Már-már közhelynek számít, hogy a XX. század utolsó évtizedében a magyar társadalom elodázhatatlan lehetőség előtt áll, mert részvevője lehet egy szorosabb európai integrációs folyamatnak. Ahhoz, hogy ne legyenek újabb ,,elkésődéssel" jellemezhető fejezetei az ország modernizációjának, elengedhetetlen a társadalom adaptációs, valamint innovációs stratégiáinak teljesebb vizsgálata.

Jelen munka az újítás különböző szerepkészletével hagyományosan kevésbé bíró, az objektív-relatív depriváció összetett elemeivel (alacsony jövedelem, alacsony iskolai végzettség, rosszul felszerelt, egészségtelen vagy szűkös lakáskörülmények stb.) jellemezhető, a globalizációs folyamatoktól elmaradó, rurális térségekben élő népesség felzárkózási és fejlődési (adaptáció-innováció) esélyeit kutatja az ország 3, a területi egyenlőtlenség különböző dimenzióval jellemezhető megyéjében (Békés, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok).¹

Az elemzés mintavételi keretét egy, a Népjóléti Minisztérium által 6 éve indított szociális földprogram, a programba került családok (és háttérként a programban részvevő települések) listája adja. Regionális hatásvizsgálatunkban képet kapunk arról, hogy a kérdezettek foglalkozási státusa miként alakult az elmúlt 18 évben, milyenek a családok szociológiai vonatkozásai, illetve kutatjuk azt is, hogy milyen életkörülményekkel és törekvésekkel jellemezhetőek a fenti szociális transzfert igénybevevők.

A települési mintánk Békés megyében 12 településből (Békés, Battonya, Elek, Gádoros, Kisdombegyház, Méhkerék, Mezőgyán, Mezőkovácsháza, Okány, Vésztő, Zsadány, Újszalonta), Hajdú-Biharban szintén 12 településből (Bihardancsháza, Egyek, Hajdúszovát, Körösszakál, Körösszegapáti, Komádi, Létavértes, Magyarhomorog, Mezőpeterd, Mezősas, Nagyrábé, Vámospércs) és Jász-Nagykun-Szolnok megyében 7 településből (Cibakháza, Mesterszállás, Öcsöd, Tiszabő, Tiszabura, Tiszasas, Tiszaug) állt. A centrum-periféria elméletből következő vidék-definíciók alapján kutatási területünket a ,,vidék" jellemzővel (azt a települést tekintjük vidékinek, amely városi státusszal nem rendelkezik, vagy rendelkezik ugyan városi ranggal, de lakónépessége 10 ezer főnél kevesebb)³ kategorizálhatjuk. A vizsgálatunkba került településekről látható, hogy a szociális földprogram elsősorban az agrár-munkanélküliség, a rurális térségek és a válságban lévő ipari központok ingázási feszültségeit csökkentheti.

Elemzésünkben egyrészt a területi/megyei jellemzőket, másrészt - mivel a szociális földprogram alanyai között a romák nagy számban megtalálhatóak - az etnikai (roma, nem roma) dimenziókat is figyelemmel kísértük. Kemény István 1971-es kutatásához hasonlóan ,,azokat a személyeket soroltuk a romákhoz, akiket a nem roma környezet annak tart⁴" Ez alapján alkottuk meg elemzésünk egyik keretét, az identifikációs változót. Mintánkban a cigány megkérdezettek 30,8 százalékban reprezentáltak.

Érdemes még megemlítenünk azt, hogy vizsgálatunkban a szociális földprogram településeinek kétharmada a határmentén helyezkedik el. (1. térkép)

1. térkép Szociális földprogramok a határ mentén Hajdú-Bihar és Békés megyében

A társadalmi-gazdasági folyamatokban végbemenő változások a lakossági jövedelmek igen jelentős differenciálódását, a reáljövedelem tartós csökkenését és a szociális szükségletek robbanásszerű növekedését idézték elő. Mindez fokozottan jelentkezett a halmozottan hátrányos helyzetű polgárok, családok körében. A szociálpolitika hagyományos -1990 előtt kialakult- formái nem képesek a piacgazdaság körülményei között kezelni a szegénység és az egyenlőtlenség problémáit. Különösen érzéketlenek ezek az eszközök a térségi, regionális léptékű problémákra.⁵ Ahogyan növekedett a munkanélküliség, és erősödött a munkaerő-piaci marginalizáció és szegmentáció, úgy haladt előre a szociális védelemre való univerzális jogosultság törvényi és rejtett felmondása.⁶ Az univerzalitás eszményétől szabaduló szociálpolitika átalakulási folyamata - bizonyos szempontokból a két világháború közötti időszak eredményeit, valamint a jóléti állam lebontásának különböző intézkedéseit is felhasználva - az aktív eszközök alkalmazásával felgyorsult.

A szociális földprogram, mint szociális transzfer 1940. június 19-hez, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter Országos Nép és Családvédelmi Alapról szóló törvényjavaslatához kapcsolódik Ezután indította meg Esztergár Lajos a ,,Vármegyei Közjóléti Szövetkezet Mátészalka" elnevezésű kísérletét. A tevékenység fő elve az volt, hogy segélyezéssel, szegénypolitikával nem lehet hatékonyan javítani a rászorulók helyzetén, ezért a szociális feladatok megoldásának formáját a gazdasági szférára bízta.

Az alkalmazás, átvétel (adaptáció), valamint az újítás (innováció) elmeinek vizsgálatához elengedhetetlen a szociális földprogram modernizációs-hipotéziseinek felsorolása.

• A lokális szociálpolitika új, rugalmas, átlátható gazdasági elemmel bővül. Túlélési és hátrányos helyzetből történő kivezetési programként egyaránt használható.

Produktív jellege miatt a támogatottság morálisan elfogadhatóbb, mint a segélyezés, mind az egyén, mind a helyi társadalom számára. Az aktivitás csökkenti a tartós munkanélküliség okozta mentális problémákat. A program frissen tart, vagy megerősít készségeket, motivációkat, ami növeli az esélyt az előnyösebb helyzetbe jutásra.

• Javul a helyi társadalmi integráció, kapcsolatok, szerveződések jönnek létre. Erősödik a helyi gazdasági és társadalmi autonómia. (Az együtt munkálkodás miatt) növekszik a tolerancia a társadalmi rétegek között.
• Csökken az elvándorlási kényszer ereje.
• Kihasználatlan emberi, tárgyi és természeti erőforrások kerülnek bevonásra a szociális rendszerbe, valamint egy általános értékteremtő folyamatba.
• Javul a vagyonbiztonság, különösen a mezei lopások száma csökken.

Ebben a fejezetben a hasonló társadalmi körülmények között nagy szabadságfokkal megválasztott tevékenységeket, mint az adaptáció és az innováció gyökerét vizsgáljuk. Dimenzióink között szerepelnek az életvilág jellemzői: a közvetlen környezet, a háztartás tárgyai, a ,,javak", a kulturális tőke elemei, a munka, az innováció és az értékek elemzése.

