Bodai Zsuzsa

Gazdaság és erkölcs Aquinói Tamás tanításában

A skolasztikus közgazdasági diskurzus fő sajátossága a normatív- etikai megközelítés. A középkori skolasztika képviselői a gazdasági jelenségeket, folyamatokat nem önmagukban, nem „tisztán” vizsgálják. Gazdasági tanításaikat erősen áthatják a vallási-, etikai szempontok. A gazdasági élet jelenségeinek valláserkölcsi megközelítése igen határozottan jelentkezik Aquinói Tamás gazdaságbölcseletében. Fő művében a Summa Theologicában ökonómiáját beépíti erkölcstanába, az igazságosság erényéről szóló tanításába. A kölcsönös igazságosság fogalmi keretében fejti ki gondolatait a cseréről, a kereskedelemről, a hitelről. A kölcsönös igazságosság fogalmi keretében fogalmazza meg érték-, ár- és pénzelméletét.

Aquinói Tamás, a középkor legnagyobb hatású gondolkodója 1225-ben a Nápoly melletti Roccasecca városában született. 1239-től a nápolyi egyetemen tanulmányozta a „hét szabad művészetet”.1 Itt ismerkedett meg a Domonkos-renddel, amelybe 1244-ben lépett be. 1245-től 1248-ig a párizsi egyetemen tanult, majd 1248-1252 között Albertus Magnus irányításával folytatta tanulmányait a kölni domonkos kolostorban.2 1252-től már a párizsi egyetemen tartott előadásokat, ahol 1256-ban megszerezte az akkori kor legmagasabb tudományos fokozatát, a magiszteri címet. Később még tanít Rómában, Bolognában, majd 1268-tól 1271-ig újra a párizsi egyetemen oktat.

Oktatói tevékenysége mellett jelentős irodalmi munkássága is. Rövid 49 évet élt, mégis 32 kötet filozófiai-teológiai könyve őrzi emlékét. Mindezek közül kiemelkedik élete fő műve, az 1266-1273 között keletkezett Summa Theologica (A teológia foglalata).

A Summa Theologica 613 kérdésből és 3106 szakaszból áll. Az egész könyvet a szerző három részre osztotta. A mű első része istent vizsgálja önmagában és a teremtményekhez való viszonylataiban. Az első részhez szervesen kapcsolódik az emberről és a különböző emberi cselekedetekről szóló második rész.

A Summa Theologica második része a keresztény erkölcstan első zárt rendszere. Alapját az arisztotelészi etika képezi. De szerkezete is erősen hasonlít Arisztotelész Nikomakhoszi etikájának szerkezetéhez, amelyet Tamás ugyancsak akkoriban kommentált. Erkölcstanában részletesen tárgyalja a különböző erényeket, többek között az igazságosság (iustitia) erényét.

Aquinói Tamás közgazdasági kérdéseket is elemez. Jellemző, hogy „ökönómiá”-ját beépíti erkölcstanába, konkrétan az igazságosság erényéről szóló tanításába.3

„Az igazságosság az a készség, amellyel valaki állandó és állhatatos akarattal megadja mindenkinek, a maga jussát.”4 Senki sem lehet önmagához igazságos. Igazságosság csak akkor értelmezhető, ha legalább két ember közül az egyik megadja a másiknak azt, amihez joga van, ami jár neki. Az igazságosság erénye tehát az ember máshoz való viszonyát, másra irányuló cselekedeteit szabályozza. Így ír: „Az igazságosságnak az a sajátossága -más erényekkel szemben-, hogy az embert azokban a dolgokban irányítja, amelyek másra vonatkoznak. A többi erény, pedig csak az önmagára irányuló dolgokban tökéletesítik az embert. Cselekedeteinkben azt nevezzük igazságosnak, ami megfelel valamilyen egyenlőség szerint másnak, - gondoljunk az elvégzett szolgálatért járó köteles bér kiegyenlítésére.”5

Aquinói Tamás az igazságosság különböző fajtáiról ír. Először elhatárolja egymástól az egyetemes igazságosságot (iustitia generalis) és a részleges igazságosságot (iustitia particularis). Az egyetemes igazságosság a közösség tagjainak (a részeknek) a társadalom egészével szemben fennálló kötelezettségeit szabályozza. Az egyetemes igazságosság a közjóra (bonum commun) irányul, az ember mint közösségi lény kötelezettségeit szabályozza.

