Csorba József

 

Az információs társadalom irodalma:
Castells az Információ Koráról

 

A technológiai forradalom különféle összetevőire alapozó, könyvtárnyi irodalomban rendet rakni nem könnyű. Ezért érdemesítjük fokozott figyelemre a rendszerező műveket. Az információs társadalommal mint társadalmi paradigmával foglalkozó szerzők nagyjából három megközelítés alapján próbálják a vonatkozó ismereteket rendszerezni.

Az első és legkorábbi a technológiai szemlélet, amelynek hatalmas irodalmában nehéz eligazodni, rangsorolni, bár a különböző tudományterületek vezető tudósai, és a szakemberek válogatnak az elektronikai, információtechnikai és -technológiai fejlődést méltató szerzők között. Ma a technológiai szemlélet az információtechnikai ipar, információtechnológia, információgazdaság, a konvergencia-elv fogalmak széleskörű interpretálásával uralja az információs társadalom-irodalmat.

A második az információjogi és adminisztrációs-regisztrációs szemlélet, aminek sokkal kisebb irodalma van, neves szerzők nélkül, különféle politikai (állam-, gazdaság-, politikaelméleti) meggondolásokból háttérbe szorítva, s amelyik csak az 1990-es évek végére kezd az ITá-események és irodalmak homlokterébe kerülni. A legfontosabb, szakmai hiányokat kitöltő magyarázatok az információtörvény, az írott és íratlan nemzetközi információalkotmány, az információszabadság-eszmény, az információs infrastruktúra és információs közmű fogalmakkal dolgoznak.

A harmadik a társadalomelméleti szemlélet az információs társadalom paradigma interpretálásával, nagyon csekély rangos irodalmat felvonultatva, a kritikai-rendszerező munkákat az egyik kezünk ujjain megszámolhatjuk. Az egyik ilyen (és talán a legrangosabb) munkának számít mai ismereteink szerint Manuel Castells “The Information Age: economy, society and culture” című háromkötetes műve. Castells a hálózatosodó társadalom felemelkedése (1996), az identitás keresése ebben az új paradigmában (1997), ill. a közelgő ezredforduló kapcsán készült információs jelentése (1998) köré szervezett kötetekben megpróbál eleget tenni mindhárom szemléletnek. Ráadásul eleget tesz mindjárt a téma obligát modelljeinek is, úgymint a technológiai következmény-modellnek (mint az információs és kommunikációs technológiák mennyiségi és teljesítményrobbanása következményének), a gazdasági szektormodellnek (mint a négyszektoros gazdaság és társadalom fogalmai közötti tájékozódásnak), ill. a szociológiai-politológiai tengelymodell (mint a tudástársadalom mibenléte) fogalmai közötti érvelésnek. Castells elmarasztalható információtudományos, közgazdasági vagy más társadalomtudományi nézőpontból, de azt nem lehet elvitatni, hogy az első valóban komolyan veendő kritikai, rendszerező munkát adta közre az információ koráról, amellett néhány eredeti fogalom és gondolat szülőjeként (mint az informatizációs paradigma felállítójaként) hangsúlyozza, hogy az információs társadalom mindenekelőtt az információról szól.

 

 

1. A informacionalizmus mint újkapitalizmus magyarázata Castellsnél

 

Castells mindjárt az elején leszögezi, hogy az információs társadalom (és társadalmak) csak és kizárólagosan kapitalizmusok lehetnek, bár kulturálisan és intézményileg sokfélék. Az informacionalizmus az 1980-as évek elejétől formálódik mint egy újkapitalista paradigma. Castells határozottan különbséget tesz az információs társadalom (a továbbiakban ITá) és az informacionális paradigma között (ahogy az információgazdaság és informacionális gazdaság között is). Az információs társadalom terminológia az információ szerepét hangsúlyozza a társadalomban, de Castells figyelmeztet, hogy a legszélesebben értelmezhető információ (mint ismeret-, tudásközlés, communication of knowledge) döntő tényező volt minden korábbi társadalomban is.