A családok és lakóépületük komfortfokozatára, infrastrukturális ellátottságára, felszereltségére vonatkozó kérdéseink elemzésekor érdemesebb a válaszokat a "nincs" kategória felől megközelíteni, ezért a '90-es évek különböző fejlesztései gyakorlatilag egyfajta életmódváltást, életminőség-javulást a többség számára nem tudnak indukálni. Ez a társadalmi tény, mivel egy többségében hátrányos életvilágban élő rétegről van szó, tartósítja és erősíti a szegmentációt. A hiányokat részleteiben nézve azt látjuk, hogy a háztartások villannyal való felszereltsége a legkevesebb helyen nem valósult meg, ezt követi a vezetékes vízzel való ellátottság, viszont - valószínűleg a kilencvenes évek gázprogramja következtében a mintának csak majdnem fele - nem rendelkezik vezetékes gázzal. (1. ábra)

A fogyasztási javak területi vonzatában elmondható, hogy a legtöbb telefonnal és keleti, valamint nyugati gépkocsival a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kérdezettek rendelkeznek. A társadalom különböző rétegeiben meglévő presztízsfogyasztási elemet (a státuszt szimbolizáló tárgyak a fölfelé törekvést szimbolizálják) mintánkban a videó töltötte be. Roma és nem roma megkérdezetteink körében ez az a fogyasztási cikk, amelyik a ,,legtöbb" háztartásban (leginkább a Jász-Nagykun-Szolnok megyei megkérdezettek körében) megtalálható. Összefoglalva: adataink az életmódjavító fogyasztói, polgári és infrastrukturális javak hiányát mutatják. Ez a tény megnehezíti a személyben jelentkező adaptációt, valamint az innovációt; az olyan attitüdionális, információs és viselkedési jellemzőknek a kialakulását, amely ösztönzi, illetve arra képesíti az egyént, hogy bekapcsolódjon a gazdaság és a makro-társadalom globális fejlődési folyamataiba (információs kihívások). (2. ábra)

A kulturális tőke gyökerei

Az iskolai végzettség, a társadalmi pozíció reprodukciójában jelentős kapcsolati és kulturális tőke mérhetőségének egyik fajtája, fontos modernizációs aspektus. Kutatásunk a kulturális/iskolai mobilitás csatornája felől közelített a kérdéshez. A változások trendje a földprogram aktív generációjának (a háztartásokban élő aktív korúak átlaga 2-3 fő között van) innovációs-adaptációs készenléti állapotára is választ ad. A roma édesapák többsége 1-4, illetve 5-8 osztályt végzett, a nem romák esetében 5-8 osztályt végzett szülőt regisztrálhattunk leginkább (63%), de jellemző a szakmunkás-bizonyítvány (16%) is. A fentiek megyei bontása annyiban árnyalja a képet, hogy Békésben az 1-4 osztályt végzettek, Hajdú-Biharban pedig a szakmunkások egynegyede él. A roma megkérdezettek körében a saját iskolai végzettség terén még az 5-8 osztály a domináns, de a 25 százalékos szakmunkás-arány már komoly előrelépést jelent a végzettség terén. A nem romák esetében mindezek mellett közel 20 százalékos érettségizett arányt is tapasztaltunk. A mobilitási kereszttáblákból az mondható el, hogy a semmilyen iskolával vagy 1-4 osztállyal rendelkező apák gyermekei elvégzik az 5-8 osztály valamelyikét. (A minta jelenlegi egyetlen diplomása 1-4 osztályt végzett apával ,,rendelkezik".) A 8 általánost befejezett megkérdezetteknek több mint felénél azt tapasztaltuk, hogy az édes/nevelő apák is ilyen végzettséggel rendelkeztek. Akiknek jelenleg szakmunkás-bizonyítványuk van, egyharmad részük 5-8 osztályt végzett apával, közel 40 százalékuk hasonló végzettségű szülővel ,,bír".

A mobilitási tükörből látható, hogy az apa végzettségének reprodukciója ma már nem elegendő, nem jelent szilárd innovációs alapot. Az okok részben az objektív-relatív deprivációs tényezőkre (a megkérdezettek 51%-a jelzett valamilyen egyéni vagy társadalmi, továbbtanulást gátló tényezőt), valamint azokra a globális folyamatokra vezethetőek vissza, amelyekben egy tradicionálisan alacsony végzettséggel rendelkező réteg szükségképpen marginalizálódik, az innovációs trendhez kapcsolódni önerőből nem tud. Az adaptációs folyamatok is csak azok számára lesznek sikeresek (változtatás-előkészítők), akik rendelkeznek bizonyos kapcsolódási pontokkal, korábbi fogódzókkal. Azonban a régi struktúrák, az objektív-relatív deprivációs tényezők miatt a kiút, a kivezetés iránya determinált, tradicionális jellegű.

A minta 87 százaléka abban a korszakban lépett be első munkahelyére, amikor a hivatalos ideológia a rendszer alapvető vívmányának minősítette a teljes foglalkoztatást, amely garantált jogként rögződött a kollektív tudatban, valamint ténylegesen az Alkotmányban. A teljes foglalkoztatást a foglakoztatás-politika elvei és gyakorlati konvenciói, valamint a klasszikus szocialista rendszer egész működési mechanizmusa, mindenek előtt a krónikusan újratermelődő - főként szakmunkásokból, közép-és felsőfokú végzettséggel rendelkezőkből - munkaerőhiány biztosította. A munkaerőtöbblet túlnyomó része ezért szakképzetlen munkaerőből állt.

A korábban tárgyalt tényezők bizonyították azt, hogy mintánk, a szociális földprogramban résztvevő családok hátránya több évtizedes, halmozott. Nézzük miként tükröződik ez a foglalkoztatás dimenzióiban. Elsőként az apa foglalkozását vesszük sorra. Az apák egyharmada mezőgazdasági szakképzetlenként dolgozott a kérdezett 14 éves korában (Az 5-8 osztályt végzett apák közül gyakorlatilag mindenki a mezőgazdaságban dolgozott.) Az ipari betanítottak apák aránya 15 százalék. (Az 5-8 osztályt végzett apák közül közel 20 százalék lett ipari foglalkoztatott.) Vezető, értelmiségi, szellemi dolgozó, közvetlen termelésirányító kategória a minta egészének 4 százalékát alkotja. A roma almintában jellemzőbb a mezőgazdasági szakképzetlenek, valamint az ipari betanított munkások magas aránya. Az ipari betanított munkás apák leginkább Hajdú-Bihar megyében (közel 60 %), a mezőgazdasági szakképzetlenek pedig Jász-Nagykun-Szolnok megyében (41%) dolgoztak.