A részleges igazságosság a közösség egyes tagjainak, részeinek a javát szabályozó elv.

Mivel a társadalom egyes tagjai, részei kapcsolatban állhatnak egymással és kapcsolatban állhatnak az egész közösséggel is, ezért a részleges igazságosság további két fajtáját különbözteti meg: a kölcsönös igazságosság (iustitia commutativa) és az osztó igazságosságot (iustitia distributiva). „A rész kétféle vonatkozásban van: a rész a részhez, a személy a személyhez, és ezt a viszonyt szabályozza a kölcsönös igazságosság. Más vonatkozásban van az egész a részhez; s ugyanígy fennáll egy vonatkozás a közösség és az egyes között, melyet szabályoz az osztó igazságosság.”6

Az osztó igazságosság és az egyetemes igazságosság is a közösség tagjainak a közösség egészéhez való viszonyát szabályozza. De míg az egyetemes igazságosság azt szabja meg, hogy mivel tartozik az egyes a közösségnek (a rész az egésznek), addig az osztó igazságosság azt szabályozza, hogy mivel tartozik a közösség (az egész) az egyeseknek (a részeknek). Az osztó igazságosság (az elosztás igazságossága) azt szabja meg, hogy az egyesek, az egésznek a részei, milyen mértékben és arányban részesedhetnek a közösség javaiból, a közjóból.

Milyen alapon történjék a javak elosztása? Milyen mérték szerint részesedjék az egyén a közjóból? - Ez a mérték -Aquinói Tamás szerint- nem az egyenlőség mértéke, hanem az arányosságé. A közösség tagjai nem egyenlő mértékben, hanem méltóságuk és érdemük arányában kell, hogy részesekenek a közösség javaiból. Ennek szükségességét a következőképpen magyarázza: A társadalomban kívánatos rend és harmónia akkor valósul meg, ha minden egyes ember a természet által adott képességeinek megfelelő helyet és szerepet tölt be. Úgy véli, hogy az igazságosság csak akkor érvényesülhet, ha a képességek és a társadalmi helyzet (és funkció) között fennálló természet adta viszonyt figyelembe veszik. Az osztó igazságosság elve tehát akkor érvényesül, ha az egyén a közjóból az arányosság mértéke szerint részesedik.

A kölcsönös igazságosság a közösség tagjainak egymáshoz való viszonyát szabályozza. A kölcsönös igazságosság az egyének közötti interakciókra vonatkozik. Az igazságosságnak ez a fajtája szabályozza például a cserét, az adás-vételt.7 A kölcsönös igazságosságnál az egyenlőség elve érvényesül. A kölcsönös igazságosság esetében egyenértékek cseréjéről van szó, az egyének közötti interakciókban nem játszik szerepet az interakciók résztvevőinek társadalmi státusza.

A kölcsönös igazságosság a következő emberi cselekedeteket szabályozza:

„ 1. adok, hogy a másik viszont adjon (do ut des); pl adás-vevés. 2. 3. Adok, hogy a másik viszont munkát szolgáltasson vagy fordítva (do ut facias, facio ut des), pl. a munkaadó és a munkás viszonya. 4. Teszek valamit, aminek fejében a másik is tesz nekem valamit (facio ut facias); pl. az orvos gyógyít és ennek fejében a mesterember csinál az orvosnak ruhát.”8

A kölcsönös igazságosság fogalmi kereteiben fejti ki az adás-vétellel kapcsolatos kérdéseket. A kölcsönös igazságosság fogalmi keretében fogalmazza meg érték-, ár- és pénzelméletét.