Az informacionális jelző éppen azt hangsúlyozza, hogy a társadalmi rendszerek egy speciális változatáról van szó, amelyben az információ képzése (termelése), feldolgozása és forgalmazása már alapvető forrása a termelésnek, a termelékenységnek és a hatalomnak, amennyiben új technológiai feltételek és készségek álltak elő az adott történelmi korszakban.

A Castells-féle informácionális társadalom-definíció és fogalomhasználat pontosabban írja körül a történéseket minden más ITá-interpretációknál, döntő fejleménynek a hálózatba szerveződést (“Network Society”) tekintve, mint aminek a társadalom minden mezőjében átható befolyása van.

Castells az új paradigma eredeztetésében, definiálásában és a nemzetközi kommunikációba bevezetésekor az 1960-as években Japánban történtekhez megy vissza: a Johoka Shakai-t tekinti (sokakkal egyetértésben) mindenek alapjának, amit 1978-ban Simon Nora és Alain Minc vezet be Európában. Innentől kezdve az információtudomány, ill. a társadalomtudományok különféle “információs társadalom” interpretációi már különbséget tesznek az észak-amerikai, a japáni (majd annak nyomán a délkelet-ázsiai) paradigmák között, ahogy igen jelentős szemléleti eltérés alakul ki a felzárkózási (utolérési) modernizációs társadalmi programok (átmeneti társadalmak) megitélésében is. Az tény, hogy a délkelet-ázsiai kistigrisek felzárkózása mindenekelőtt az állam információs modelljének és makrokommunikációs szerkezetének átalakításával (informatizációjával) történt. (Nem így az egyébként sokkal jobb adottságú magyar modellben, ahol nemzeti modernizációs programok hiányában az erős magánérdekeltségek ezt az utat kizárták, s egy politikai kényszerstabilizációs célú modernizációs és gazdaságpolitikai megoldással a pénzgazdaságot tették az átalakulás motorjává.)

 

1.1 Az információgazdaság mint globalizáció Castellsnél

Az információs társadalom gazdasági rendszer-jellemzőinek körüljárásában Castells összefogja a közgazdasági érveket történetiségükben, s így hivatkozik a gazdasági termelékenység (információ)tudományos modellezése kapcsán Solow-ra, aki az 1940-es évek végéig a robosztus amerikai növekedésben 87,5%-ot a technikai változásoknak, 12,5%-ot a tőkének tulajdonított. Évtizedekkel később a “reziduális tényező” (az energiafelhasználás, a kormányzati beavatkozás, a munkaerő iskolázottsága) is nagyobb súlyt kap a magyarázatokban, de a legtöbben a technológiai fejlődést tekintik a növekedés motorjának, amit a gazdasági mérés nem (vagy nem teljesen) tud igazolni.

Így bontakozik ki a tudás alapú termelékenység-növekedés körüli vita, amennyiben a hagyományos hivatalos statisztikák szerint a technológiai eredetűnek tekintett ipari termelékenység-növekedés 1950-1973 között volt a legnagyobb, s azóta egy csökkenő trend érvényesül, noha ez a korszak nagyjából összevethető az információtechnológia forradalom kezdetével?! A hivatalos statisztikák tanúsága szerint a sokat emlegetett reziduális tényező (amit az 1960-as évek termelékenység-növekedésében 1,5%-ban állapítanak meg) nincs sehol 1972-1992 között. A statisztikai évkönyvek az 1970-es és az 1980-as évek folyamán a teljes ipari termelékenység (total factor productivity) növekedésének csökkenését regisztrálják világszerte (még a japáni mintában is a tőke bizonyul a legfőbb növekedési tényezőnek, s nem a technológia).

Szakértők azonban figyelmeztetnek, hogy igen jelentős időeltolódás van a technológiai innováció és a gazdasági növekedés jelentkezése között, vagyis az 1970-es években belépett technológiai fejlemények az 1990-es években hasznosulhattak. (Nem mellékes esemény e tárgykörben, hogy a termelékenység-stagnálás a szolgáltatásokban is hatalmas vitákra ad alkalmat a szakértők, elemzők és az üzleti élet képviselői között.)