A foglalkozási mobilitás kereszttábláját figyelve látható, hogy 1980-1985 között a mezőgazdasági szakképzetlen apák gyermekei közül minden tizedik reprodukálta ezt a státuszt. Egynegyedük gazdasági alrendszert váltott, ipari betanított dolgozó lett. Egytizedük a képzettségi lépcsőn is előbbre haladt, mert ipari szakképzettként dolgozott. Változásról még a szolgáltatási-kereskedelmi dolgozó apák gyermekei körében beszélhetünk, akik 60%-ban szellemi dolgozók lettek. A hátrányok állandósulására egyébként jellemző, hogy a mezőgazdasági betanított apák gyermekei közel 33, az ipari betanítottak 50 százalékban ,,hozták újra" ezt a státust. A generációk közötti mobilitás vizsgálatához, mint egy (lehetséges) modernizációs kategóriához tartozik még, hogy 1986-1992 között, a mezőgazdasági szakképzetlen apák gyermekei 50 százalékban már munkanélküliek voltak.

A kérdezettek foglalkozási mobilitásának vizsgálatakor egy fontos modernizációs mutatóhoz, a foglalkozási struktúra piaci presztízséhez (rentábilis/nem rentábilis) jutunk. ,,Történelmi visszapillantónk" első időpontja az 1980-1985 közötti öt év. Akik ebben a korszakban szellemi, illetve szolgáltatási/kereskedelmi dolgozók voltak, maradtak a következő 6 évben is az indító pályán. Csökkenés (42 %) leginkább a mezőgazdasági szakképzetlenek körében látható. Az ipar átalakulásának kezdete később következett be, mert az itt foglalkoztatott betanítottak 64, a szakképzetlenek 75 százaléka 1986-1992 között is ugyanabban a státusban dolgozott tovább, mint 1980-1985 között. Nagyobb léptékű összehasonlításban jól látszanak a tradicionálisan alacsony iskolai végzettséggel és foglalkozási pozícióval rendelkezők lehetőségei. Akik a nyolcvanas évek elején még mezőgazdasági, illetve ipari szakképzetlenek, 1993-1997 között vagy nyugdíjasok vagy munkanélküliek voltak.

A struktúraváltás másik jellemzője a területi mobilitás. Mi ezt a munkahelyek tekintetében vizsgáltuk. Azok, akik lakóhelyükön dolgoztak 1980-1985 között, közel 100 százalékban ugyanazon a településen folytatták a munkát 1986-1992 között is. A megye valamely településén munkát találók több mint fele tovább ingázott, 42 százalék viszont lakóhelyén dolgozott tovább. A kezdetben (1980-1985 között) a lakóhelyén dolgozó kérdezettek 3%-a külföldön (Ausztriában) keresett munkát az évtized-forduló idején. A kezdő intervallumunkat az 1993-1997 közöttivel összehasonlítva láthatjuk, hogy tovább növekedett a lakóhely munkahelyi funkciója.

A roma/nem roma változó figyelembevételekor azt látjuk, hogy a roma megkérdezettek 40 százaléka 1980-1985 között jelenlegi lakóhelyén dolgozott. Jelentős közöttük az ipari szak, illetve betanított, valamint a mezőgazdasági szakképzetlen munkások aránya. A megye más településén egyharmaduk, budapesti munkahelyen ekkor közel egynegyedük fordult meg. A korábban említett munkaerőhiány teremtette azt a helyzetet, hogy a szocialista nagyipar egyes ágazatainak szüksége volt az olcsó, hagyományosan kvalifikálatlan munkaerőre. Ez körükben modernizációs folyamatokat indított el. A romák a szocialista munkahelyen ,,belülre" kerültek, egyszeriben alanyaivá váltak mindannak, ami a szocialista foglalkoztatottakra vonatkozott. A stabilitás azonban nem volt tartós, mert 1986-1992 között a megkérdezett roma népesség közül már csak 1 fő dolgozott a fővárosban, egynegyedük a megye valamely településén és kétharmaduk jelenlegi lakóhelyén. Az ingázások véget értek. 1993-1997 között már a roma alminta csaknem teljesen a jelenlegi lakóhelyéhez köti foglakoztatási státusát. A roma megkérdezettek munkavállalásában csökken az ipari munkahelyek száma, megnő viszont a lokális adottság, a válságban lévő mezőgazdasági foglalkoztatottság szerepe. Ebben a korszakban a roma alminta közel fele (a nem romák egyharmada) volt dominánsan munkanélküli. A munkanélküliség gócpontjainak számító kistérségeket, vizsgálatunk domináns helyszíneit, az ingázást (mint életformát) követelő munkahelyek felszámolása többszörösen érintette. A kárpótlás bumeráng hatása és az agrárválság tovább növelte a munkanélküliséget. A kvalifikálatlan munkát igénylő munkahelyek elsőként szűntek meg.

A mobilitási csatornák fokozatos záródásával vizsgált népességünk körében befejeződött/megszakadt az a felemelkedés, a modernizáció - esetünkben ez a proletarizálódás folyamatával jellemezhető-, amely a stabil munkahely adta lehetőséget kihasználva, a vagyoni gyarapodás eszközével, az életmód és a szokások változásával vélte a hátrányokat csökkenteni.

A munkanélküliség az egyéni élethelyzet bizonytalanságát - egyrészt a szociális kapcsolatokban, egzisztenciális helyzetben, másrészt a folyamatos teljesítmény elmaradása kapcsán - növelve, az adaptív folyamatok ellen hat. Mindez a tartós munkanélkülieknél fokozottan jelentkezik. Korábbi jellemzők alapján elmondható, hogy a szociális földprogramba került családok munkanélküli megkérdezetteinél a munkaerőpiacon manapság nélkülözhetetlen készségek, képességek esetükben vagy eleve hiányoztak, vagy a munkanélküliség ideje alatt sérültek. Integrációjuk az esetek többségében már inkább a szociális, mint a munkaügyi alrendszer feladata (lenne).

A szociális földprogramban résztvevő roma életvitelű megkérdezettek háromnegyede 10 hónapnál régebben munkanélküli (ez az arány a munkanélküli nem roma alminta esetében 91%). A területi megoszlásból azt látjuk, hogy két megye (Békés, Jász-Nagykun-Szolnok) tartós munkanélkülieknek 24 hónap az elválasztó idő, 84 hónapja (7 éve) a hajdú-bihari kérdezettek egynegyede van munka nélkül. Érdemes megemlíteni, hogy azok, akik 1980-1985 között a fővárosban dolgoztak, 72 hónapja nem találnak munkát. Hazajöttek, újra elhelyezkedni nem volt lehetőségük.

A tartósság aggasztó hatásai mellett a krízist növeli, ha a háztartásban nincs más aktív személy. Mintánkban azok, akik 1993-1997 között leginkább munkanélküliek voltak, közel fele arányban hasonló státusú házastárssal rendelkeznek. Elgondolásunk szerint a két nem keresős háztartás-típusban hatványozottan jelentkezik a földprogram szociális hatása, amely egy családot tarthat frissen, vagy erősítheti meg a munkához, rendszeres foglakoztatáshoz kapcsolódó készségeit, motivációit, növelve ezáltal az adaptáció/innováció esélyeit. Az adatfeldolgozásból kitűnik, hogy a 2-5 fős családok nagy többségében a szociális földprogramban két személy dolgozik.