A kölcsönös igazságosság követelménye a cserében

Aquinói Tamás először azt a kérdést vizsgálja meg, hogy az adás-vétel során szabad-e drágábban adni vagy olcsóbban venni valamit az értékénél. „Szabad-e valamit értékénél drágábban eladni?”- kérdezi a Summa Theologicában.9

A válaszadás során különbséget tesz -Arisztotelész „Politiká”-jára hivatkozva a csere különböző típusai között. Ha a csere célja az ember életszükségleteit szolgáló természetes gazdagság (étel, ital, ruházat stb.) megszerzése, akkor természetes, szükséges és dicséretes cseréről van szó. Ugyanis a természetes gazdagság megszerzésére irányuló vágy korlátolt, mivel a a természet által megszabott mértékhez (az emberi szükségletekhez) igazodik.

Ide sorolja a csere következő formáit:

A cserének ez a típusa, -amelynek célja az életszükséglet- nem tartozik a kereskedők hatáskörébe, hanem azokra, akik a a háztartás vagy az állam-szükségleteiről gondoskodnak (gazdák, államférfiak).

A csere másik típusa nem az életszükségletet célozza, hanem a „mesterséges gazdagság”, a nyereség, a haszon kedvéért történik. Ez esetben a pénzt árura, majd ismét pénzre (mégpedig több pénzre cserélik (P-Á-P'). Az mesterséges gazdagság, a pénz megszerzésére irányuló vágy nem ismer határt, korlátlan. Igy a nyereség, a haszon motiválta cserét Aquinói Tamás -Arisztotelészhez hasonlóan- lényegét tekintve természetellenesnek minősíti. Az ilyen típusú cserével a kereskedők foglalkoznak.

Szabad-e a kereskedőknek valamit olcsóbban venni és drágábban eladni?

„Feleletül azt kell mondani: csalással a jogosnál drágábban eladni valamit, mindenképpen bűn. Hisz az árusító ezzel kárára becsapja felebarátját.” Továbbá, „ami az emberek használatára forgalomba kerül, annak az értékét az ára mutatja; ezért is találták ki a pénzt (Eth. V. 5.). Ha tehát az ár meghaladja a dolog értékét, vagy fordítva a dolog éréke meghaladja az árat, sérelmet szenved az a kölcsönös egyetértés, melynek megőrzése az igazság feladata. Tehát magában véve bűnös és jogtalan egy dolgot drágábban adni vagy olcsóbban venni, mint amennyit ér” – írja.10 Az a kereskedő tehát, aki csalással értékénél drágábban ad el valamit, megsérti a kölcsönös igazságosság elvét, bűnös tevékenységet folytat. A haszon öncélú felhalmozása „rút dolog”. A haszon motiválta kereskedés önmagában véve „bűnös és jogtalan”, nem valami tiszteletre méltó tevékenység.

Ugyanakkor mégsem lehet minden egyes esetben bűnösnek minősíteni és megtiltani a kereskedést. Aquinói Tamás bizonyos fenntartásokkal. igenli a kereskedelmet. Véleménye szerint a kereskedő bűn nélkül folytathatja tevékenységét, bár ez nem könnyű dolog.11

A kereskedést, a haszonszerzést bizonyos kivételes esetekben nem minősíti bűnös tevékenységnek, és megengedhetőnek tartja. Megengedhető például a kereskedés akkor, ha a hasznot jótékony célokra, (pl. rászorulók megsegítésére) fordítják. A jótékony célú felajánlások letörlik a nyerészkedés bűnét a kereskedésről.

Szabad a kereskedőnek a terméket drágábban eladni, mint ahogyan vásárolta akkor, ha munkájával javított a termék minőségén. Ez esetben a hasznot nem is a tevékenység céljának, hanem a kereskedő munkájáért járó fizetségnek kell tekinteni.