 

1.2 Az informacionális kapitalizmus át- vagy újrapolitizálódása

Minden ITá-irodalom kiemelten foglalkozik vele, és Castells is mondandója egyik legfontosabb logikai vezetőjévé teszi, hogy mindenekelőtt az állam szerepének újragondolását igényli az, amit az információ kora mint előnyt hozhat számunkra. Az ITá gazdasági rendszerének modellezése kapcsán a közérdek és a nemzetgazdasági érdek érvényesítése az állami és kormányzati fejlesztési szervezetek, vállalatok és társaságok beavatkozása a globális, nemzetközi, regionális stb. versenybe erről szól. A fejlesztő állam szerepének felerősödése az információtechnológia benne rejlő tulajdonságaiból következően is indolkolt volt, minthogy az információfogyasztás/birtoklás széleskörűségének biztosítása, ill. a társadalmi (generációs stb.) igazságosság-igény közgazdasági hangsúlyozása ezt követelte.

Az információs gazdaság (ill. önálló szektorrá terebélyesedése után az információgazdaság) új gazdasági szervezetei, intézményei és kultúrája, mint a hálózatba szerveződő vállalatok közgazdasági, jogi és adminisztrációs értelemben is merőben mást jelentenek. Az indusztrializmusból az informacionalizmusba történő átmenet az 1980-as évek gazdasági átalakulásában a termelés és termelékenység, ill. a fogyasztás és a versenyképesség fogalmai közötti nagy átalakulásban fogható meg a legjobban. Ennek a folyamatnak legfontosabb tényezői: - az ipari termelés átalakulása a tömegtermelésből a kisszériák felé: az információtechnológia kiterjedése, mint függetlenedés a központoktól stb.: a bizonytalanságok jobb kiszűrése a gazdasági/üzleti folyamatokból: a munka átalakulása, mint az információtudatosságának növekedése: a kisvállalkozások szerepének erősödése a nagyvállalati formákkal szemben: a toyotizmus típusú viszonyok kialakulása, mint menedzsment-munkás-kooperáció, a multifunkcionális munkaszerepek, TQC stb.

A hálózatba szerveződés minőségileg újat hozott a cégen belüli, a cégek közötti kapcsolatok szervezésével, a vállalati stratégiai megállapodások formájában, a horizontális kapcsolatok és globális üzleti hálózatok kialakulása révén. A japán modellben a hálózatba szerveződés egyrészt a horizontális hálózatok révén ment végbe, amelyek a nagyvállalatok belsőpiacon belüli kapcsolataira épültek (a zaibatsu szerint felállt három legnagyobb ilyen hálózat a Mitsui, a Mitsubishi és a Sumitomo, majd mögöttük három másik nagy hálózat formálódott a nagybankok körül: a Fuyo, a Dao-Ichi Kangin, a Sanwa). Másrészt vertikális hálózatok formálódtak a keiretsu mintájára a nagy iparvállalatok körében, beszállítók ezreivel (ilyenek jöttek létre a Toyota, Nissan, Hitachi, Matsushita, Toshiba, Tokai Bank, Industrial Bank of Japan körül).

Ezek a mára szilárdnak tekinthető üzleti csoportok képezik a japán ITá-paradigma gazdasági rendszerét, ill. annak a magját a kölcsönösségek hálózata, a pénzügyi függőségek, a piaci megegyezéses formák, a munkaerő-transzferek, nem utolsó sorban az információrészesedés-szervezések stb. révén. A legsajátosabb jellemzője ennek a rendszernek, hogy minden hálózatnak van egy általános kereskedelmi cége (sogo shosa), amely a rendszerintegrátor szerepkörét gyakorolva közvetítőként működik az input és output szabályozásában.

Fontos tényezője ennek a rendszernek és gyakorlatnak a politikai konszenzusra alapozott állami intervenció, a stratégiai tervezés, a tanácsadás professzionalizmusa. Minden szakértő hangsúlyozza a délkelet-ázsiai modell sikerében a politikai, állami, kormányzati, ill. az üzleti szervezés kapcsolatának eredményességét. A kifejezetten az ITá-paradigmák gazdasági rendszerének modellezésében számos jellegzetességet vonultatnak fel az elemzők, s ezek tömegéből Castells a multiknak, a transznacionális társaságoknak, az internacionális hálózatok típusainak ad nagyobb teret, a beszállítói hálózatok (OEM, ODM, fókusztársaságok stb.), termelői hálózatok (koprodukciók stb.), fogyasztói hálózatok, szabványkoalíciók és technológiai együttműködő hálózatok formái révén.