Itt érdemes idézni a program személyi networkjének, hálózatának mutatóit. A korábban becsült családszám (összesen 907 fő) mellett a bevonható humán erőforrásokra a családnagyság és a földprogramban dolgozók száma jelent egzakt mutatót. Vizsgálatunkban 1 főtől 14 főig terjed a közös háztartásban együtt élők száma. Jellegzetes családnagyság mindhárom megyében az öt fős család. A cigány családoknál is a 4-6 fős család él leginkább, de jellemzőek a hagyományos szélsőértékek is, a 12-nél több tagot számláló nagy famíliák. A földprogramban már főként az aktív korúak dolgoznak, de Békésben és Hajdú-Biharban előfordult, hogy a nagyobb haszon vagy a települési munkanélküliségi ráta magas aránya miatt a tágabb családot (5 fő) is bevonták a munkába, az értékteremtő folyamatba.

Az értékek tartósságára ad választ az a kérdés, amelyik a munkanélküliség és a kényszerűségből feladott tervek kapcsolatát vizsgálja. Ebből kiderül, hogy a minta egyformán feladta házának további építését, felújítását, mind a lakás kényelmi szintjének emelését. A gyermekek taníttatásáról, mint kulturális, a kiemelkedést elősegítő tőkéről a minta több mint kétharmada nem mond le. (A romák esetében ez az arány 60%.) Fontos területi szegregációra utaló tényező lehet abban, hogy a minta egytizede lemondott a munkanélküliség miatt arról a tervéről, hogy elköltözzön a településéről. (A roma életvitelű kérdezetteknél ez közel 85%.) Itt kell megemlítenünk azt, hogy a modernizációs hipotézisek között szereplő ,,csökken az elvándorlási kényszer" kategóriáját nem látjuk bizonyítottnak. A ,,füstbement terv" hátteréhez tartozó tény az, hogy akik lakóhelyváltást terveztek 1980-1985 között a fővárosban, 1986-1992 között leginkább mostani lakóhelyükön dolgoztak. 1993-1997 között viszont 50 százalékuk már munkanélküli volt. A lokalitás adaptív/innovatív hatása a mobilitási tényezők mellett a földprogrammal foglalkozó szervezetek, összejövetelek kapcsán is mérhető. A megkérdezettek egynegyede jelezte azt, hogy már létezik ilyen típusú szerveződés. A legtöbb ilyen összejövetelt Jász-Nagykun-Szolnok megyében regisztráltuk

Kérdőívünkben közvetlen, az anyagi viszonyokra vonatkozó kérdés nem szerepelt, a szociális transzferekben való részesültségből - korábban pedig a fogyasztási és infrastrukturális javakból - következtethettünk a materiális háttérre. Általánosan elmondható, hogy a szociális segélyezés az utolsó eleme annak a biztonsági hálónak, amely az embereket a szegénységtől védi, illetve védené. Az 1997 novembertől adható gyermekvédelmi támogatásban a többség még nem részesül. A megyék közül ezt a fajta támogatást leginkább Hajdú-Biharban folyósítják a megkérdezetteknek. A rendszeres szociális segély a minta egészében nem jellemező. A lakásfenntartási támogatást csak öt - nem roma - kérdezettnek utalják az érintett önkormányzatok. A szociális földprogrammal kapcsolatban a minta 96 százaléka tudja, hogy ez nem pénzbeli szociális ellátás. Az ápolási díjban 4 nem roma, 2 roma életvitelű megkérdezett részesül. Az átmeneti segélyt kapók több mint fele a roma almintába tartozik. (Az átmeneti segély osztása leginkább Békés és Hajdú-Bihar megyére jellemző.) A közgyógyellátás is inkább a roma kérdezetteknek ,,jár". A munkanélküliek jövedelempótló támogatásában az összes kérdezett egyharmada részesül. Az átlag mögötti jelentős területi különbség, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében és Hajdú-Biharban harmaduk részesül ebben a szociális transzferben, ugyanakkor Békés megyében csak a kérdezettek egytizede. A családsegítéssel, mint személyre szabott segítséggel a minta egy nem roma életvitelű család kivételével még nem találkozott. A szociális transzferek hasznossági sorrendjét a szociális földprogram vezeti, s a családsegítés zárja.

Fontos elmondani, hogy a munkanélküliség idején leginkább a közhasznú programok foglalkoztatták a megkérdezetteket. A szürke/fekete gazdaságba tartozó alkalmi munkát a válaszadók majdnem fele (a roma alminta kétharmada) jelölte meg pénzkereseti forrásként.

Az anyagi tartalékok másik dimenziója az, hogy a kérdezettek milyen saját forrással járulnak hozzá a földprogram sikeréhez. A válaszokból kiderült, hogy a minta a sikerhez leginkább termelési eszközzel, valamint pénzzel járult hozzá. Itt azonban hatalmas az eltérés a roma és a nem roma minta között, mert az utóbbiak majdnem 90 százalékban tudják így segíteni a programot.

Az anyagi javak között érték és életmód is a föld. Utóbbit kérdőívünk egy nagyobb területre, valamint a házhoz csatlakozó kertre (kisháztáji) bontotta. A minta többségének (83%) van ház körüli kertje. A romák esetében 24 főnek igen, 12-nek nincs ilyen művelési lehetősége. Fontos adaptációs kategória az, ha a kertjét nem hagyja parlagon az ember. Mintánkban csak 8 fő jelezte azt, hogy kertjét nem műveli. A család vagyonát, megélhetési lehetőségeit növeli, ha nemcsak kertje van, hanem esetenként nagyobb (jobb minőségű) földje is. A romák egytizede (4 fő), a nem romák közel fele (42 fő) rendelkezik ilyen tulajdonnal. A föld nagyságát tekintve az mondható el, hogy a romák (4 fő) 5 hektár alatti területtel bírnak. A nem romák fele rendelkezik hasonló nagyságú művelhető területtel. Néhányan (18 fő) azonban a helyi társadalom tehetősebb rétegei közé tartoznak, mert 6 és 41 hektár közé eső földterülettel rendelkeznek (3. ábra). A földnagyság területi bontásából képet kapunk arról, hogy az egyes önkormányzatok (mint a vizsgált szociális transzfer egyetlen szűrője) hogyan kezelik a földprogramba kerülés kritériumait. A mintába került szociális földprogramban résztvevők között hat hektárnál nagyobb birtokok csak Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun Szolnok megyében találhatóak. Fontos megemlíteni, hogy Békésben csak 6 megkérdezett jelzett (5 hektárnál kisebb) földterületet.

Értelmezésünk szerint hasonló (adaptív/innovatív) vonatkozása, kultúrája van a haszonállat tartásának is. A nem roma megkérdezettek háztartásában 89%-ban - leginkább sertést vagy baromfit - találunk. A roma életvitelű válaszadóink közel 40 százalékban tartanak - hasonló fajtájú - állatot. Náluk azonban szarvasmarha, valamint juh egyáltalán nincs.

