Szentesi István: Bioinformatika és bioszámítógépek
Mi ez a könyv voltaképpen?
Szemelvénygyűjtemény?
A szerző rendkívül szerteágazó szubjektív érdeklődésének kivetülése?
Az „információs sokk” áldozatának gyógyíthatatlan, kezelhetetlen tünetegyüttese?
A valóságról alkotott kaleidoszkópszerű kép, ahogyan a XXI. század kutatói szerte a világon megélik és átélik mindazt, ami az információs csatornákon keresztül árad feléjük?
Tény, hogy Szentesi István könyve tartalmában, stílusában, szerkesztésében és kivitelezésében egyaránt szokatlan alkotás. A szerző az interdiszciplinaritás ingatag talajára invitálja és készteti együttgondolkodásra az olvasót.
Miért oly ingatag ez a talaj?
A XX. század egésze tudománytörténeti, illetve tudományfilozófiai szempontból jellemezhető úgy is, mint az atomisztikus szemlélet, a végletes specializáció diadala vagy a redukcionalista gondolkodás virágkora. Az egyetemek szerte a világon specialistákat képeztek, akik a már rendelkezésre álló ismereteket toldozgatták, s az általánosan elfogadott keretek között, az axiómák - olykor bizony a dogmák - világában mozogtak-mozognak otthonosan, korlátot szabva szellemük szabad szárnyalásának. (Teljesítményük mindazonáltal nem lebecsülendő, éppen ellenkezőleg. A magas fokú specializáció nélkül aligha jöhettek volna létre azok a nagyszerű és innovatív jellegű technikai vívmányok, amelyek napjainkban vitathatatlanul kényelmessé és szórakoztatóvá teszik-tehetnék az emberi faj egészének életét a Földön.) Ám ahogy a kutatók egyre mélyebbre ásnak saját, egyre szűkülő érdeklődési területük szakirodalmába, egyszercsak felfedezhetik, hogy ugyanazokra az alapokra bukkannak, akár a fizika, akár a biológia, akár a pszichológia vagy a közgazdaságtudomány, a matematika, netán a szociológia, a művészettörténet vagy a politológia keltette fel kezdetben az érdeklődésüket. Természetesen nem mindenki, sőt egyelőre még csak nagyon kevesen jutottak-jutnak-juthatnak el erre a felismerésre. Holott egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a XXI. században valamennyi tudományterület művelője számára a közös alap az információ, amely egyszerre szervező elv, tudati termék, kommunikációelméleti fogalom, a hatalmi pozíció fenntartásának tényezője, valamint - információfizikai és filozófiai értelemben - a valóság oszthatatlan alapegysége. Mégis sokkolóan hat annak felismerése és belátása, hogy ugyanannak az elemi forrásnak az öntörvényű, önszervező megnyilvánulásait tanulmányozta a világ valaha élt összes tudósa, teológusa, művésze és a legkülönfélébb vallások prófétái - vagyis a kutatók, akik nem érték be az adott korban általánosan elfogadott, uralkodó szemlélettel, hanem szüntelenül új utakat kerestek.
Így hát az ezredforduló eseményekben gazdag, várakozásokkal, félelmekkel és reményekkel teli időszakában, törvényszerűen merült fel az igény a legkülönfélébb tudományterületek kutatói részéről a Nagy Egyesítés, a Mindenség Elméletének megalkotására, a világról szerezhető ismeretek képletbe foglalására. Nyilvánvaló, hogy ennek megalkotását nem sajátíthatja ki magának egyetlen fizikus, biológus vagy informatikus, de még a különböző szakterületeinek művelőinek szervezett közössége sem…
De akkor ki teheti meg? Ki az, aki képes lehet rá?
Az érzékelhető-mérhető és az emberi megismerőképesség határán túli világot egységesen kormányzó elvek feltárása évezredekkel ezelőtt a filozófusok „hatáskörébe” tartozott. A filozófia akkor a „tudományok tudománya” volt; ma metaelméletnek nevezhetjük. A metaelmélet kutatójának szükségképpen interdiszciplináris szemlélettel kell rendelkeznie és emellett holisztikus látásmódot kell kifejlesztenie. Képesnek kell lennie arra, hogy ugyanazt a jelenséget egyidejűleg többféle nézőpontból, más-más megközelítésből vizsgálja. Persze senkitől sem várható el, hogy valamennyi tudományágban azonos mélységben mélyedjen el: egyszerre legyen szakértője az antropikus elveknek és a telomeráznak, ne lepődjön meg, ha a kriptomnézia jelenségével találkozik, mindezek mellett képes legyen a Bose-Einstein kondenzátor megalkotására; a polihisztorok kora régen lejárt...
Az viszont igenis elvárható a XXI. század kutatóitól, hogy egymás eredményeiről folyamatosan tájékozódva a tudás, ezen túllépve pedig mind az egyéni tudat, mind az univerzális tudatosság szervező elveit megértsék (vagy legalább megsejtsék, illetve erre törekedjenek). Ez nemcsak a továbblépés, valamint a tudományos gondolkodás további fejlődésének elengedhetetlen feltétele, hanem az emberi faj túlélésének biztosítéka is.