Ugyancsak a kereskedő munkájáért járó jogos ellenszolgáltatásként fogható fel a haszon abban az esetben, ha a kereskedő az árut egyik helyről a másikra szállítja.

Összefoglalva: Aquinói Tamás a kereskedelmet önmagában bűnös tevékenységnek minősíti, mert sérti a kölcsönös igazságosság, az egyenlőség elvét. De bizonyos korlátok között, kivételes esetekben elismeri szükségességét, és megengedhetőnek tartja.12

A kereskedelem fenti megítélésében minden bizonnyal szerepet játszottak a középkori gazdasági élet új fejleményei. Aquinói Tamás korának jellegzetessége: a naturálgazdálkodás felbomlása és a „kereskedelem újjászületését”13 követően az áru- és pénzforgalom szélesebb körű kibontakozása. Miután a kereskedelem a gyakorlatban kivívta létjogosultságát, az elméletben is megkezdődik a kereskedelem szükségességének az elismerése és a kereskedelmi haszon jogos formáinak felsorakoztatása.

Aquinói Tamás a kölcsönös igazságosság fogalmi keretében fejti ki árelméletét is.

Érdekes módon Aquinói Tamás az árelmélet vonatkozásában nem követi Arisztotelész felfogását.  Arisztotelész felfogásában ugyanis az igazságos ár: a szabott, a kihirdetett ár, szemben a kialkudott, piaci árral. Ezzel szemben Aquinói Tamás szerint a természetes vagy igazságos ár sajátossága az, hogy külső beavatkozástól mentesen, szervesen alakul ki, lényegében ez a piaci ár. Úgy gondolja, hogy a természetes vagy igazságos ár a kereslet és a kínálat kölcsönhatása eredményeként, a piaci verseny során alakul ki. A természetes vagy igazságos ár (justum pretium) a termék értékének pénzben kifejezett formája. Az igazságos ár biztosítja azt, hogy az árucserében a kölcsönös igazságosság, az egyenlőség elve érvényesüljön.

A skolasztikusok az igazságos áron túl megemlítik a törvényes vagy hatósági árat is. De Aquinói Tamásnál nincsenek utalások arra, hogy a kétféle ár hogyan viszonyul, vagy hogyan kell, hogy viszonyuljon egymáshoz.14 A skolasztikusok -így Aquinói Tamás is- elismerik a közhatalom árszabályozási jogát, de a magánmonopóliumok monopolárát, egyáltalán a magánmonopóliumot teljes mértékben elítélik. A monopólium ugyanis értékénél drágábban adja el termékeit, és ezzel megsérti a kölcsönös igazságosság, az egyenlőség elvét. Ezen túl ellenkezik a felebaráti szeretet keresztény tanításával is.15

Aquinói Tamás az igazságos ár egyik speciális formájaként értelmezi az igazságos munkabér kérdését. Az igazságos munkabér a „justum pretium” egy külön esete. A munkabérre vonatkozó vizsgálódásának is vezérelve a kölcsönös igazságosság elve.

A munka, mint fontos emberi tevékenység elsősorban erkölcsi törvények közvetlen befolyása alatt áll. A munka -Aquinói Tamás szerint- olyan változás illetve változtatási folyamat, amely a lehetségesből valóságost állít elő. A munkás és a munkaadó között egy különös csere történik. A munkás (a munkájának tulajdonosa) miközben dolgozik, az általa készített termékbe a saját tulajdonát adja bele. Ezáltal a termékben munkája értékének arányában tulajdonjogra tesz szert, és ezt a tulajdonjogot váltja meg tőle a kifizetett munkabér fejében a munkaadó, aki így a terméknek a tulajdonosává válik. Ennek a megváltásnak, az igazságos ár követelményei szerint kell történnie. A munkabér -Aquinói Tamás szerint- akkor igazságos, ha az a munka átal elért értékemelkedés egyenértékét foglalja magába.