A megkérdezettek szociális kapcsolatai, a személyes network jó mutatója annak, hogy ki az, akinek a véleménye hatással lehet a válaszadók hétköznapjaira. Erre a kérdőív földprogram hatásvizsgálatáról szóló fejezetéből kapunk választ. A szociális földprogramhoz történő csatlakozásban a ,,saját maguk döntöttek" kétharmada nem roma. A nem romák harmada (a romáknál ez 25%) a házastárssal döntött ebben leginkább. A csatlakozás kérdésben még a polgármesteri hivatal képviselőjének (a hatalomnak ?) volt szava, mert a minta 24 százaléka leginkább rá hallgatott. A kisebbségi önkormányzat szerepe ebben teljesen elhanyagolható volt, mert a romák 4 százaléka (!) fordult tanácsért hozzájuk. (Ez a szomszéd szerepével egyezik meg.) A kapcsolatok, a személyes kooperáció másik vetülete, hogy földprogramos problémák esetén kihez fordulnak segítségért a kérdezettek. Összességében az mondható el, hogy a megkérdezettek leginkább a település valamely választott testülete képviselőjéhez fordulnának, bár figyelemreméltó, hogy probléma esetén minden hetedik család nem tud kihez fordulni. A szervezett segítség hiánya különösen Hajdú-Bihar megyében kimagasló, hiszen ott a résztvevők közel 40 százaléka tanácstalan.

A fenti kapcsolati pontokból levonható fontos összefüggés, hogy egy tartósan mélyponton lévő réteg innovációs potenciáljának a növekedéséhez és tágabban a település megtartó erejének az emeléséhez a kulcs a helyi hatalom modernizációs, innovációs készségében rejlik. A helyi vezetésnek a társadalom különböző alrendszerei irányában tett fejlesztési, polgárosító elképzeléseiben, egy civil társadalmi jellemzőt, a ,,képessé tevés" technikáját kell(ene) elsajátítani. Tudjuk, hogy ez a működési kód nem a közigazgatás jelenlegi sajátossága, de alkalmazása egyrészt a lokalitás erőinek, a polgári kezdeményezések meggyökeresedéséhez, az önkormányzatiság ethoszához, másrészt a célcsoport hátrányos helyzetéből való elmozdulásához vezethet.

A krízisből való kilépés stratégiáinak fontos eleme a munka és a hozzá kapcsolható egyéni értékek. A kérdőívben szereplő ,,3 kívánság" itemek elemzése után azt tapasztaltuk, hogy az elsősorban az életszínvonal emelkedéséhez kapcsolódó - anyagi vonzatú - kívánság a megkérdezettek több mint egyharmadánál elsődleges választás. Szignifikáns különbség az általános, magasabb rendű értékekkel definiált kívánságoknál, a munkához kapcsolódó értékeknél és az egészséggel kapcsolatos kívánságoknál mutatkozik a nem roma életvitelű megkérdezettek javára. Az ismeretekhez kötődő értékeket a minta 3,4 százaléka tartotta elsőként fontosnak.

A nemi szerepekhez kapcsolódva néhány eltérésre hívjuk fel a figyelmet. Az egyik az egészség - a nők kétharmada választotta -, valamint a munkával kapcsolatos preferenciák, amelyet a megkérdezett nők közel 70 százalékban, a férfiak pedig egyharmad arányban jelöltek meg elsődlegesen. Fordított megoszlást az anyagi javak esetén tapasztaltunk. Ezt az értéket a férfiak 57 százalékban választották. Az ismereteket, a tudást viszont egyformán fontosnak ítélte mindkét nem.

A életkor és az első kívánság keresztábrájából az olvasható ki, hogy a vizsgálatban szereplő legfiatalabb kohorsznál az anyagi természetű kívánságok a dominánsak, az ismeretek - a kulturális tőke - a 25-35 éveseknél a legfontosabbak, de ennél a korosztálynál nem elhanyagolhatóak az anyagi természetű, a munkához, a lakhelyhez, valamint a magasabb rendű értékekhez fűződő preferenciák sem. A 36-65 éves alminta kétharmadánál az anyagi kívánságok a legfontosabbak, a 41-50 közötti korosztálynál azonban a munkához és az egészséghez kapcsolódó értékek - talán, mert az egyik leginkább veszélyeztetett korcsoportról van szó - is jelentősek. A 66 év felettieknél az általános, magasabb rendű értékpreferenciák vezetik a ,,listát". A végzettséggel való összevetésekor az látható, hogy mindegyik iskolatípusnál az anyagi értékek szerepelnek az első helyen.

Az 1993-1997 közötti foglalkozási státuszok esetében a szellemi dolgozók, az ipari betanítottak, a munkanélküliek és a nyugdíjasok is az anyagi javakat preferálják leginkább. Ez utóbbiaknál fontos még az egészség (24%) is. A munkához kapcsolódó értékek a munkanélkülieknél felülreprezentáltak (19%), mert a minta egészében ez az arány 13,5%. Az elsődleges preferenciák (kívánságok) elemzése azt az eredményt mutatja, hogy - talán a presztizs, fogyasztási szempontok miatt - főként a pénz, az anyagiak azok, amelyek az emberek vágyai között szerepelnek. A munka, a teljesítmény általános értékként való tartós elfogadása azonban meglehetősen távolinak tűnik. Úgy véljük, hogy ez főleg annak köszönhető, hogy a földprogram által megcélzott csoport tagjai a munka világának szocializációs hálójából már meglehetősen régen (lásd: a munkanélküliségi adatok) kiestek, s ezt a vákuumot a szociális-munkaügyi ellátórendszer még nem tudta pótolni.

A modernizációs folyamatok tartóssága szempontjából fontos, egyfajta életmód-meghatározó az, hogy az érintettek miként értesülnek/értesülhetnek leginkább a körülményeiket befolyásoló projektekről. A hajdú-bihari megkérdezettek közel 20 százaléka szórólapok, plakátok révén tájékozódott a programról. (A 3 megyét érintő vizsgálat során kiderült, hogy ez a módszer csak Hajdú-Biharban volt általános.) Hasonlóan elhanyagolható a szerepe a helyi (az összes megkérdezett 5 százaléka jelzett ilyen információ-forrást) és a megyei médiának (az összes megkérdezett 3 százaléka tájékozódott innen). A lokális írott sajtóból egyedül a Jász-Nagykun-Szolnok megyei alminta (12%) értesült a földprogramról. A falugyűlés, közmeghallgatás is csak ebben a megyében jelentős

A szociális földprogram propagálása szempontból a Jász-Nagykun-Szolnok megyei polgármesterek a legaktívabbak, mert a helyi ,,első polgártól" az itt élők 82 százaléka szerzett információkat. A települési önkormányzat (szak)munkatársai a másik két megyében játszanak döntő - a két megyei alminta 96 százalékát jelentő arányban - szerepet a földprogramos tudnivalók továbbításában. A kisebbségi önkormányzatok hatása ebből a szempontból elhanyagolható, mert összesen a minta 7 százaléka jelezte, hogy ettől a testülettől kért/kapott földprogramról szóló információkat. (Ez az arány néhány százalékponttal jobb csak, mint a szórólapok, plakátok eredménye!) A személyes forrásokat a rokon, szomszéd kategória zárja 12 százalékkal. Összegezve a kommunikációs csatornák lehetőségeit látható, hogy a személytől (a helyi hatalomtól?) függő információ-továbbítás a döntő.