Ebben a megközelítésben a Bioinformatika és bioszámítógépek című alkotás egy lázadó elme szüleménye: kísérlet a különböző tudományterületeken felfedezett, elfeledett, majd máshol esetleg újra előbukkanó eredmények, meglátások, formálódó ötletek egységbe szervezésére. Ugyanakkor távol van ezen elvek rendszerbe foglalásától, ám a szerzőnek bevallottan nem is az a célja, hogy a Bölcsek Kövét tárja az olvasó elé. A könyv első kötetének alcíme - Kísérlet félúton - a leghívebben tükrözi a szerző szándékát. Tovább kell gondolni minden eddigi felismerést, el kell mélyedni, utána kell járni, utána kell számolni minden adatnak, minden ténynek, de a továbbiakban már nem a mindent elsöprő tagadás, hanem eleve a szintézis megalkotásának igényével és reményében.
Akár tudomást veszünk róla, akár nem, egy információban gazdag elektromágneses sugárözönben élünk. Az információtechnológia fejlődése lehetővé tette, hogy tartalmától függetlenül egyetlen felismerés, ötlet, de még kósza gondolatfoszlány se vesszen el - ha digitális formában rögzítésre került valahol, valamikor. A szelektív tudat képes rá, hogy az információözönből spontán módon azokat emelje ki, amelyek az adott pillanatban a leginkább foglalkoztatják a kutatót. A korszerű keresőprogramok lehetővé teszik, hogy az érdeklődő a lehető legrövidebb idő alatt, aránylag kis energiabefektetéssel rábukkanjon az elmélete továbbfejlesztéséhez szükséges információ-morzsákra. Ami az egyik elmélet kidolgozásának véletlenszerű mellékterméke, sőt selejtezésre ítélt hulladéka, lehet, hogy egy másik, történelmi jelentőségű felfedezés nélkülözhetetlen alkotóeleme, lényegi összetevője lesz. Már csak azért is érdemes végigolvasni ezt a nem mindennapi művet, mert a kutató biztos lehet benne, hogy talál egy apró utalást, egy ösvényt vagy akár egy többé-kevésbé komplex logikai felépítményt, amelyet saját elméletébe integrálhat, illetve amelyikhez saját gondolatait hozzáfűzheti. Akit pedig a Mindenség nagy kérdései foglalkoztatnak, ne csodálkozzon, hogy minden irányból, ám szerencsére különböző intenzitással kapja az információt.
Milyen hatással lehet ez a könyv az olvasóra?
Aki az egzakt definíciókat, komplex, rendszerbefoglalt, didaktikus leírásokat kedveli, az nyilván csalódni fog. Az összegyűjtött és szubjektíven szerkesztett gondolatok képlékenyek. Bár minden egyes bekezdés továbbgondolkodásra késztetheti az olvasót, a specializált területek művelőit irritálhatja, hogy a számukra jól ismert tények keverednek a világképüktől esetleg nagyon távol álló eszmefuttatásokkal, emellett szokatlanul sok szépirodalmi utalás is helyet kapott ebben a műben. Mégis úgy gondolom, éppen ez a színes kavalkád teszi értékessé a könyvet, hiszen pontos tükörképét adja mindazon folyamatoknak, amelyek napjainkban zajlanak körülöttünk és történnek velünk. Egyszerre tükrözi az ezredfordulón átlépő emberiség zavarodottságát és félelmét, valamint reményteli várakozását egy jobb kor iránt, amelynek megvalósítása - talán éppen a bioinformatika megértése és a bioszámítógépek megalkotása és fejlesztése révén - minden ma élő kutató elme feladata, célja kell, hogy legyen. A könyv éppen ezért hasznos lehet mindazok számára, akik a holisztikus gondolkodást már magukévá tették vagy éppen most ismerkednek vele. Alapmű mindazok számára, akik fantáziát látnak a metaelméletben s újszerűségénél fogva hajlandók ennek a szokatlan világlátásnak a megismerésére.
S hogy mindezek után mit értsen az olvasó a bioinformatika fogalmán? A szakmai körökben általánosan elfogadott definíció szerint a bioinformatika nem más, mint számítógépes módszerek kidolgozása és alkalmazása a biológiai információ kezelése és elemzése céljából. A folyamat megvalósítása azonban már jelenlegi szakaszában is túlmutat azon a szinten, ami biológusok, genetikusok és informatikusok harmonikus együttműködésével jellemezhető. A bioinformatika tágabb értelmezési tartományába éppúgy beletartoznak a genetikai kutatások, a Human Genom Projekt eredményei, mint a tudat nem biológiai hordozókra történő leképzésének elvi lehetőségei és gyakorlati módszerei, valamint a konkrét alkalmazások során feltáruló összefüggések társadalmi megítélése, mindezek messzire ható (jogi, etikai, filozófiai) következményei. Így a bioinformatika komplex, több rétegű fogalmi rendszert képez; olyasmit, amit a jelenleg is üzemelő, önmagukat intelligensnek gondoló „természetes bioszámítógépek” a velük született, valamint a környezet hatására folyamatosan újraíródó szoftverük alapján, a rendelkezésre álló információkból önállóan is megalkothatnak és szubjektíven értelmezhetnek.