Aquinói Tamás pénzelmélete

A középkori moralisták -így Aquinói Tamás is- a naturálgazdálkodást, az autarkiát jobbnak tartották, mint az árutermelést, a kereskedelmet. Fenntartásokkal fogadták a termékek áruvá válásának folyamatát, de különösen a pénz áruként történő adás-vételét ellenezték. Aquinói Tamás a pénz természetére vonatkozó álláspontját az arisztotelészi hagyományokhoz kapcsolódva fogalmazta meg. Arisztotelésznek ahhoz a gondolatához kapcsolódott, miszerint a pénz: „nomiszma, mert nem természeten, hanem törvényen (nomosz) alapszik”.

Ezen túl hatottak Aquinói Tamás álláspontjára a római gondolkodók is, akik a pénzt nem tartották árunak, sőt tiltották adás-vételét. A pénzt puszta jelként értelmezték. Felfogásukban a pénz értékét a törvény szabta meg, illetve a mindenkori uralkodó rendelte el.16 A pénzt lényegében törvényes értékmérőnek tekintették.

Aquinói Tamás tehát az ókori legalista pénzelmélethez kapcsolódott. Ő maga is -Arisztotelész „Etikájá”-hoz fűzött kommertárjában (lib. V lect. IX.)- a pénzt törvény által megszabott mértéknek nevezi. „És innen van az – írja –, hogy a dénárt pénzérmének (numisma) hívják, nomos ugyanis törvényt jelent, a dénár tudniillik nem a természet által mérték, hanem nomo, vagyis a törvény által: hatalmunkban áll ugyanis, hogy a dénárokat megváltoztassuk, és használaton kívül helyezzük.”17

Ami a pénz alapvető funkcióját, rendeltetését illeti, ebben a tekintetben is a Filozófus (Arisztotelész) gondolataiból indul ki.

„A pénzérméket (numismata) a csere kedvéért találták fel, ahogyan a Filozófus mondja a Politika VII. könyvében.” – írja.18 A pénz rendeltetését tehát az áruforgalom közvetítésében (Á-P-Á) jelöli meg. Aquinói Tamás – a görög tradícióhoz híven – „erőszakkal meg akarja tartani a pénzt, mint puszta forgalmi eszközt és mértéket, de nem akarja, hogy pénzzé, mint olyanná váljék.”19 Élesen bírálja azt, amikor a pénz kikerül a forgalmi folyamatból, és önálló mozgást végez. A pénz önállósodása elleni fellépését jól példázza az uzsora (kamat) kérdésében kifejtett álláspontja.

Aquinói Tamás az igazságosság nevében foglal állást a sokat vitatott uzsora vagy kamat kérdésében. A Summa Theologicában megvizsgálja a következő kérdést: „Bűn-e elfogadni kamatot a kölcsönért.” – „Feleletül azt kell mondani: kamatot szedni magában véve igazságtalan, mert itt olyasmi kerül áruba, ami nincs. Ennélfogva itt nyilván egyenlőtlenség támad, s ez ellenére jár az igazságosságnak.”20 A pénz kölcsönzését uzsorára (kamatra), tehát egyértelműen bűnnek minősíti.

A kamatszedésnél ugyanis olyasmit adnak el, ami nincs. Ennek következtében a két fél között egyenlőtlenség keletkezik, és ez ellenkezik a kölcsönös igazságossággal. Ezért pénzt kölcsönadni uzsorára, megengedhetetlen, tilos. Aquinói Tamás részletesebben érvel az uzsora tilalma mellett a „Questiones Disputatae”-ban. Mindenekelőtt megadja az uzsora fogalmát: „Az uzsora ... a használattól (usus) kapta a nevét, ti. azért, mivel a pénz használatáért valamilyen árat kapnak, mintha magát a kölcsönzött pénznek  a használatát adnák el.”21

Ezt követően megkülönbözteti a dolgokat használatuk szerint. Azt mondja: „…a különböző dolgoknak különböző  a használatuk.”22 Vannak olyan dolgok, amelyeknek a használata egyenlő azok elhasználásával, elfogyasztásával. Ilyenek például a bor, a kenyér és a gabona. A bort, a kenyeret, azáltal használjuk, hogy elfogyasztjuk. Ezen dolgok esetében a kettőt (a használatot és az elhasználást) nem lehet elválasztani egymástól.