Az identifikációs változó alapján is látható, hogy az információk forrása leginkább egy testület vagy egy személy (4. ábra). Bár a média szerepe nem jelentős, a szociális földprogram sikeressége (a ,,belekezdene-e újra?" kérdésre adott válaszok alapján) erősebb ott, ahol a megkérdezettek ilyen jellegű információs forrást vettek igénybe a jelentkezéskor.

Azok a megkérdezettek, akik újrakezdenék a programot (a minta 2/3 része!) 40 százalékban az anyagi javakat, 21 százalékban az általános, magasabb rendű értékeket, 13-13 arányban pedig a munkát, illetve az egészséget jelölték meg első kívánságként. A sikerességet azonban a legszemléletesebben a roma/nem roma változó mentén érdemes vizsgálni. Látható, hogy a mintánkba került roma életvitelű népesség 86 százaléka (a nem romák 72 százaléka) válaszolt igennel a kérdésre, és csak 1 százalék válaszolt "nem tudom"-ot, szemben a teljes minta 13 százalékos "nem tudom" arányával. A minta egészében az elutasítók aránya összesen 12 százalék, a nem romák esetében 9 %.

A program erőssége, előnye a Békés megyei megkérdezettek körében a természetbeli hatások (,,több jószágot tudunk tartani, jól jön a takarmány, megtermeltük az alapvető élelmiszereket") a vizsgálat másik két megyéjében pedig a pénzpótlás. A korábban hipotézisként megfogalmazott - ,túlélési és hátrányos helyzetből történő kivezetési programként egyaránt használható" - gondolatot igazolja, hogy a teljes minta csaknem fele jövedelempótlékként tartja fontosnak a szociális földprogram projektet. A pénzpótlás szerepe a közös háztartásban élők számának növekedésével erősödik. Minden tizedik megkérdezett a program takarmánypótló szerepét emeli ki, míg szintén minden tizedik válaszoló egyfajta ,,tűzoltó" szerepet (,,nincs más") tart fontosnak. Ez egyértelműen arra utal, hogy a résztvevő családok bevételeikkel főleg a fogyasztásukban megjelenő hiányokat igyekeztek inkább pótolni.

Az innováció szempontjából meghatározónak minősíthető tervezést tükröző racionális cselekvés a szociális földprogram résztvevői körében is felfedezhető. Ide soroljuk a ,,saját termelőeszköz vásárlása"(2%), a ,,rendszeres munka keresése"(33%), a ,,részvétel átképzésen"(3%), valamint a ,,vállalkozás indítása"(1%) és a ,,saját földön gazdálkodni"(7%) választípusokat. Az elsődlegesen jelölt tervek egyrészt a racionális cselekvésre, a vélelmezhetően nagyobb jövedelem szerzésére (,,rendszeres munka, részvétel átképzésen, vállalkozás, saját földön gazdálkodás"), másrészt tüneti cselekvésre, kezelésre, a nem tervezhető jövedelemre (,,szociális segély, napszám"), valamint a bizonytalanság, a kilátástalanság érzetére, a jövőképhiányra (,,majdcsak lesz valahogy") vonatkoznak.(5-6. ábra)

A kiemelkedési stratégiák közül a rendszeres munkát vállalók 30-30 százalékban Hajdú-Biharban, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megyében élnek. Az átképzést is kizárólag ez utóbbi megyében élők vállalnák. Vállalkozást egy békési megkérdezett indítana, és a Viharsarok mellett a hajdúsági alminta kis része (3%) is elkezdené saját földje művelését. Ebből a két megyéből származnak azok a kérdezettek is, akik saját termelőeszközt is vásárolnának. Kor alapján nem lehet dominánsan innovatív csoportot felállítani. Az átképzést vállalók aránya 3 korcsoport között oszlik meg. A rendszeres munka keresésében és a saját földön történő gazdálkodásban a 41-50 évesek tekinthetők elsőnek, bár közülük kerül ki a legtöbb bizonytalan is, mert a ,,majdcsak lesz valahogy" válasz aránya 38%. Biztató, hogy a 18-24 éves alminta körében a rendszeres munka, a vállalkozás és a saját földi gazdálkodás kiemelten fontos. Saját termelési eszközbe a 36-40, illetve a 41-50 évesek közül 2 fő fektetne be. A nemek között nincs érzékelhető különbség az innovatív elemekben. Átképzésre inkább a nők jelentkeznének, vállalkozni inkább a férfiak szeretnének. A megkapaszkodási elképzelésekről az identifikációs változó esetében az mondható el, hogy saját termelési eszközt - feltehetően tőke hiányában (lásd a mivel járultak hozzá a földprogramhoz kérdés eredményeit!) - a roma életvitelű megkérdezettek egyáltalán nem vásárolnának.

Az édesapa végzettsége alapján az mondható el, hogy a rendszeres munkát keresők szülője 56 százalékban volt 5-8 osztályt végzett. A többi innovációs dimenzió összevetésekor már szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező apákat is találunk. (A vállalkozni kezdő kérdezett édesapja mellett a saját földön gazdálkodó alminta 25 százalékának szakmunkás az egyik szülője.) A saját termelőeszközt vásárlók érettségivel (ilyen végzettségű a saját földön gazdálkodni szándékozók 63 százaléka), valamint szakmunkásvizsgával rendelkeznek. Rendszeres munkát az általánossal rendelkezők keresnének leginkább (37%), de arányaiban nagyobb köztük a bizonytalanok köre (44%). Azok, akik terveik szerint saját eszközökkel művelik tovább a földet, továbbtanulásuk kapcsán nem emlékeznek semmiféle gátló tényezőre. Megjegyzendő, hogy azoknak akik úgy érzik, hogy bizonyos tényezők akadályozták a tanulásban, 60 százaléka meglehetősen szkeptikus a jövő kérdésében.

Az állandó munkaviszonyt a hetvenes években kezdő megkérdezetteink közül kerülnek ki leginkább a rendszeres munkát keresők. Az fenti innovációs elemek alkalmazói az elmúlt 18 évben mezőgazdasági, ipari, építőipari munkahelyeken dolgoztak. Kivételt az 1986-1992 között a kereskedelemben/szolgáltatásban munkahelyet találók jelentenek, akik ma átképzést vállalnának. A munka világának szocializációs tartalékai szempontjából fontos, hogy a saját termelőeszközöket vásárlóknak van már földjük és tartanak otthon haszonállatot (sertés, baromfi), közülük kerül ki a rendszeres munkát keresők többsége (67%). Érdemes említést tenni arról is, hogy a saját termelési eszközt vásárlók pénzjövedelemmel (egy 5000 Ft alatti összeget, valamint egy 51 ezer Ft feletti nyereséget regisztráltak) kerültek ki a programból. A rendszeres munka, a vállalkozás, az átképzés, valamint az önálló gazdálkodói létet tervezők dominánsan természetbeli haszonnal zárták a legutóbbi mezőgazdasági termelési évet. A tartósan munkát vállalók körében ez az összeg nagyrészt 25 ezer Ft alatti. A vállalkozást kezdő 41-50 ezer Ft természetbeli haszonnal zárt, az önálló gazdálkodók becsült haszna egyrészt 11-20 ezer Ft (75%), valamint egy fő 51 ezer Ft feletti összeget is regisztrálhatott.

