozzájuthat. De - ahogy azt a racionalitás korábbi vizsgálatai is megmutatták - az ember csak korlátozott mennyiségű információ befogadására és feldolgozására képes. Ugyanakkor az információ mennyiségének hirtelen növekedése könnyen oda vezethet, hogy az értelem "belefullad" az információs tengerbe. Tehát a túl sok információ egy olyan helyzetet állít(hat) elő, amely az információt (a "hasznosakat" is) értékelhetetlenné, használhatatlanná teszi. Azaz a túl sok információ az információs asszimetriát erősíti, "információ-hiányt" eredményez. Ebben a helyzetben az információ előállítói, a tartalomipar termelői a hatalom letéteményeseivé válhatnak, ami a demokrácia halálát eredményezheti. Ezzel párhuzamosan a társadalmi érdekcsoportok (civil szervezetek) befolyása jelentősen csökken, esetleg meg is szűnik. Az erős érdekérvényesítők (a koncentrált termelők) hatalma hihetetlenül megnő, ugyanakkor a felettük gyakorolható kontroll elenyészik. Így a profitmotívum, a profitorientáltság további erősödése előtt álló legfontosabb akadályok is elhárulnak. Ez pedig óhatatlanul a termelés tisztasága, valamint a hulladékok megfelelő elhelyezése, ártalmatlanítása látja kárát. Vagyis bolygónk egy globális környezeti katasztrófa küszöbére érkezhet, ahonnan már nincs visszatérés.

A társadalom számára az információ egy úgynevezett önkéntes rabszolgaság veszélyét jelenti. Önkéntes, mivel a társadalom szereplői hajlandóak fizetni (méghozzá nem is keveset) az információért, valamint az ahhoz való hozzáférést lehetővé tevő berendezésekért. A napjainkban oly divatos "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan (think global and act lokal)" jelmondat szerint szervezett tevékenységek "provokálják ki" azt az információ áradatot, amely előbb-utóbb mindenféle önálló cselekvést ellehetetlenít.

A fentebb leírtak alapján a helyzet nagyon borúsnak tűnik. Eszerint a környezet elszennyeződése megállíthatatlan, a társadalmi változások feltételezett iránya is a katasztrófát vetíti előre. A jövő azonban nem ennyire sötét. Az informatizációval számos pozitív változás is várhatóan bekövetkezik, amelyekről korábbi munkák már részletesen beszámoltak. Ebben a dolgozatban - mintegy ellenpólusként - szánt szándékkal a lehetséges negatív hatásokra (vagyis a veszélyekre) koncentráltam. Ezúton szerettem volna felhívni a figyelmet a téma jelentőségére, s a felelősségteljes közreműködés fontosságára. Tehát az információs társadalomba nemcsak bekapcsolódni kell, hanem aktív részt kell vállalni annak kialakításában, formálásában is, annak érdekében, hogy a kedvezőtlen környezeti és társadalmi változások elkerülhetőek legyenek.

 

 

Felhasznált irodalom

 

  1. Joachim von Amsberg (1995): Excessive Environmental Risk: An Integrated Market Faliure. In: European Economic Review 10/1995, p.1447-1464
  2. Bognár, V. - Fehér, Zs. - Varga, Cs. (ed.): Mi a jövő? Az információs társadalom és a magyar kezdeményezések. OMFB-ORTT-HÉA Stratégiakutató Intézet, 1998.
  3. Brynjolfsson, Eric - Hitt, Lorin: Paradox Lost? Firm-level Evidence of High Returns to Information System Spending. http://pound.mit.ecu/ CCSWP162.ps.
  4. Dordick, Herbert - Wang, Georgette: The information society. Newbury Park: Sage, 1993.
  5. The information society - European Commission, 1996.
  6. Assessment. Approaches, Exxperiences and Information Sources. Environmental Issues Series No. 4, European Environment Agency, Copenhagen
  7. Robyn Fairman - Carl D. Mead - W. Peter Williams (1998): Environmental Risk
  8. Hansen, W.: An Analysis of Policy Issues and User's Needs for the Information Infrastructure/Information Society. MERIT 12/1997.
  9. P. Lindgaard-Jörgensen - K. Bender (1992): Review of Environmental Accidents and Incidents. Community Documentation Centre on Industrial Risk, Commission of the European Communities, Luxembourg
  10. Robert W. Kates (1978): Risk Assessment of Environmental Hazard. SCOPE Report No. 8, SCOPE. John Wiley and Sons, Toronto
  11. Dr. Kovács, Géza: Modernizáció és szociális biztonság. BUES, Department of Future Studies, 1995.
  12. STI Review, Special Issue on Information Infrastructure. OECD 1997.
  13. Timothy O'Riordan (1991): Toward a Vernacular Science of Environmental Change. In: Innovation and Environmental Risk (ed. L. Roberts - A. Weale), Belhaven Press, London
  14. J. D. Rimington (1991): Innovation and the Public Perception of Risk. In: Innovation and Environmental Risk (ed. L. Roberts - A. Weale), Belhaven Press, London
  15. John M. Stonehouse - John D. Mumford (1994): Science, Risk Analysis and Environmental Policy Decisions. United Nations Environment Programme, Geneva, Switzerland