Ugyanakkor vannak olyan dolgok is, amelyeknél a használat nem jelent elhasználást, elfogyasztást. Például a ház esetében: a ház használata nem jelenti a ház elhasználását. A ház esetében tehát külön lehet választani a tulajdonjogot a használati jogtól.23

Aquinói Tamás a pénzt a dolgok első osztályába sorolja, a pénzt elhasználható-, elfogyasztható dologként (res consumptibiles) értelmezi. Véleménye szerint a pénz használata egyenlő a pénz elhasználásával. „A pénznek is tulajdonképpeni használata az, hogy más dolgokért cserébe kiadják.”24 A pénz a csere során elhasználódik, azaz egyik kézből a másikba kerül. A pénz tehát -mint csereeszköz- elhasználásra való dolog. Aki tehát pénzt ad kölcsön uzsorára: „vagy azt adja el, ami nem létezik, vagy ugyanazt adja el kétszer, ti. magát a pénzt, amelynek használata a pénz elfogyasztása.”25

Aquinói Tamás tehát -Arisztotelészhez hasonlóan- a pénzt nem tekinti produktív dolognak. Felfogásában a pénz meddő dolog, a pénz használata nem hoz kamatot. Ha pedig a pénz használata nem hoz kamatot, jogtalan követelni azt, ami nincs. Így a kamatszedést, mindketten természetellenesnek és erkölcstelennek tartják.26

Jegyzetek

1 A hét szabad művészet: a grammatika, a logika, a retorika, az aritmetika, a geometria, a zene és a csillagászat.

2 Albetus Magnus fő törekvése volt a keresztény teológia és Arisztotelész filozófiájának szintézise. Ezt a törekvést legnagyobb tanítványa Aquinói Tamás vitte sikerre.

3 „A középkor a Summák, a nagy tudományos összefoglalások keletkezésének az időszaka. Olyan művek keletkeznek ebben az időben, amelyek a tudás teljes körét igyekeznek felölelni és filozófiai-teológiai szempontok szerint a keresztény világnézetbe beépíteni. Ezen túl azonban Tamás ezzel az eljárásával áttételesen azt az egyházi igényt is kifejezi, amely az egész középkori ún. keresztény társadalom irányítását, annak minden részletében -gazdasági vonatkozásban is- történő ellenőrzését és befolyásolását magának akarja fenntartani.” (Gecse Gusztáv: Iustitia. Aquinói Tamás az igazságosságról. Világosság, Melléklet az 1972. decemberi számhoz, 19-20. o.)

4 Aquinói Szent Tamás: Summa Theologica II-II, q. 58, 1.

5 Uo. II-II, q. 57.

6 Uo. II-II, q. 61,1.

7 „Innen a neve is: institia commutativa a commutato = cserél, elad igéből.” (Gecse Gusztáv: Iustitia. Aquinói Tamás tanítása az igazságosságról. Világosság, Melléklet az 1972. decemberi számhoz, 16. o.)