A modernizációs (főként innovatív jellegű) elemek vizsgálata kapcsán elmondható, hogy a megkapaszkodást segítő, egyéni stratégiák gyökere kialakulatlan. A racionális cselekvés ellen ható bizonytalanság jellemzésére a legjobb példa az, hogy a változtatni szándékozók körében (a saját termelőeszközt vásárlókra gondolunk itt) a ,,majdcsak lesz valahogy" dimenzió az, amelyik leginkább jelen van a egyén magatartásának motivációjában. Bíztató azonban, hogy a racionális cselekvés inkább a 35 év alattiakra jellemző, a bizonytalanság, a passzivitás pedig az 51 év felettiekre (7. ábra).

A drámai és hatalmas sebességű változások első éveitől már lassan 10 esztendő választ el bennünket. A kétezredik év küszöbén az állami szerepvállalás erősödését jelzi az, hogy a rendszerváltó évek ,,tisztító viharában" elfeledett csoportok, régiók újra fontosak lettek a makrotársadalom számára. Jelen dolgozat egy szociálpolitikai project, a szociális földprogram adaptációs/innovációs hatásait vizsgálta három alföldi megyében. Témánkban ez a leszakadó/kapaszkodó társadalmi csoportok jövőkép-elképzelése.

A vizsgált rétegek körében az alrendszerek átalakulási trendje kb. 8-10 éve szakította meg a felemelkedést, a proletarizáció folyamatát. Láthattuk, hogy a változás kulcskategóriái (újítás, terjedés, alkalmazás) körükben még csak most vannak (újra) születőben. Láttuk, hogy mintánkban többségében még nincsenek meghatározóan jelen azok az értékek, normák (ismeretek, teljesítmény, munka stb.), amelyek hosszabbtávra is lehetővé tennék a bekapcsolódást a XX. század végén tapasztalható gazdasági-társadalmi modernizációs folyamatokba. A tartós kirekesztődés veszélye az lehet, hogy ,,gondolkodásuk, értékviláguk hozzáidomul a társadalom peremén szokásos életmódhoz." A társadalmi feszültségen, a deviáns viselkedés megszokott normává alakulásán túl rossz hatással van a családokra is, ahol a szegénység újratermelése, a hátrányos deprivált helyzet tartóssá válása, az adaptációs és innovációs készség és hajlandóság tartós és a fiatalabb generációra is átörökített elvesztésével járhat. A folyamat megállítása a társadalom különböző alrendszereinek olyan rugalmasságát igényli/igényelné, amely a változások egyenes és mellékhatásait képes felszívni.

Jelenleg az a helyzet, hogy a szociális földprogram azokon próbál segíteni, akik alól nemcsak a szocialista gazdaság kvázibiztonsága, hanem a második gazdaság biztosította kiegészítő anyagi biztonság is kiszaladt. Óvatosságra int az, hogy mindez megtörténhet még egyszer (lásd pl. a sarkadi földprogram problematikusságát). A gazdálkodási biztonság, a pénzügyi tervezhetőség feltétele a sikeres programnak. Ezért érdemes idézni még Esztergár Lajos kezdeményezését, aki, mivel a szatmári ínségenyhítő szövetkezet ,,a szociális szempontok mellett gazdasági-pénzügyi feladatot is betölt", indítványozza azt, hogy a szövetkezet kerüljön a Pénzintézeti Központ ellenőrzése alá. A működtetői (szervezeti) modernizációhoz tartozik még a nagyobb haszonnal kecsegtető kultúrák termesztése is. Ezt azonban a jelenlegi (technikai és ismeretekbeli) háttérrel nehéz elkezdeni. Segíteni kell a földprogramon belüli ismeretátadó összejövetelek, önsegítő csoportok kialakulását, sikeres programok bemutatását (adaptációs funkció erősítése). Véleményünk szerint önkormányzati felelősség az is, hogy a nagyobb földterülettel rendelkezők ne kerüljenek be a szociális földprogram célcsoportjai közé.

A mezőgazdasági válság sújtotta rurális kistérségek hagyományos elmaradottsága a centrum területektől a rendszerváltást követően tovább fokozódott, felerősödött. A hagyományosan jól bevállt, a piaci ingadozásoktól szinte független önellátó termelést folytat - mi a szociális földprogram működésének a csapdáját is ebben a tényezőben lájuk - , amely jellegénél fogva alkalmatlan jelentősebb tőke generálására. A veszély a jelenlegi helyzetben a gazdaság archaizálódásán túl a helyi társadalom mentális és morális ,,pusztulásában" van. Ebben a társadalmi folyamatban van óriási jelentősége a szociális földprogramnak, amely megkísérli a munka világán keresztül visszaintegrálni a jelentősen leszakadottakat, feltárva előttük a maguk számára lehetséges, egyéni utakat.

A szociális földprogram résztvevői munkaerő-piaci esélyének növelését a képzettségi szint emelésével látjuk megvalósíthatónak. Ennek klasszikus, rövidebb időt igénylő módja az átképzések, illetve más felnőttképzési lehetőségek szélesítése. A felnövő, hátrányos helyzetű generáció helyzetét azonban az javítaná, ha a középiskolai képzést mindenki számára kötelezővé tennék. Ezzel, bár valószínű, hogy a fenti állami norma hatékonyságának betartása korlátokba ütközne, javulhatna a kulturális tőke megszerzésének esélyegyenlősége. Elgondolásunk szerint a Nemzeti Alaptanterv által bevetendő alap-érettségi létrehozását hasonló okok indokolhatják.

Összegezve a 3 megyében végzett kutatást, a szociális földprogram megfelel annak a célnak, hogy a kvalifikálatlan rétegek számára újra szocializációs keret nyújtson a munka világába. Megerősítve néhány hipotézist, a program adaptív eredményei közé sorolhatjuk azt, hogy megerősít készségeket, motivációkat, ami növeli az esélyt az előnyösebb helyzetbe jutásra, valamint kihasználatlan emberi, tárgyi és természeti erőforrások kerülnek bevonásra a szociális rendszerbe, egy általános értékteremtő folyamatba. Azonban az innováció tartósságához, az ajtók nyitva maradásához komplex háttér - a program és az egyéni szocializáció teljesebb harmonizációja, a kockázatra, a választásra való képesség, a saját sors ellenőrizhetőségének élménye, mint az információs társadalomba való bekapcsolódás alapfeltétele is - szükséges.

