Sem Magyarországon sem máshol az utóbbi egy-két évtizedben nem nagyon írtak ilyen terjedelmű elemzést Nietzschérôl. Nem nagyon írtak ilyen terjedelmű művet filozófusról, nem nagyon írtak ilyen terjedelmű művet semmilyen filozófiai problémáról.
Azonban még terjedelem nagyságrendjét is felülmúlja a tárgyalt témák spektruma, amely Nietzschére vonatkoztatva a XIX sz. második felének fő filozófiai trendjeitől a XX.sz. filozófiai univerzumának újrarajzolt tematikus alapstruktúrájáig terjed. A terjedelem és a tematikus gazdagság mellett egyedülálló ez a könyv a témákat összekapcsoló perspektívák gazdagságát tekintve is. A megismerési folyamat állandóan új perspektívákat teremt, amelyek újrarendezik az addigi tematikus komplexitást egy az utóbbi néhány évtized filozófiai vitáiban ismeretlen hiperkomplexitás felé. A gazdagság és a komplexitás inkommerzurábilis nagyságrendje akár hübrisként is megjelenhet az ehhez nem szokott olvasó szemében. De ha az olvasó tovább élesíti a komplexitáson megedzett tekintetét feltűnik a gazdagság és a komplexitás egyedi szerénysége: eltakarja ennek a Nietzsche interpretációnak a legnagyobb erényét. A kiindulópont radikális újdonságát. Megérthetjük Friedrich Nietzsche valóságfilozófiáját. És e valóságfilozófia komplementereként értékállító misszióját.
Kiss Endre feltárja azt a valóságfilozófiát, amit nemcsak a Nietzsche-interpretáció iktatott ki Nietzschébôl, de a filozófiatörténet is önmagából. Az utóbbi 120 év filozófiái ott kezdtek elindulni, ahol Kiss Endre befejezte a filozófiai univerzum egyik felének felvázolását.
Különleges nehézséget jelent felvenni azt a perspektívát, amelyik új gondolkodási kiindulópontokat, uj gondolkodási atomokat, új gondolkodási tárgyakat és módszereket ajánl: olyanokat amelyeken a filozófia autómatikusan túltette magát. De Kiss Endre filozófiai univerzumának második fele ott kezdődik, ahol a hagyományos filozófiai gondolkodás felhagy a gondolkodással: az értékállításnál.
Ez a könyv bemutatja azt a valóságfilozófus Nietzschét, aki a filozófia által diszkreditált témákban és módokon vakond módjára már behálózta a Földet, amikorra a felszínen beszélgetni kezdő gondolkodók meglátják az első vakondtúrást. Ez a könyv bemutatja az értékteremtő Nietzschét, aki olyasmit tett a filozófia feladatává, amit az a templomba és a kocsmába száműzött: a tudatos értékállítást. Azt a filozófust, aki úgy teleszórta a filozófiai eget csillagokkal, hogy még a vakondtúrások elsimításával foglalkozó filozófusok is kénytelenek fejüket felemelni és észrevenni az új eget.
Az új Föld és az új Ég nagy kozmikus fujtatóként működve ki söpri azt ami eddig középen volt, álvalóságként és álideálként: a metafizikát. A metafizikát, amely az egész addigi filozófiát jelenti. A hagyományos (azaz Nietzsche előtti és nagyrészt a Nietzsche utáni) filozófia legmetafizikakritikusabb alakzatai is metafizikaállítással foglalkoztak. A vakond valóságát egy ideál-álommal összekevert vigasztaló második valósággal helyettesítették. Az értékek egének forgó nagy kohóját megállítani akarván csak addig akartak felfelé nézni, ameddig valami metafizikus mozdulatlanságot láthattak: legfeljebb a szélcsendben mozdulatlan fák csúcsáig. A hagyományos filozófia meg akarta állítani a milliméterező vakondot és a fénysebességgel zuhogó eget. Ezt tette a legmetafizikakritikusabb alakzata is. Ha a nietzschei filozófiai kozmikus kohó eredményeit (és nem a működését, vagy az indítékait) nézzük, akkor az antimetafizikus filozófiai kozmoszból kisöpört metafizikát láthatjuk.
Kiss Endre Nietzsche képében a filozófus felmutatja mindenben a változást, amit addig változatlannak tudott az álmetafizikus filozófia.
Nincs többé sem Isten, sem atom, sem szubjektum, sem ösztön. A változás kohójában mindig minden újrarendeződik. Mindig minden megváltozik, amiről az eddigi filozófia annyira szerette volna, ha állandó marad, mert ezt az állandóságot tekintette önmaga gondolkodói előfeltételének, mert ezt az állandóságot tekintette az emberi lét előfeltételének. Olyan lehetetlennek tűnik a Nietzschei-Kiss-Endrei változékonyságban gondolkodni, olyan lehetetlennek tűnik így élni. Ezek mindent megváltoztatnak, ezek széttúrják a talajt az ember lába alatt. De másrészt ott van a fénysebességgel pörgő ideálkozmosz, amely egy-egy pillanatra állandónak látszik. Mintha megállna, ha az emberi léptékekkel-érzékelőrendszerrel szemléljük. De ezek olyan nagyságrendű ideálok, amiket a filozófia eleve lehetetlennek tart, eleve el akar tüntetni, eleve meg akar változtatni.
Friedrich Nietzsche felmutatja annak a fénysebességgel pörgő ideálégnek az emberi eszközökkel hosszútávon megállíthatatlan, rövid távon megváltoztathatatlan jellegét.
Ott van a heroikus ideálég akkor is, ha az ember mindenáron vigasztaló metafizikai éggel akarja lecserélni. A filozófus, és az ember be van dobva egy új Föld és egy új Ég közé, ahol minden megváltozik, amit a filozófus-ember szeretne megállítani, az élet és a gondolkodás előfeltételének tartván azt, és minden állandó (még ha az emberi közegébe lefordított fénysebességként is), amiről az ember és a filozófus azt szeretné. ha megváltozna, vagy eltűnne. De tud ez a filozófia hullócsillagokról és egekbe vágyakozó vakondokról is. A tegnapi filozófus vakond önmaga mérhetetlen munkáját szükségszerűen egyszercsak megérti. Önmagunk megértett filozófia vakondmunkája pillanatában megállítjuk a vakondot: metafizikává tesszük a valóságot.
Szükségszerűen, a megismerés eredményeképpen. Hasonlóképpen a filozófiai megértés közel hozza a legtávolabbi csillagot is hullócsillagként lerántja azt a Földre: a tegnapi ideálból mára metafizika lett. A tegnapi valóság mára metafizikává vált. Ezen a ponton feltűnik valami a filozófus megismerése mögött. Ez a megismerés, éppen a nietzschei, a legantimetafizikusabb, felismeri önmaga metafizikáját. A megismerés szükségszerűen megállít. A filozófiai gondolkodás ezen pontján azonban kiderül, hogy a tegnapi megértett vakond és a tegnapi megértett csillagteremtő hérosz nem az egyetlen volt. Új vakond és új hérosz kezdi meg munkáját ma.
(Kiss Endre, Friedrich Nietzsche
evilági filozófiája. Kriticizmus és életreform között.
Budapest, 2005. Gondolat.)