8 Schütz Antal: Aquinói Szent Tamás Szemelvényekben. A Szent István Társulat Kiadása, Budapest, 1943. 236.o.

9 Aquinói Tamás: Summa Theologica II-II, 77, 1.

10 Uo.

11 Aquinói Tamás kénytelen volt a kereskedői tevékenységet bizonyos fenntartásokkal elfogadni, hiszen az ő korában, Európában példátlan gazdasági fejlődés zajlott. A 13. században az észak-itáliai városok felől kiinduló új tőkés elvek elterjedtek a kontinens számos országában. A népesség az 1000. évtől kezdve állandóan növekedett. Ezzel szorosan összefonódott a városok számának emelkedése. Csak magában Németországban a 13. század során kb. 400 új várost alapítottak. Egyes történészek szerint: a városi ipar és kereskedelem növekedésével a kapitalizmus teljes rendszere kinőtt ebben a korban. Olyan új viszonyok jelentek meg, mint a kereskedelmi társulás, a kölcsönös kezességek, a kettős könyvvitel, a bankrendszer, a váltó és a hitel. (J. Gilchrist: The Church and Economic Activity in the Middle Ages. London, Macmillan, 1969., p. 26.)

12 Aquinói Tamás más írásaiban is foglalkozik a kereskedelem kérdésével. A kereskedelem szükségességéről a De regimine principum (II. könyv, 3. fej.) című államtani munkájában a következőket írja:

„Mégis van két módja annak, hogy egy város bővében legyen minden dolognak. Az egyik, amelyről már szóltunk, annak a következménye, hogy a táj termékenysége bőségesen megterem mindent, amit az emberi élet szükséglete megkíván. A másik, pedig a kereskedelmi érintkezés által jön létre, amelynek révén különböző tájakról egyazon helyre szállítják az élethez szükséges dolgokat.

Az pedig, hogy az első mód a megfelelőbb, nyilvánvalóan bebizonyítható. Egy valamely dolog ugyanis annál kiválóbb, minél inkább bizonyul önmagában elégségesnek: mert aminek másra van szüksége, az, hiányosnak mutatkozik. Az a város azonban sokkal teljesebb mértékben elégséges önmagának, amelynek számára a környező vidék elégséges az életszükségletek biztosítására, mint az, amelyiknek másoktól kell azokat kereskedelem útján megkapnia. Kiválóbb ugyanis a város, ha minden dolog bőségét saját területéről kapja, mint ha kereskedők révén bővelkedik: minthogy ez látszik biztonságosabbnak is, mivel a háborús események és az utak különböző távolságai (viszontagságai, veszedelmei) miatt, könnyen akadályokba ütközhet az élelmiszerek szállítása, és így a város élelmiszerek hiánya miatt tönkremehet.

Ez a mód hasznosabb a polgári érintkezés szempontjából is. Mert annak a városnak, amelynek önmaga fenntartásához kereskedők sokaságára van szüksége, szükségképpen el kell viselnie az idegenek állandó jelenlétét. Az idegenekkel való érintkezés viszont legtöbbször megrontja a polgárok erkölcseit, ahogyan Arisztotelész is tanítja a Politikában .

Másfelől: ha maguk a polgárok foglalkoznak a kereskedéssel, akkor számos vétek előtt tárják ki a kaput. Minthogy ugyanis a kereskedők törekvése legfőképpen a haszonra irányul, az üzleti gyakorlat révén a polgárok szívében a kapzsiság ver gyökeret, amiből viszont az következik, hogy a városban minden eladható lesz, és a bizalom megszűntével tér nyílik  a csalásoknak, a közjó megvetésének, annak, hogy ki-ki csak saját előnyét szolgálja, és az erényre való törekvés megfogyatkozik, míg a tiszteletet, ami egyébként az erénynek a díja, mindenkinek felajánlják: ezért az ilyen városban a polgári érintkezés megromlik.