JEGYZETEK:

1. Az egy főre jutó GDP alapján az ország megyéi közül Békés a 12., Hajdú-Bihar a 10., Jász-Nagykun-Szolnok a 13. volt 1996-ban. Lásd bővebben: Farkasházi Lászlóné: A bruttó hazai termék területi megoszlása. In.: Területi statisztika 1998. január

2. Magyarország Vidékfejlesztési Koncepciója, 1997. Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet

3. Havas Gábor - Kemény István: Cigánynak lenni. In.: Társadalmi Riport 1996. 352.o

4. Országos Területfejlesztési Koncepció Bp. 1997. 22.o.

5. Bővebben: Guy Standing: Szerkezetátalakítás az igazságos elosztásért Kelet-Európában. In.: Esély 1993/1.

6. Szociális altruista szövetkezete ,,hitelt nyújt minden ínséges és arra rászoruló egyénnek azért, hogy gazdaságilag megerősödjék, a gazdasági elesettségből kikerüljön és önálló egzisztenciává alakuljon. Fontos még az, hogy a juttatásoknak az egyéni szükségletekhez kell igazodni (fokozatok: kecske, ? liba, ? naposcsibe, ? sertés, ? méhkaptár és házjuttatás) és ha ,,az elesett nem rendelkezik a szükséges erkölcsi és ismeretbeli kellékekkel, a segítésnek az ismeretek nyújtásával és a helyes gazdálkodásra való tanítással együtt kell haladnia."

7. Serafin József: Szociális földprogram kialakítása, működtetése a településeken. Bp. 1997. Kézirat

8. A működtetői kérdőívünk adatai szerint a szociális földprogram célcsoportjai: 60-84 % közötti arányban tartós munkanélküli, illetve roma családok, 0-19 % közötti arányban nyugdíjasok, megváltozott munkaképességűek és nagycsaládosok fordulnak elő.

9. Lásd: Mezőgazdasági programok romáknak. In.: HVG 1997. november 15.

10. A hipotézis nem igazolódott. A problémacsokorból kiderül, hogy a szociális földprogram kapcsán a terméslopások gondja a megkérdezettek 23 százalékát zavarja.

11. Az életvilág a mindennapi élet azon elemeit jelenti, amelyet a társadalomban élő személy adottnak vesz. Az egyénnek a társadalomban való eligazodását, tevékenységét segíti az, hogy az életvilágot ismeri és adottnak veszi. In.: Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Budapest 1997. Osiris Kiadó

12. Szoboszlai Zsolt: A szociális földprogram hatékonysága. In.: Esély 1999/1

13. S. Nagy Katalin: Fogyasztás és lakáskultúra Magyarországon. In.: Replika. 1997/26.

14. A Jász-Nagykun-Szolnok megyében élők és videóval rendelkezők körében két és félszer többen jeleztek vissza racionális cselekvést (a terv változó -,,rendszeres munka, részvétel átképzésen, vállalkozás, saját földön gazdálkodás, szociális segély, napszám”- összevonásából elnevezett kategória), mint a passzív, bizonytalanságot tükröző, ,,majdcsak lesz valahogy" magatartástípust.

15. Varga Károly: Modernizáció és tömegkommunikáció. Bp. 1968. Tömegkommunikációs Kutatóközpont

16. A romák legmagasabb iskolai végzettsége: 1-7 osztály (32,61%), 8 osztály (45,77%), szakmunkásképző (10,68%), középiskola (1,68%), diploma (0,24%). A nem romák hasonló adatai: 1-7 osztály-11,17%, 8 osztály-35,88%, szakmunkásképző-19,42%, középiskola-23,81%, diploma-9,45%. Kemény István-Havas Gábor: Cigánynak lenni In.: Társadalmi Riport 1996. Tárki-Századvég

17. Kornai János: A szocialista rendszer. HVG Kiadó, Bp. 1993.

18. Szalai Júlia: A kényszerasszimiláció zsákutcája. In.: Népszabadság. 1998. Február 14. 19.o.

19. A roma életvitelűnek minősítettek körében az országos munkanélküliségi ráta 35,8%, a nem roma népességnél 11,2% In.: Gyorsjelentés a szegénységről. Szociális Szakmai Szövetség Bp. 1996.

20. Havas Gábor-Márkus István: Cigánynak lenni. In.: Társadalmi Riport. Tárki-Századvég 1996.

21. Diebel Andrea: A munkanélküliek legveszélyeztetettebb rétegének, a tartósan munkanélkülieknek jellemzése (egy debreceni kérdôíves felmérés alapján), különös tekintettel külsô és belsô családi kapcsolatrendszerük alakulására ebben a kritikus élethelyzetben. Debrecen, MTA RKK 1996. Kézirat

22. Eredeti értékek: 1=felesleges, 2=inkább felesleges, 3=is-is, 4=inkább hasznos, 5=teljes mértékben hasznos

23. A 100 fokú skála akkor lenne 0, ha mindenki feleslegesnek és akkor lenne 100, ha mindenki teljes mértékben hasznosnak értékelné az adott szociális transzfert

24. A földprogramba kerülés kritériumairól a működtetői kérdőívben találunk adatokat. Figyelemreméltó, hogy a hagyományos feltételek (munkanélküliség, családnagyság, egy főre eső jövedelem) mellett a ,,ne rendelkezzék saját földterülettel” választípust csak 3 (egy békési, kettő hajdú-bihari) településen alkalmazzák.

25. Munkánkban a leginkább megjelölt kívánságokból, tartalomelemzés módszerével képzett kategóriákkal (az ismeretekhez fűződő kívánságok, anyagi vonzatú kívánságok, a munkához kapcsolódó kívánságok, az egészséghez kapcsolódó, a lakhelyhez, az életmódhoz fűződő kívánságok, általános, magasabb rendű kívánságok, a földprogramhoz kapcsolódó kívánságok) dolgozunk. N=117

26. Az itt felsorolt arányok a megkérdezettek összességére vonatkoznak.

27. Magyar Háztartási Panel 1997.

28. Csanády András: Az átalakulás határai. In.: Törésvonalak és értékválasztások. MTA Politikai Tudományok Intézete 1994. Szerk. Balogh István

29. Lásd: Modernizáció a társadalomban In.: Varga Károly: Modernizáció és tömegkommunikáció. Bp. 1968. Tömegkommunikációs Kutatóközpont

30. Sági Matild-Kolosi Tamás: Rendszerváltás és társadalom-szerkezet. In.: Társadalmi Riport 1996. Tárki-Századvég

31. Esztergár Lajos: Jelentés Keresztes-Fischer Ferenc M. Kir belügyminiszternek a Szatmár vármegyei ínségenyhítő tevékenységről. Pécs 1941.

32. Lásd még: Baukó Tamás- Gurzó Imre - Márton János: A földhasználat és a térségfejlesztés néhány aspektusa Békés megyében I. In: Comitatus 1997/december

33. Kertesi Gábor: Cigány gyermekek, cigány felnőttek a munkaerőpiacon. In.. Közgazdasági Szemle 1995/1

34. Csepeli György: Szociálpszichológia. Osiris, 1997.