 

1.3 Az informacionalizmus szelleme az információs társadalmakban

A weberi protestáns etika, mint a kapitalista gazdasági rendszer rendezőelve, Castells-t is alapvetésre készteti: de mindjárt magyarázkodni kényszerül, mert az információtechnológia kibontakozása mint korszerűsítés (modernizációs, gazdasági rendszerszervező tényező) nem lehet automatikusan termelékenység-növelő eszköz, mert rendszerint nem hatékony módon vagy nem profitképes műveleteket modernizál. Csak a teljes átalakulás, az átszervezés hozhatja meg a kívánt növekedést, s ez akkor következik be, amikor a számítógépeket már hálózatokba kapcsolják.

Az ITá-változatok gazdasági és társadalmi rendszermodellezéséhez Castells hosszasan idézi az előzményeket, s a politikai rendszerképző informacionalizmus megalapozásakor emlékeztet a klasszikus posztindusztrializmus három alapvető állítására, ill. jövendölésére: amennyiben

 

2. Az ezredforduló információs társadalmának jellemzői

Castells nem egy pesszimista vátesz, de keményen fogalmaz az eddigi és a ma ismert jövőbeni információs társadalom programok lehetséges kimenetelét illetően. A mai tapasztalatok összegzésekor egyrészt az egyenlőtlenség, a polarizálódás, a szegénység és reményvesztettség jellemezte társadalomképet rajzol fel, amit a világ legelső információs társadalma, az USA teljesítményével igazol (ahol a lakosság több mint 50%-a él a létminimum alatt, ami, persze, nem azonos a fejlődő világ viszonyaival).

Másrészt a Castells-i mérleg a munka individualizációjára mint jellemző folyamatra mutat rá, arra, hogy egyre többen önfoglalkoztatók, mind nagyobb arányban kerülnek ki a szervezett béralku világából. Harmadrészt a túlzott kizsákmányolásra mutat rá, amennyiben a gyengébb érdekérvényesítők (mint bevándorlók) kizsákmányolása, rossz értelemben vett, sőt elfajult (!) integrálódásként megy végbe, aminek eredményeként mind többen kerülnek az árnyékgazdaság, az informális állam illegális szerveződéseibe. Castells kettős, két amerikai társadalomról beszél, amikor hangsúlyozza, hogy a nagy amerikai növekedési trend idején a csúcsvezetők fizetése az 1973-as 1,2 millióról, 1989-re 3,1 millió, 1995-re 4,3 millió dollárra növekedett, miközben az átlagos családi jövedelem aránya az 1973-as 23 ezer dollárról, 1995-re 18,9 ezer dollárra csökkent.

 

2.1 Az ezredforduló új világának modellezése

Castells sajátos fogalmazásait kiemelve a következőkkel írható le röviden az ezredforduló új világa. Az információs társadalomnak Castells szerint nem az a legfőbb jellemzője, hogy olyan társadalom, amelyik információtechnológiát használ, hanem a sajátosan új társadalomszerkezet, amit a meghatározott informacionális paradigma formál. Azonban ez az új paradigma a mára unalomig hangoztatott globalizáció, integráció és internacionalizálódás mellett, azzal párhuzamosan és éppen olyan mértékben a "perverse connection" (Castells fogalomhasználata) jelenségével is jellemezhető, aminek hatására népcsoportok, városrészek, régiók, országok izolálódása megy végbe (s a “szétkapcsolódásról” és “kirekesztődésről” mind jelentősebb tapasztalati anyag halmozódik fel).