Végül, az a város szokott inkább békeszerető lenni, amelyiknek a népe ritkábban gyülekezik össze, és kevesebbet tartózkodik a város falain belül. Az emberek gyakori összetalálkozása ugyanis alkalmat ad a pörlekedésekre, és okot szolgáltat a zendülésekre. ... Ha viszont a város, kereskedéssel foglalkozik, akkor a legnagyobb mértékben szükséges, hogy a polgárok a városon belül maradjanak, és itt űzzék a kereskedői tevékenységüket. Jobb tehát, hogy a városnak az élelmiszerek bőségét saját földjei szolgáltassák, mint hogy a város teljesen a kereskedésnek adja át magát. Mindazonáltal a kereskedőket nem kell teljességgel a városból kizárni, mert nem egykönnyen található  olyan hely, amely annyira bővelkednék a élethez szükséges minden dologban, hogy ne legyen szüksége némely olyan dologra, amelyet máshonnan vittek oda: éppúgy, azon dolgok közül, amelyek ugyanazon a helyen túlságosan bőségben vannak, ez a bőség sokak számára károssá válna, ha a kereskedők szolgálata révén nem lehetne azokat más helyekre átszállítani. Ezért szükséges, hogy a tökéletes város mértéktartóan felhasználja a kereskedőket.” (Redl Károly: Marx és a középkori gazdasági gondolkodás: a kereskedelemről. Világosság, Melléklet az 1982. decemberi számhoz, 30-31. o.)

13 Henri Pirenne: A középkori gazdaság és társadalom története. Gondolat, 1983., 57.o.

14 Ezt a kérdést később a neoskolasztikus Leonardus Lessius (1554-1623) vizsgálta a „De institia et inre” című művében.

15 A monopóliumokat már Arisztotelész is elemezte és támadta a Politikában.

16 „A római jogban dogma volt, hogy a császár elrendeli a pénz értékét.” (Marx: A tőke I. MEM 23. Kossuth, 1967., 92.o.

17 Redl Károly: Marx és a középkori gazdasági gondolkodás: a gazdagságról és a pénzről. in: Az élő Marx. Kossuth, 1983., 157.o.

18 Uo. 151. o.

19 Marx: A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai II. Kossuth, 1972. 392.o.

20 Aquinói Tamás: Summa Theologica II-II, q. 78, 1.

21 Redl Károly: Marx és a középkori gazdasági gondolkodás: a gazdagságról és a pénzről. in: Az élő Marx. Kossuth, 1983., 150-151.o.

22 Uo. 151. o.

23 A dolgok hasonló felosztása már a római jogban megtalálható. Justinianus „Institutiói”-ban a haszonélvezet szempontjából különbözteti meg a dolgokat:

„Létesíthető a haszonélvezet nem csupán a földekre s épületekre vonatkozólag, hanem rabszolgákra, barmokra s más dolgokra is kivévén azokat, melyeket a használat felemészt; mert ez utóbbiakra nézve haszonélvezet sem a természetes, sem a polgári jogi felfogás szerint nem állhat fenn. Ilyen dolgok a bor, olaj, gabona, ruházat. Közel áll hozzájuk a készpénz is, mert ez is a használatban a kölcsönös kicserélődés következtében mintegy elenyészik.”

(Justinianus császár Institutiói. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. , 1997., 59.o.)

24 Redl Károly: Marx és a középkori gazdasági gondolkodás: a gazdagságról és a pénzről. in: Az élő Marx. Kossuth, 1983., 151.o.

25 Uo. 151. o.

26 „Hogy Tamás okfejtését, állásfoglalását -és annak társadalmi hátterét- világosan megérthessük, arra kell gondolnunk, hogy ebben az időben vett erősebb lendületet (pl. Firenzében és más városokban) a kapitalizálódás korai folyamata. A feltörekvő polgárság, az 'uzsoraszedő kereskedő' azonban bomlasztóan hatottak a feudalizmus változatlannak hitt épületére, az egyházra, pedig bomlasztóan hatottak azok az eretnekmozgalmak, amelyek bázisukat éppen a feltörekvő polgárságban találták meg. Így válik érthetővé, hogy Tamás a feudális egyház filozófusa és teológusa ellenséges szemmel tekint a kamatszedő kereskedők tevékenységére és elítélően nyilatkozik arról.” (Gecse Gusztáv: Iustitia. Aquinói Tamás tanítása az igazságosságról. Világosság, Melléklet az 1972. decemberi számhoz, 20. o.