Az ezredforduló új világa az 1960-as évek folyamán, ill. az 1970-es évek közepén formálódott, három egymástól független fejlődés vonulata révén. Az első és mindenekelőtti nagy vonulat az IT-forradalom, mögötte a kapitalizmus és az államszocializmus gazdasági válságával, s a rákövetkező szerkezetváltással. A második vonulat mint döntő fejlemény a kulturális és szociális mozgalmakkal jellemezhető, a libertarianizmussal, az emberi jogok mozgalmakkal, a feminizmussal, az environmentalizmussal és így tovább. A harmadik vonulatot az jelenti, hogy az említett folyamatok együttesen olyan társadalmi formációkat hoztak létre, mint a "network society", a "new economy", az "informational (global) economy", a "new culture", a "real-virtual culture" stb.

Az 1970-es évek közepére kibontakozó (társadalmi) válságból a kapitalista gazdaságok, a vállalatok és a kormányok számos új megoldással a kapitalizmus új formáját hozták létre, aminek jellemzői a gazdasági magtevékenységek globalizációja, a szervezeti-intézményi rugalmasság, a menedzsment nagyobb befolyása (hatalma) a munka felett. A verseny nyomása, a rugalmas munka, a szervezett munka hiánya (a szakszervezetek elsorvadása, megszűnése) következtében vége lett annak a kapitalizmusnak, amelyik az ipari forradalomban formálódott, s amely az 1930-as évek depressziója és a második világháború után a keynesiánus elvek, a jóléti állam keretei között működött. Az új informacionális kapitalizmus sokkal keményebb, de rugalmasabb is egyben, mint elődje: az innováció indukálta termelékenységre és a globalizáció orientálta versenyképességre épül. Castells a társadalmi változásokban a gazdasági átalakulások és a technológiai innovációk mellett a kulturális változások folyamatát éppolyan fontosnak tartja. A kulturális változások legfőbb trendjét pedig a libertarianizmus címen összefogott baloldali-liberális szellemiségben (főként egyetemi környezetben) jelöli meg, erős marxista kötődéssel, ugyanakkor a munkásosztálytól való teljes elszakadással jellemezve.

Különös élességgel vetődik fel, hogy az ITá-irodalomban nagyon sokat foglalkoznak az életmód- és életviszonyok-változásokkal, viszont alig a hatalmi képletekkel, amelyek ezekhez társulnak. Fontos jelenség az is, hogy a szociális mozgalmak nem az említett gazdasági krízisekre reagálva indulnak, hanem sokkal inkább a fogyasztói társadalom kritikájaként. Ezért mondja Castells, hogy az 1960-as és 1970-es évek szociális mozgalmai sokkal inkább kulturális jellegűek, szinte teljesen elválnak a gazdasági és technológiai átalakulás folyamatától.

 

2.2 A castellsi "New Society"

Az új társadalmi rendszer akkor jelenik meg, amikor szerkezeti változás figyelhető meg a termelési viszonyokban, az életvitelben: térbeni és időbeni társadalmi formációk jelennek meg az új kultúra jeleivel. A termelési viszonyok az ezredvégre már szociálisan és technikailag is átalakultak: biztosan kapitalista paradigmára utalnak, de ez nem a hagyományos, hanem informacionális kapitalizmus. Az informacionális (globális) gazdaság uralkodó folyamata a versenyképesség és a termelékenység. Információtechnológia + kultúra = új termelés: az új ipari termelési rendszerben újrafogalmazott munkaszerepek, új munkatartalmak jelentek meg. Az új munkatartalmak és munkavégzés kiélezik a generikus versus önprogramozott munka szerepek dilemmáját: közöttük az oktatás (az iskolázottság foka) jelenti a különbségtételt.

Az informacionális (globális) gazdaság kapitalista gazdaság, sokkal inkább, mint bármely más (kapitalista) forma a történelemben. Ennek a kapitalista termelésnek a logikája a termelés a profit kedvéért, a profit a magánrészesedés növelése kedvéért a tulajdonjogok birtoklása alapján. Hogy ki a kapitalista az informacionális kapitalizmusban, azt három döntő szempont határozza meg. Egyrészt (és először) a tulajdonjogok birtoklása a részvénytársasági formában (amiben rendszerint a rövid távú pénzügyi megfontolások irányítanak): a családi tulajdoni formában és egyéni vállalkozói formában (saját maguk a termelő eszközeik tulajdonosai, ami főként az agyat és intellektusukat jelenti). Másodszor a menedzser-osztály, amely ellenőrzi a tőkevagyont a részvénytulajdonosok megbízásából (beleértve az állami vállalatok vezetőit is). Harmadszor a globális pénzpiacok, amelyeken (mint részvénypiac, kötvény-, valuta-, határidős-, opciós- és származékos piacon) a hozamok jóval nagyobbak bármilyen (ill. a legtöbb) közvetlen befektetésnél. Mindennek oka pedig nem az, hogy a pénztőke mint a kapitalizmus legrégibb formája ilyen természetű, hanem ahogy a technológiai forradalom végbement az informacionalizmus befolyása alatt.

Az újkapitalizmusban minden gazdasági szereplő a globális pénzügyi hálózatokat használja közvetítőként és a magasabb profit forrásaként: ezért a globális pénzügyi hálózatok az informácionális kapitalizmus idegközpontjai. Mozgásaival döntően befolyásolja a szereplők viselkedését, viszont e mozgások nem követik a piac logikáját. A piac manipulált, befolyásolt, transzformált, számítógépeken modellezett, multinacionális lélektani befolyások és nem várt turbulenciák teszik bonyolultá: vagyis egyre nagyobb komplexitású interaktív folyamatok kiváltotta tőkemozgások mennek végbe globális fokon. A közgazdászok megpróbálják modellezni a piaci viselkedést a játékelmélet, a racionális várakozások stb. alapján, s a szociális osztályviszonyok is döntőek ebben az új paradigmában: e minőségeket többféleképpen is körüljárja Castells. Egyfelől a jövedelmek és a szociális státusz egyenlőtlenségei alapján (amikor és fokozottan szociális egyenlőtlenségek és a polarizálódások trendje a döntő). Másrészt az önprogramozható, magasan termelékeny, ill. a generikus, kimeritő emberi munka közötti különbségtételben, a munka individualizációjában, a gazdaság globalizációjával az állam delegitimálódása, a jóléti funkciók felszámolása által. Az osztályviszonyok deformálódása a szociális kirekesztődésben végződik, ami az ember-ember, ember és közösség közötti kapcsolatok széthullását jelenti.

A harmadik sorvezető (marxi utalásokkal) az osztályviszonyokhoz az, hogy a távolság szélesre tárul a termelők és a munkájuk értékét birtoklók között. Az innováció a termelékenység fő forrása, a tudás és az információ a legfőbb alapanyaga az új termelési folyamatnak, az oktatás a kulcsa a munkaerő minőségének: az informacionális kapitalizmus új termelői azok a tudásgenerálók/kezelők lettek, akiknek közreműködése a legértékesebb a cégnek, a régiónak, a nemzetgazdaságnak stb. Vagyis "the informational producers includes a very large group of managers, professionals, and technicians, who form a "collective worker", termelési egységeket alkotnak, amelyek kooperálnak egymással. Az OECD-ben az alkalmazottak harmada már ilyen munkaerő.

 

2.3 A kvázikaotikus társadalom kialakult

Az információ kora veszélyes szociális bomlásának oka egyrészt a munkaerő szétválása az informacionális termelésre és a helyettesíthető generikus munkát végzőkre: másrészt a társadalom nem kis részének szociális kirekesztődése és minden oldalú leértékelődése: harmadrészt, hogy teljes elkülönülés megy végbe a munkáslét emberi tapasztalatai és a tőkeáramlás globális hálózatainak piaci logikája között. Az informacionális társadalomban a hatalom átalakult, kulturális kódok alapján szerveződik, amelyek révén az emberek és intézmények meghozzák minden döntésüket.

Az információ korának hatalmi harcai kulturális harcok, amelyeket a médiában vívnak meg (bár Castells szerint végül a média nem lesz a hatalom birtokosai között, eszközlétben kell maradnia). A hatalom az információcsere hálózataiban, ill. a jelképmanipulálásban nyilvánul meg, amikor a társadalmi (és szociális) aktorok és intézmények működéséhez, a kulturális mozgalmakhoz társul, amikor az ikonokon, a szóvivőkön, a véleményformálókon (intellectual amplifiers) keresztül beépül a kommunikációba.